Én ezt léptem meg ugyanígy 2019-ben, azóta Ausztriában élünk, óvodás és iskolás gyerekkel, két egyetemi végzettségű szülő, még 2 év és jön is az osztrák állampolgárság. Elegem lett a mérhetetlen butaságból. Még egy kis adalék: magyar faluban lakó nyugdíjas ismerősök kérdése: biztonságban érzitek ott magatokat? Válaszom: Nem nagyon mert migráns hordák járják a falvakat és összeszedik a keresztény lányokat. Elhitték!!! Hihetetlen, a házukból ki sem lépnek mert csak cigó van már a lerohadt faluban, de vasárnap imádkoznak Orbánért, hogy megmentse az országot. Rosszabb mint a középkor.
" Most is így gondolom 3 év elteltévelAnnyiszor írtátok, mondtátok - "takarodj az országunkból" - most megteszem!Pár nap múlva beülök az autóba és itt hagyom Magyarországot, és most végleg, elég volt. Tudom, hogy lesznek, akik örömmel olvassák ezeket a sorokat, nekik írom az alábbiakat! Köszönöm nektek a rengeteg sértést, fenyegetést, emberi butaságot, intoleranciát, a vak orbánhit féktelen megnyilvánulásait, amit az elmúlt cirka 9 évben rám zúdítottatok. Ti igazoljátok számomra azt, hogy Ady, Márai sorai a mai napig aktuálisak és ez egy olyan ország, mely képtelen a változásra. Nem Orbán miatt megyek el, mert Orbán nem más, csak a ti végterméketek. Salakanyag, amit feldobott a szennyvíz, az a szennyvíz, ami belőletek fakad. A szar pedig úszik a vízen, ezt teszi Orbán is, kihasználja a butaságotokat, hogy képtelenek vagytok szembenézni a múlttal és elfogadni a jövőt. Nektek Trianon, Mohács kell, ruhaszaggatás, hamuszórás, nektek "keresztény szeretet" kell sámán tánccal, rovásírással, piros pöttyel a feneketeken. Orbán okos politikus, mert felmérte 92-93-ban, hogy ez az ország éretlen a demokráciára, itt az embereknek apácska kell, akit imádni lehet, aki a kisajátított budai várból csűri a pettyest a rohadtul túlárazott stadionba.Nektek ez kell!Ti eladjátok az egészségügyet, az oktatást egy jóízű zsidózásért, hogy éjszaka, nagy bátran Dávid csillagot rajzolhassatok Soros homlokára.Ti eladjátok a saját gyerekeitek jövőjét stadionokért, Orbán és strómanjainak meggazdagodásáért.51 évesen már nem szívesen vált az ember, én mégis örömmel teszem. Örömmel, mert elfáradtam a magyarkodásotokba, nem akarok már magyar lenni, elég nekem embernek maradni.... és persze, most taps, meg a "takaroggy sorosbérenc" Az eltakarodásommal mást is viszek, viszem a munkaerőmet, az adófizetésemet, tudom, nem sok, de nem csak én megyek. Jelenleg csak a közvetlen környezetemből 4 család települ ki az országból, ki Németországba, ki Hollandiába, ki Izraelbe.Ez a 4 család felszámol Magyarországon mindent, eladják a házukat, minden olyan ingóságot, amit nem érdemes elvinni....és ahová mennek, ott örömmel fogadják őket!Hiszen középkorú, megbízható munkaerőt kapnak, minden családban van 2-3 óvodás, iskoláskorú gyermek, akik amikor felnőnek, hasznot fognak termelni a befogadó országnak.Tudjátok beleuntam ebbe a "balsors minket régen tép", örökös önsajnálatba. Itt hagyom nektek Mészáros Lőrincestül, Lázárostul, Horthystul, élvezzétek!Élvezzétek Orbán országát, a sok stadiont, ahová Erdélyből, meg Ukrajnából szállítják a szurkolókat, meg gyerekekkel töltik meg a nézőteret.Élvezzétek a lerohadó egészségügyet, élvezzétek a 6 éves kortól kötelező iskolát, élvezzétek a Soros fóbiát, rettegjetek a migránsoktól.Örüljetek annak, hogy Orbán a várból néz le benneteket, tapsoljatok Putyinnak, Erdogánnak!Pá, én eltolom a biciklit!...és nektek még rosszabb lesz, mert azon fogok dolgozni, hogy még több magyarnak nyíljon ki a szeme és legyen bátorsága otthagyni Magyarországot!Mert haza ott van, ahol az ember békében és kiszámíthatóan tud gondoskodni a családjáról és önmagáról, ahol van jövőkép, és ez a hely nem Magyarország!/2019"
Ja, egy zsíros pozícióról nem is beszélve. Körbe lehet néhni pl. a tankerületeknél, hemzsegnek a hozzá nem értők, akik nem keveset keresnek. Persze legtöbbjük fideszes rokon, haver. Szintén tapasztalatból tudom.
És honnan tudod, hogy ő nem kedvezményezettje ennek a rendszernek? Kicsit közelebb vagy egy fideszes emberke hátsójához és leeshet egy-két potya milla. Én is ismerek ilyet, pár apró pályázati nyerés és máris megugrik a bankszámlád.
Ez szerintem elsősorban azt bizonyítja, hogy mennyire át kellene értelmezni a 21. század globalizált világában a nemzeti bajnok fogalmát. Meg a himnuszt a díjátadón... stb... Az az irónia, amit a magyar kormánypropaganda ismeretében kap egy ilyen eset, már csak csemege....
Szerintem az ilyen beírásaid semmivel sem kevésbé egyszerűek, mint a másik oldalé, amire reakcióként általában születnek. Ez persze általános jelenség ezen a fórumon, szóval nem te nyomod le a színvonalat, csak most úgy alakult, hogy éppen erre reagáltam... Az ukránok max. úgy "rendezik le Putyint", mint ahogy annó a szovjetek a németeket a keleti fronton. Nyugati támogatással... Azóta persze ezt már ritkán tesszük hozzá, de alakulhatott volna az máshogy is, ha nem érkezett volna a vörös hadseregnek számolatlanul a nyugati technika....
Törölt felhasználó2022. 11. 20. 09:46
#89411
Salim Omar lett az első magyar taekwondó világbajnok
Úgy tűnik összefogtak a magukat jobb oldalinak hazudott magyarországi álkeresztények, akik a II. világháború után most is bele akarják rángatni az országot egy vesztes háborúba. Sajnos nem nyugszanak! Ez veszélyes!
Én nem értem, hogy egyáltalán miért, mi az okod arra, hogy még akkor is véded a rendszert, ha látható, egyszerű, józan paraszti ésszel felfogható, hogy szénné adóztatják az embereket és te akkor is próbálod védeni a védhetetlent. Egyszerűen nem megy a fejembe, hogy amikor érzed, hogy a saját húsodba vág a rendszer, akkor még tapsolsz hozzá és azt mondod, de jó, csináljátok, nem baj, ha fáj. Ez már vagy mazohizmus vagy egész egyszerűen - kizárnak majd személyeskedésért, de nem tudok mit tenni, muszáj leírnom - retardáltság. Milyen adóintézkedés lenne egyáltalán az, ami kiverné nálad a biztosítékot? Ha az ÁFA 50-60-70 % lenne? Mit kellene tennie ennek a hazaáruló csürhének, hogy azt mondd, eddig és ne tovább?! Talán ha azt mondanák, elfogadnák az EU ügyészséget, vagy valami hasonló, demokratikus intézkedés? Hol van az a bizonyos tűréshatár?!
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!