Persze, számoltunk. Mi pedig azért járunk békemenetre, mert kihasználjuk a lehetőséget egy ingyenes pesti kirándulásra. A lengyel haverjaim is jönni szoktak.
MZP is ugyanozon cél érdekében mond mindent. Ezt a legnagyobbpártjelöl gondolatot pedig sürgősen el kellene felejteni. Ez a fidesz narratívája, nem kellene behozni ezt a megosztó vitát, ez a trollok trepe. Ezért én most türtőztetem magam és nem mondom el a véleményem.:)
Teljesen mindegy már, hogy szerinted mire lenne szükség, ez a hajó elment. MZP vagy Orbán ? Ezt kell ízlelgetni. Amúgy mi mást jelentene, ha nem negligálást, amit Gyurcsány Józsiék csinálnak egy-két kókadt követőikkel egyetemben ?
Azért mondta, mert a cél (Orbán leváltása) eléréséhez nagyon sokat és kell még dolgozni!
Törölt felhasználó2021. 10. 18. 23:27
#50253
Azzal már számoltatok,hogy ebből a 800 ezer szavazatból mennyi volt fideszes? Mert sokan nem akarták Dobrevet, Gyurcsány miatt. Én is ezért Z-re szavaztam,de szavazásnál nem fogok. Szar vagy fos,igazából mindegy. Senkinek nem lesz jobb az élete, bármelyik is lesz. Álmodozni lehet,ezt nem veszi el senki. Elégedjetek meg ennyivel. : )
Mondták már neked, hogy felületesen olvasol? Én megkockáztatom. :) Nagyon sok szempontot kell itt mérlegelni, kevés a "népakarat"-ra való túlzó hivatkozás. Pont ez a fafejűség, amit látok MZP-ben nem fog előre vinni. Küldetéstudatos akarnokból Orbán is elég. Most nagyvonalúbb, érettebb, rugalmasabb emberre lenne szükség, aki nem legyőzni akarja a szövetségeseit, hanem összefogja és erősíti őket, hiszen egy koalíciós kormányt kellene majd irányítgatnia, ezer kompromisszummal. Erre való alkalmasságát (nálam) nem bizonyította, ennyi az egész. Én az egész embert szoktam nézni a politikusokban is, és ez a véleményem, benyomásom, megítélésem. Nem sok jelentősége van, nem csinálok élet-halál harcot belőle, viszont nem jelenti az előválasztás negligálását, ahogy próbálod beállítani.
"Orbán: Egy diktatúra soha nem lehet jobb, mint a demokrácia" "Egy diktatúra, legyen az akár barna vagy vörös, semmilyen vonatkozásban nem lehet jobb, mint a szabadságra épülő demokrácia rendje, jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szombaton este a vasfüggöny megnyitásának évfordulója alkalmából a türingiai tartományi kormány által szervezett megemlékezésen.A Fidesz vasárnapi közleménye szerint a pártelnök kiemelte: ha mégis ez a látszat keletkezne, akkor a demokratikus politikusok rosszul teszik a dolgukat." https://index.hu/belfold/2009/08/23/orban_egy_diktatura_soha_nem_lehet_jobb_mint_a_demokracia/
Akkor miről is vitázunk itt? :). És mire fel voltak azok a kommentek hogy amúgy nem muszáj a listavezetőt nevezni miniszterelnöknek? Honnan jött az ötlet ide a fórumra is? . Én aláírom hogy akkor Gyurcsány semmi ilyet nem mondot, de akkor miből indult ki ez a narratíva? És miért is ígyy fogalmazott hogy "Először parlament, először többség, aztán majd kormányfő. Ez a sorrend." . Tudom én hogy ő se hülye. Valóságban nem fogja megjátszani, de azért van bennem egy kis rész ami tart tőle hogy mégiscsak játszik a gondolattal. Pont mint amikor az Orbán se mondja hogy elhagyjuk az EU-t. Csak annyit mond hogy van élet az EU-n kívül is.
A belenyugodtok szóval mi a probléma ? Nem sértésnek szántam, de fenntartom a véleményem, ha nem tudsz te és a többi nem jobbos szavazó belenyugodni a korrekt szavazás eredményébe, nem lesz kormányváltás. Undorító jellemtelen dolog, rögtön a választás utáni napon vitatni annak eredményét és mindenféle jogi handabandával elbagatellizálni csűrni csavarni. Ne vegyél ilyesmiben részt te több vagy ennél.
Hol olvastad vagy hallottad, hogy: "...amit Gyurcsány bedobott meglebegtetve hogy akár lehet más is a miniszterelnök mint aki a választást nyerte."? -------------------- A hitelesség érdekében: dobnál róla egy linket? Nekem nem sikerült ilyent (de még hasonlót sem) találnom.
Az együttműködési megállapodás nem csak a pártokat, hanem az induló jelölteket is köti! A pártoktól eddig csak azt halottam, hogy támogatják Máki-Zay Pétert, aki viszont már ott tart, hogy Ő(!) legyőzte a baloldalt! Nem tudom, hogy Ő(!) kit sorol a baloldalhoz (az MSZP mint párt támogatója volt a második fordulóban), a DK a legnagyobb ellenzéki (szerintem szintén baloldali) párt, amelynek az elnöke hozta össze az ellenzéki összefogást! Kit győzött le MZP?! Ha az MSZP nem MZP, hanem Dobrev Klára mögé állt volna, ki felett aratott volna győzelmet Ő(!)? Tudom, "ha az öreganyámnak kereke ...", de akkor is! A kampány véget ért, nem lehet arra hivatkozni, hogy a győzelemhez szükséges a kemény (esetenként durva) hangnem! Az urnazárástól partneri együttműködésnek van itt az ideje, vagy garantált bukás!
"s azt se hiszem, hogy a hatpárti megállapodásban az szerepelne, hogy a 2. forduló győztese automatikusan kormányalakításra jogosult." . https://elovalasztas2021.hu/erteknyilatkozat/ . "Legitimációs garanciák:1. A 2022-es országgyűlési választásokon az ellenzéki pártok közös miniszterelnök-jelöltet állítanak, akinek személyéről a választópolgárok döntenek az előválasztásokon." . Szintén a miről szól az előválasztás résznél: . "Az előválasztás jogi kerete A 2021. évi előválasztás hat párt, a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd szövetségéből született. E hat párt saját szabályzatainak megfelelő együttműködési megállapodást kötött, amelyet a szervezetek arra jogosult testületei jóváhagytak.Azok a jelöltek, akik az előválasztáson egyéni választókerületben vagy miniszterelnök-jelöltként országosan nyernek, e hat párt közös országgyűlési képviselőjelöltjei illetve miniszterelnök-jelöltje lesz a 2022. évi országgyűlési választáson." . Automatikusan tényleg nem jogosult korányalakításra mert ahhoz a 2022-es választást kell megnyerni nem a 2021-es előválasztást. Így a 2021 győztese tényleg nem lehet automatikusan kormányalakításra jogosult.
"Ennek az előválasztásnak, legalábbis a min.elnök-jelölt választásnak pedig nem lenne ekkora tétje, és biztosabb lenne a kormányváltás, ha MZP leállítaná magát és a híveit és a fő célra koncentrálna. Mert ő fogja szétverni az egészet nem Gyurcsány, és tényleg nem lesz kormányváltás." . Akár lehet hogy így lesz, bár hadd ne hangsúlyozzam hogy a mostani egész vita csak abból indult ki amit Gyurcsány bedoboztt meglebegtetve hogy akár lehet más is a miniszterelnök mint aki a választást nyerte. Szóval ez ezersszer inkább rombolja szét az egységet. De tőle nem is várok mást meg se lepődtem. Na de felnőtt emberek itt ne kezdjék már el most átírni az alig 2 napja lezárult választást és már most ötleteljenek azon hogy lehetne meghekkelni a választói akaratot. . Én se ötletelek azon hogy a DK-sok helyett lehetne amúgy más jelölteket is indítani mint akiket most megválasztottak ( pedig páran közülük nem is választást nyertek hanem a pártjuk alkuja miatt kb kihívó nélkül indultak ). Vagy azon hogy amúgy lehetne indulni a DK nélkül is a pártoknak és lehet többet nyernének vele mint amennyit a DK vinne.
Nem siklottam át felette. Az alap felvetés hogy az ellenzék nyert különben nem is jelölhetne miniszterelnököt. Ez esetben nem tudom hova tenni a HA szövegedet. Milyen eset lehet az ahol úgy érzed nyertaz ellenzék de MZP nem dolgozot meg a miniszterelnökségért ezért lehet mást jelölni aki esetleg jobban megdolgozott érte? Te fordítva közelíted meg a dolgot mint én. Mintha MZP majd ha bizonyít akkor kaphat egy esélyt miniszterelnökként. Nem kérem ő már bizonyított. Ha azt NEM bassza el valamivel akkor igenis joga van mivel megnyert egy demokratikus választást mit mellékesen a vesztes szabályai szerint játszották le. Nem vezért választottunk most 30 évre ez tény. De a következő miniszterelnök jelöltet igen. . Ezek után 2 verzió lehet. A DK felválalja hogy márpedig Dobrev lesz a Miniszterelnök jelölt ( vagy akit akarnak ) és úgy fut neki a választásnak, vagy nekifut MZP-vel és akkor őt választja meg győzelem esetén miniszterelnöknek. Minden más a Választók kijátszása lenne. Ha tökös akkor vállalja be hogy indul Dobrevvel és lássuk mennyi szavazaatot érne el. Ne MZP-vel szedje be a szavazatokat és adja át másnak ( akár karácsonynak, akár Dobrevnek akár másnak ). Ez nálam inkább elvil kérdés mint személynek szóló.
ez azért nem olyan vigyorgós!Ha jól tudom,neked is volt az elmult években haláleseted!!de azt nem tudod,ugye,hogy a szemét moslék banda,akik magánklinikákon ápoltatják a pokolban a geci hozzátartozójukat,atiednek ki van adva,hogy az idős embert el kell tenni láb alól,minél hamarabb,ahogy korházba kerül!!!!A nyugdíjrendszer!!
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!