Elemzők szerint a sorok között a Nemzetközi Valutaalap szinte példátlan, Magyarországgal szemben fennálló kemény magatartását lehet kiolvasni. Az eheti fejlemények alapján világossá vált, hogy a magyar kormányon a sor: lépnie kell, különben újra...
a teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=161361
"Ifjabb Nyers Rezső a Magyar Bankszövetség volt főtitkára a bankok érdekképviseleti szervezetének meghatározó alakja, először 2000 februárjában választották meg - Pulai Miklós utódjaként - a Bankszövetség főtitkárának. Ifjabb Nyers Rezső 1947. augusztus 10-én született Budapesten. Felsőfokú tanulmányait a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen folytatta, majd az intézmény népgazdaság-tervezés tanszékén kapott tanársegédi állást 1969-ben.
Öt évre rá a Minisztertanács Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkárságára került, ahol előbb főelőadóként, majd osztályvezetőként, később főosztályvezető-helyettesként dolgozott.
A rendszerváltás előtti években - 1987 és 1989 között - a Magyar Hitelbank ügyvezető igazgatói posztját töltötte be, s ugyanezt a tisztséget viselte 1989-től 1996-ig is, de ekkor már a Magyar Nemzeti Bank élén.
Ezt követően az Állami Bankfelügyeletnek, majd a szervezet átalakulása után az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeletnek lett az elnök-helyettese. (Az átszervezéssel majdnem egy időben robbant ki az emlékezetes Postabank-botrány, amely azért érintette mélyen az akkori pénzügyi felügyeletet, mert az előzőleg - állítólag alapos - bankfelügyeleti vizsgálat alá vonta a pénzintézetet, de az nem állapított meg lényeges problémákat a Postabank működésében és pénzügyi helyzetében.) Innen vezetett pályafutása a Magyar Bankszövetséghez. Ifjabb Nyers Rezső nős, két gyermek édesapja.
Fia, Nyers Gábor ugyancsak bankfelügyeleti karriert mondhat magáénak: jelenleg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének kontrolling részlegét vezeti.
A Nyers Rezső név hallatán azonban a legtöbb embernek a kommunista rendszer meghatározó politikusa jut az eszébe. Ifjabb Nyers Rezső apja ugyanis az MSZMP Központi Bizottságának volt a tagja 1957-től 1989-ig, aki a rendszerváltás után megalakuló Magyar Szocialista Pártnak lett az első elnöke."
Az mnb oldalán az alábbi információt adják erről a tanulmányról:
Az MNB-ben készülő műhelytanulmányokról
Az Műhelytanulmányok alábbi példányai már csak kizárólag nyomtatott példányban lelhetők fel a Magyar Nemzeti Bank Szakkönyvtárában. konyvtar@mnb.hu
ISSN (Hungarian): 12 169 293
MT 2. Dr. Nyers Rezső (szerk): Külső eladósodás és adósságkezelés Magyarországon (available only in Hungarian) link
Nem azt írtam, hogy győzz meg, hanem, hogy a fórumot használd rendeltetésének megfelelően és a szánalmas fenyegetésed helyett írd le a gondolataidat, érveidet. Téged jellemez, hogy erre nem tudsz mit írni.
Nem akarlak én téged meggyőzni semmiről ,nem te vagy az egyedüli aki így gondolkodik!Mi vagyok én valami misszionárius?Jól néznék már ki ha ezt a pár millió magyart nekem kellene megtérítenem!Van nekem gyerekem ,elég őt nem ilyenre nevelnem mint te vagy!!!
Ezzel az "autógyújtogató hazafi"dumáddal egy primitív logikátlan embert ismerhettünk meg!!!Akkor ez az ország minden évben gyújtogató magyar hazafikról emlékezik meg!
Lássuk a konkrétumokat. Mi állítottam én, amivel nem értesz egyet. És indokold is. Ezeket írd össze pontonként. Fenyegetés helyett vitázz kultúrember módjára. Nos, jönnek a gondolataid, érveid, vagy csak a nevetséges öklös fenyegetés megy neked?
Egyes egyedül a pénzük izgatja őket
Bertók T. László
2012. január 15., 05:00
A pénzügyi világ az olyan kormányokat szereti, amelyek szervilis módon kiszolgálják az igényeit, és nagyon nem kedvelik az olyanokat, akik különadókat vetnek ki a pénzügyi szektorra. Ha nem nemzeti érdekeket képviselő kormány volna ma Magyarországon, hanem szocialista, akkor a valós gazdasági teljesítmény alapján elképesztő hátlapogatások kíséretében a piac nem hatszázalékos felárral, hanem fél százalékkal adná a pénzeket. Életveszélyes mértéket öltött a pénzvilág és a politikusok összefonódása az EU-ban és az IMF-ben – állapítja meg interjúnkban Boros Imre, az előző Orbán-kormány minisztere, pénzügyi szakember.
Megosztás Nyomtatás
– Először Matthew Lynn, a londoni Strategy Economics tanácsadó cég vezérigazgatója, majd sok más külföldi elemző is arról kezdett el spekulálni, hogy Magyarország számára a csőd voltaképpen nem is volna rossz opció. Szerintük a magyar kormány is erre játszik, mondván: egy csőd csak a hitelezőknek okozna némi veszteséget, míg a csőd mindenáron való elkerülése az államadósság további növekedésével, az IMF gazdaságpolitikai diktátumaival jár, ez pedig egyenlő a megszorításokkal, a recesszióba süllyesztés politikájával. Mit gondol erről?
– Hadd kezdjem egy személyes élménnyel! Még a szocialista diktatúra idején, 1981–82-ben a MNB-ben a devizakereskedelmi osztály vezetője voltam. Kelet-európai hitelválság dúlt akkoriban, és Magyarországnak nemhogy devizatartaléka, de 500 millió dollárnyi kifizetetlen tartozása volt. Akkor érdekes módon senkinek nem jutott eszébe államcsődről beszélni sem itthon, sem Nyugaton. Furcsa, hogy most emleget csődöt valaki, amikor a jegybankban rejlik több mint 40 milliárd eurónyi tartalék, ami nagyjából az éves GDP negyven százaléka. Ebben az állapotban csődről beszélni közgazdasági nonszensz.
– Vagyis Matthew Lynn nem ért a szakmájához?
– Tudható, hogy amikor valaki valamiről sokat beszél, az illető annak az állapotnak a bekövetkeztét látná szívesen. Akik ezt a nótát fújják, nem Magyarország barátai, ne is várjunk tőlük semmi jót.
– Mit jelentene egy csőd az átlagembernek?
– Csődbe akkor jutnánk, ha tényleg nem tudna az állam fizetni, de ez ma kizárható lehetőség. Ha mégis bekövetkezne, akkor leegyszerűsítve ugyanaz történne, mint egy vállalati csőd esetén: az egyik forgatókönyv szerint a csődben lévő ilyenkor felkeresi hitelezőit, és közli velük, hogy ha elengedik a hitel ilyen-olyan százalékát, akkor lélegzethez jut, működésbe hozza a gazdaságát és a maradék hitelt visszafizeti. Görögország ezt az utat járja: bár a csődöt hivatalosan nem jelentették be, de adósságai felét máris elengedték – az más kérdés, hogy számára ez is kevés lesz. No, de mi messze nem itt tartunk! A másik forgatókönyvből játszottunk 2008 őszén, amikor Magyarország gyakorlatilag technikai csődbe került, mivel senki nem vett tőlünk állampapírt. Emlékszünk, Oszkó és Simor kénytelen voltak magas térdemelésekkel elfutni Washingtonba az IMF-hez egy pénzügyi infúzióért amiatt, hogy a pénz-visszafizetési folyamat meg ne szakadjon. A hitelkeret nagy részét nyomban le is hívták. Noha nem vallották be, hazudoztak össze-vissza, de valójában csődöt kezeltek. Érdekes módon az ő esetükben az IMF nem kérdezősködött, nem aggályoskodott a szocialisták csődhelyzetet előidéző gazdaságpolitikája miatt. Szó nélkül tolta a lét. Védte ugyanis a hitelezők érdekeit.
– Nem is szabott feltételeket?
– Dehogynem! A szokásosat: elszedni mindent a belföldtől és utalni a pénzt kifelé! Az ezt követő másfél év Bajnaival ezért szólt a megszorításokról.
– „Megfeleltek az elvárásoknak”, ami dicséret formájában vissza is köszönt az akkori nyugati sajtóban, párhuzamosan a magyarországi polgári ellenzék populistázásával, az állítólagos szélsőségesekkel való állítólagos összekacsintás vádjával.
– És tegyük hozzá, hogy sokszor valójában olyan, pártszolgálatban álló magyarok informálják ezeket a lapokat, akik amellett, hogy nem elfogulatlan elemzők, szakmai kompetencia szempontjából is megkérdőjelezhetőek. Ők is a nagy manipulációs gépezet részei. Most olvasom például a Frankfurter Allgemeine Zeitung elemzését, amit az egyik itthoni, gazdaságinak csúfolt liberális napilap – szerintem tudatosan – fordított félre, és interpretált tévesen. Miután elolvastam a hivatkozott forrást eredetiben, kisült, hogy hogy bár a német lapban valóban írnak a magyar csődesélyről, de korántsem mint reális lehetőségről. Szerintük csupán azért kellene Magyarországnak az IMF-megegyezés, hogy elháruljon a veszély, amelyet a pénzügyi piac a támadásaival okoz. Azt írja, hogy Magyarország már csak azért sem hasonlítható Görögországhoz, mert a magyar gazdaság egyébként egészséges alapokon áll, nemzetközi viszonylatban versenyképes. Ezt a magyar lap úgy értelmezte, hogy a németek egy szintre emelik a görög és magyar csődesélyeket. Nem ritka ez, hiszen legutóbb egy másik MSZP-közeli orgánum az amerikai nagykövet szavait forgatta ki, aki még tiltakozott is ez ellen. A németek mellesleg – kicsit hazabeszélve – azt is megemlítik, hogy a magyar gazdaság helyzete azért is kedvezőbb, mert nagyon sok nyugati cég helyezte ide termelőbázisát. És ebben van is igazság, hiszen már három éve jóval meghaladja az exportunk árbevétele az import volumenét, tehát a magyar gazdaság összességében nyereségesen üzemel, méghozzá nem is kicsit.
– Vagyis elhihetjük azt a kormányzati kommunikációt, miszerint igazából nincs szükségünk IMF-pénzre, a hitelkeretet nem is akarjuk lehívni, pusztán a pénzügyi világ összehangolt spekulációs támadásainak próbálunk gátat szabni a megállapodással?
– Meggyőződésem. Ha Magyarországon nem egy kétharmaddal megválasztott, ráadásul nemzeti színű kormány volna, hanem mondjuk szocialista, akkor ma elképesztő hátlapogatások kíséretében a piac nem hatszázalékos felárral, hanem fél százalékkal adná a pénzeket. Velünk az a baj, hogy a pénzügyi világ az olyan kormányokat szereti, amelyek szervilis módon kiszolgálják az igényeiket. És nagyon nem kedvelik az olyanokat, akik különadókat vetnek ki a pénzügyi szektorra, mert a példa ragadós.
– De miért szeretik annyira azokat a szocialistákat, akik nagy marxista-leninista hablaty kíséretében húsz éve még a Szovjetunió szekerét tolták? A logika azt diktálná, hogy szóba se álljanak velük Nyugaton!
– Ma az EU-ban nemzedéki okból rengeteg befolyásos egykori ’68-as balos anarchista ül, akik annak idején kényelmes távolságból szimpatizáltak a szovjet világgal, amiről egyébként romantikus elképzeléseik voltak és vannak ma is. Ezek a személyes vonzalmak aztán pénzügyi kapcsolatokban, anyagi érdekeltségekben is testet öltenek. Tudjuk, hogy a szocialista kormányok képtelenek jó, az országot egészséges alapokra helyező gazdaságot kialakítani. A rendszerváltás után is többször bebizonyították, hogy ők csak arra képesek, hogy deficitet csináljanak az államkasszában, a fizetési mérlegben, a háztartásokban. Ennek az az oka, hogy a szocialisták „elitje” személyesen is erősen össze van fonódva a Magyarországból profitot kihúzó különféle befektetői csoportokkal. Mondjuk ki: ez egy komprádor, azaz megvásárolt réteg, amely így jól beintegrálódott nyugati elvtársaik táborába. De nehogy azt higgyük, hogy csak a mi szocialistáink teszik tönkre időről időre az országot! Nem tudok olyan baloldali kormányt Európában, amely négy év alatt ne idézett volna elő erős egyensúlyromlást a saját országában Nagy-Britanniától kezdve Franciaországon, Németországon át Lengyelországig. Az egész európai baloldal mélyen össze van fonódva azokkal a nemzetközi pénzügyi befektetői körökkel, akik gátlástalanul húzzák ki a pénzeket az országokból. Ezért pörög fel a rossz, csak a piacokat és meglévő gazdasági erőforrásokat felvásárló, az ott keletkező haszon lefölözését szolgáló privatizáció mindenütt, ahol baloldali kormányok vannak. A tőkeérdek ezt kívánja. Kis befektetés, gyors megtérülés.
– Pedig húsz évig azzal etették a magyar népet a politikusok, hogy a magánosítástól, meg az EU-tagságtól lesz majd nekünk jó. Ehhez képest a GDP-arányos egy főre jutó jövedelem európai összevetésben Magyarországon a legalacsonyabb. A velünk azonos nemzeti összterméket előállító, hasonló méretű és lélekszámú Csehországban harmadával magasabb az átlagkereset. Félő, hogy az IMF és Brüsszel ennek ellenére további megszorításokat fog követelni a kormánytól.
– Ez így van. Gyakorlatilag a kétharmados győzelem is erről szól: a nép összeszedte utolsó erejét és mindent feltett egy lapra. Szerencsére a nehézségek ellenére a többség még mindig a kormány mellett van. Rideg tény, hogy a rendszerváltás óta a GDP-növekedés 30 százalék, ami évi 1,5 százalékos átlagot sem éri el. Ez igen gyenge eredmény. Csakhogy a magyar jövedelmek reálértéke még ennyivel sem nőtt, hanem visszasüllyedt az 1978-as szintre. Erre mutat rá a GDP-arányos bérarány is, vagyis hogy a nemzeti össztermékből mennyit kapnak az emberek meg bér formájában. Ez a mutatószám Nyugat-Európában 55-60 százalék. Nálunk 37 százalék, miközben Lengyelországban is jóval negyven fölött van. Ott a GDP-arányos átlagos reáljövedelem is több mint 20 százalékkal magasabb, noha alacsonyabb Lengyelország egy főre jutó nemzeti összterméke.
– Miért vagyunk mi olcsóbb „humánerőforrás”, mint a lengyelek, vagy a csehek?
– Ennek az az oka, hogy mivel a privatizáció során minden gazdasági szektort odaadtunk külföldieknek, egyedül a munkaerőt illetően maradt meg a piaci verseny. Nem a munkaerőért versenyeznek a cégek, hanem a munkaerő versenyez a pozícióért, ráadásul mindig ugyanazoknál. Ez leértékeli a munkaerőt. Az 1979-es első megszorítások hatására 1981-től nem valósul meg a természetes fizikai reprodukció, kevesebb gyerek születik, mint ahányan meghalunk. Az azóta bekövetkezett sorozatos megszorítások miatt a „humán-infrastruktúra” fizikai, szellemi értékkopása katasztrofális méreteket öltött. Ez ma még csak a mély apátiában mutatkozik meg, de könnyen társadalmi robbanásba torkollhat.
– Ezt nem tudják a pénzpiac szereplői, nem látja Brüsszel, amikor a nép további szorongatását követeli?
– De igen, tudják! Csak nem érdekli őket. Mint említettem, életveszélyes mértéket öltött a pénzvilág és a politikusok összefonódása. Az Obama-kormányban húsz fölött van azoknak a vezető tisztségviselőknek a száma, akik korábban a pénzügyi válságot elindító Goldman Sachs bankház alkalmazottai voltak. A jelenlegi görög kormányfő szintén, az olasz kormányfő ugyancsak, de az EU korábbi elnöke, Romano Prodi karrierje is a Goldman Sachs szárnyai alól indult, mint ahogy a Világbank jelenlegi elnöke is onnan érkezett. Az, hogy a tömegbe lövető, hazugságaival lejáratódott Gyurcsánynak mindent elnéztek, Orbánon viszont nem győznek fogást keresni, mi mással magyarázható, mint azzal, hogy a Gyurcsány-érában megvolt a hasznuk, most viszont nincs meg. Az unió eredetileg a tagállamok kohéziójára, azaz színvonalbeli közeledésére lett kitalálva. Ehhez képest jelenleg Brüsszel politikája épp ellenkezőleg, a távolodást fokozza. Kétsebességű Európáról beszélnek, ami az EU felrobbanásával fenyeget. Ennek eredője az, hogy az egyébként jó célok mentén, helyes módon összerakott szervezeteket, mint amilyen az EU, az IMF és a Világbank, behálózták azok a piaci erők, akik egyébként nem törődnek semmivel, egyes egyedül a pénzük izgatja őket. Ezek a pénzpiaci „oligarchák” mozgatják a politikusokat, a nemzetközi szervezeteket, a világsajtó jelentős részét, a megvásárolt megmondóembereket.
– Így jutunk vissza a beszélgetésünk elején említett Matthew Lynnhez és Magyarország államcsődjének felvetéséhez?
– Ennek megválaszolását mindenkinek a józan ítélőképességére bíznám. Lynn vagy csapnivaló közgazdász, vagy mögöttes célja van azzal a képtelenséggel, amit Magyarországról mond.
Ezt a Nyers Rezsős írást sokszor bemásoltad már ide, ismerem. Nyers Rezsőt azért finoman szólva se tekintsük hitelesnek a '70-es, '80-as évek bírálatának területén... '93-ban az ő érdeke nyilvánvalóan az volt, hogy a '80-as éveket minél szebbnek, a rendszerváltást minél elhibázottabbnak írja le. Ennek belátása a "józan paraszti ész" szintjén is egyszerű, pénzügyi végzettség sem szükségeltetik hozzá.
Vicces, amikor szélsőjobbosok a Kádár rendszert sírják vissza:)
Többször belinkeltem ide egy tanulmányt, ami a '70-es, '80-as évek eladósodásával foglalkozik. Keresd vissza.
Drábikkal (és hozzá hasonló társaival) sohasem az a baj, hogy nem igaz, amit ír, hanem az, hogy ezek az "igazságok" a teljes való egy-egy célirányosan kiragadott szeletei, nevezzük "féligazságsnak", amik alkalmasak nagyon hibás következtetések levonására, összeesküvéselméletek gyártására úgy, hogy közben a hozzá nem értők számára ráadásul nagyon felkészültnek, tudományosnak tűnik.
Drábik munkássága tipikus iskolapéldája ennek. És az sem véletlen, hogy valahogy csupa hozzá nem értő hiszékeny hegesztő a célközönsége.
Persze, hogy tudja, csak a "drábikolásával" azt a látszatot akarja kelteni, hogy nem hiteles forrásból származó adat, pedig más esetben az mnb-t tüntetik fel a legkomolyabb szakmai műhelynek.
A féloldalas virtuális világképet zavaró, azt teljesebbé és így valósabbá, érthetőbbé tevő információk eltagadása, elhallgatása az érdemi figyelembe vétele helyett, a besült neolib ortodoxia további erőltetésének lehetőségét és ezzel a további lecsúszást teszi lehetővé.
Ahogy más többször is írtam:
Nehéz a neten megtalálni, állítólag csak papíron van meg az mnb-ben :-)
Ezért idézem egy tanulmányból (Dr. Szántó Tamás phD: Eladósodás és elitcsoportok – a kései Kádár-korszaktól a rendszerváltásig) az idevágó lényegét:
"Visszatekintés: mire ment el az adósság
A fent ismertetett program, a várható megszorítások tükrében, súlyos terheket vetített előre – melyet a lakosságnak kellett viselnie. A korabeli propaganda ezt azzal kívánta alátámasztani, hogy a hitelfelvételeket úgy állította be, mint ami a jólét célját szolgálta. Kérdés, hogy valójában mire ment el az adósság? Ugyancsak kérdés, hogy az adósságból származó import mennyi – életszívonal javításra, fejlesztésre stb. fordítható – pótlólagos erőforrást biztosított az ország számára?
Havasi Ferenc (1966-75 között az MSZMP Komárom megyei első titkára, később
miniszterelnök-helyettes, majd az MSZMP gazdaságpolitikai ügyekért felelős titkára, a Politikai Bizottság tagja stb.) egy 1989-es nyilatkozatában arról szólt, hogy a teljes adósságból (1989-ben mintegy 22 milliárd dollárból) csak 3 milliárd dollárt sikerült nettó erőforrás-bevonásként hasznosítani. A többit a felhalmozott (kamatos) kamatok tették ki. Havasi főleg az 1985-87 közötti időszak adósságnövekedését tartotta talányosnak. Hiányolta, hogy nem készült olyan jelentés, ami tételesen kimutatta volna azt, hogy mire ment el az adósság.
A Havasi Ferenc által hiányolt elemzés némi késéssel, 1993-ban látott napvilágot, (az akkor már Bod Péter Ákos által vezetett) Magyar Nemzeti Bank (ifj. Nyers Rezső szerkesztésében megjelent) műhelytanulmányában. A tanulmány szerint az 1973-tól számított eladósodás első öt évében keletkezett erőforrás-bevonás három milliárd dollárra rúgott, mindezt azonban lerontotta az 1978-tól kezdődő (mintegy 2 milliárdos) erőforrás-kivonás. Az 1973-tól 1989-ig terjedő egész időszak mérlege mindössze 1 milliárdos nettó erőforrás-bevonás volt. Ennek az egymilliárdnak az ára azonban 1989-ben 22 milliárd dolláros kötelezettségben nyilvánult meg (ennyi volt az ország kamatos kamatokkal, árfolyamveszteségekkel halmozott bruttó külső adóssága).
Megjegyezzük, a Magyar Nemzeti Bank hivatalosnak tekinthető álláspontját, benne a lesújtó számadatokkal mindez idáig egyetlen egyszer sem cáfolták meg. (Arról sincsenek információink, hogy bármilyen egyéb konzekvenciája lett volna Magyarország XX. századi gazdaságtörténetének eme legkirívóbb pénzügyi botrányának).
„Az 1973-1989-es időszakot az jellemezte, hogy a kamatfizetések nélküli kumulált fizetési mérleg mindössze mintegy 700 millió dollár behozatali többletet mutatott. Azaz ilyen volumenű erőforrás-bevonás történt, illetve ha a működőtőke beáramlását figyelembe vesszük, akkor ez csaknem l milliárd dollárt tesz ki. Ezen az időszakon belül az erőforrás-bevonás az 1973-1978 közötti években meghaladta a 3 milliárd dollárt; az 1978-at követő években azonban – néhány évtől eltekintve – jelentősebb erőforrás-bevonásra már nem került sor. Az 1979-1989-es időszak kumulált erőforrás-kivonása viszont 2 milliárd dollárt tett ki, ha figyelembe vesszük az 1987-1989 közötti 250 millió dollár pénztőke formájában bejött működőtőkét is.
Az időszak egészét tekintve mintegy l milliárd dollár erőforrás-bevonás viszont az ezt többszörösen meghaladó, összesen 11 milliárd dollár halmozott kamatkiadással járt.” (Forrás: dr. Nyers Rezső [szerk.]: Külső eladósodás és adósságkezelés Magyarországon. MNB Műhelytanulmányok. 2. Bp. MNB 1993. 56. oldal"
Rendkívül kemény velünk szemben az IMF - Mi lesz ebből?
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=161361