Akkor csak foglalkozzunk a kiskereskedelmi forgalommal ami a 2017-es 7%-ról 32,8% ra ment 2022-ig! https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/kis/kis2112.html Ja most a háború és infláció miatt kicsit csökkent. A szemét fidesz műve ez is!!
A második világháború végéig a hivatalos elnevezés a vármegye volt, de ennek szinonimájaként széles körben használták a megye szót is, sőt, ez törvények és egyéb jogszabályok szövegében is előfordult. Az 1949. augusztus 18-án elfogadott 1949. évi XX. törvény, azaz a Magyar Népköztársaság új, szovjet mintára megalkotott Alkotmánya hivatalossá tette a „megye” megnevezést, és ettől kezdve csak történeti megjelölésekben fordult elő a „vármegye” szó. https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1rmegye Azt eddig is sejtettem a gyurcsányozás iránti ellenszenvedből (vagyis hogy minden alap nélkül mondok rosszat arról a kiemelkedő képességű államférfiról, aki két félciklusban is a nemzetünk kormányfője volt), hogy lelked mélyén vonzódsz a kommunizmus elveihez és gyakorlatához, de ettől sajnos tény, hogy a második világháború végéig a hivatalos elnevezés a vármegye volt. Persze ezek után is fenntarthatod a #120897-es állításodat. Akár meghagyod nekem a lehetőséget, akár nem, ha valamit régen vármegyének neveztek és aztán megyének és újra vármegyének, azt visszanevezének tartsam. Azt nem vitatom, hogy átnevezés volt, ugyanúgy mint amikor a vármegyéket nevezték át hivatalosan megyéknek. Jogod van 1956-ot is akár forradalomnak, akár ellenforradalomnak tartani. Én akkor is forradalomnak tartottam, amikor hivatalosan ellenforradalomnak nevezték. Érettségi előtt a történelemtanárnőm (aki furcsa módon Orbán volt, annak az Orbán Lászlónak volt egykori felesége, aki az 1956-os forradalom után csatlakozott Kádár apró dögeihez) külön fölhívta a figyelmemet az osztály előtt arra, hogy az érettségin a hivatalos tananyagot kérik számon és azt kell visszamondani.
akkor lassan itt az ideje, hogy ne az eu csecsén csüngjünk, hanem befizetők legyünk, ja hogy abból nem lehet lopni, szomorú... kiváncsi leszek óóbbáánn nagy eu pártiságára ha már nem kapjuk hanem adjuk be a közösbe a zsozsót...
"Japán a ’90-es évek elején még a 10. és 20. legfejlettebb ország közt volt, 2022-re mindössze a 40. legfejlettebb országgá vált. Eközben az Európai Unió változó összetételével folyamatosan a 30. hely környékén mozgott, Magyarország viszont 2022-re a világ 42. legfejlettebb gazdaságává vált, azaz
a világ 195 országának fejlettségi rangsorában a felső negyedben
helyezkedik el. (Az első 10-et több magas egy főre jutó GDP-vel bíró
kisebb olajmonarchia és adóparadicsom foglalja el). Ezt figyelembe véve
kevéssé megalapozott a gyakran emlegetett „közepes jövedelem csapdája”,
és az általános célnak többé nem is a fejlett státusz elérése kell
legyen. Noha a fejlett státusznak vannak különféle
objektív mércéi (amelyek közül némelyiknek megfelel Magyarország,
másoknak nem – de a legszigorúbb mércék, például a Világbank
kategorizálása szerint Németország is évről évre ingázik a magas és
közepes jövedelmű országok csoportja között), a felső 25%-ban szerepléssel nyugodtan kijelenthető, hogy Magyarország fejlett országgá vált." .
Amiket felsoroltam, azok bizony csak romlottak. És egy milyen időszakban is? Amikor soha nem látott alacsony kamatok voltak, és soha nem látott mértékű támogatást kapott az ország külföldről. Ez az időszak nemhogy el lett herdálva, de tekinthetjük történelmi bűnnek, ami történt. De a gazdasági folyamatoktól függetlenül is rengeteg felháborító dolog történt és történik: a demokrácia és a jogállam leépítése, az ország elszigetelése, a hatalom kisajátítása, egy új feudális rendszer kiépítése, brutális mértékű uszító propaganda, a társadalmi viták teljes elszabotásálása, a kormányzati döntéseknél a szakmaiság mellőzése.
Nem csak erről van szó. Azt is hozzátetted, hogy rájuk pályázik O1G, de azt már nem tetted hozzá, hogy az ellenzéknek is kellene rájuk pályáznia, még úgy is, hogy az ellenzéknek is jócskán vannak 8.-osztályos szint alatti szavazói. És azt sem tetted hozzá, hogy te másképp nézed a médiaszemetet mint azok a szavazók, akiket némi alappal alacsony szintűnek tartasz. Abból is le lehet vonni köveztetéseket, hogy valaki milyen csatornát néz és egyáltalán néz-e tévét. Én például nem nézek, csak ha valamilyen fontosabb sporesemény van: olimpia, atlétika vb, úszó vb, sőt még a válogatott néhány meccsét is néztem.
58 éves vagyok és láttam már sok mindent itthon és külföldön is az utak állapotától kezdve... A beszűkültségedben úgy írod mintha a dolgok csak romlottak volna pedig NEM. Annyi hülyeséget írsz hogy az már fájó - remélem szenvedsz mert én tök jól érzem magam. :)
Emellé elmondhatod a vasúti vonalak bezárását, a menetidők emelkedését, a bezáró kórházi osztályokat, a brutális tanárhiányt, a szétrohadó vízvezetékeket is, az ország lecsúszását a régióban, a közutak romló állapotát, a kiskereskedelmi forgalom bezuhanását, a rezsiemelést, a családtámogatások megnyirbálását. Aztán meglátjuk, mi lesz. A szocikat ezek töredékéért váltották le 2/3-dal. Tehát ha Teri néninek és Feri bácsinak vannak elvei, következetesek, akkor a fideszt is leváltják.
Az ember kapcsolgat, és rátalál a hülyeségre. Van rá piac, van rá szereplö Jól mutatja a társadalmi igényeket . O1G ezt jól látja. Ilyen hülyéknek minek iskola... Menjenek az akkugyárakba dolgozni, hétvégén a focimeccsre szurkolni, nyáron meg a Balatonhoz pénzt költeni
Ez butaság! A külhoniak levélszavazata maximum egy-két listás mandátumot hozhat, de volt, amikor vitt, erről szól a végén belinkelt cikk és abból az idézet, ha valaki nem szeret sokat olvasni :)! Ez nem magyarázza a kétharmadot, de ugye a lúzer dollárellenzék mindig talál valamit, amire rá lehet kenni a felelősséget. Egyébként ezek a levélszavazatok még így is szabályozottabbak, mint a liberális amerikai levélszavazatok! Egy nem kormánypárti médium cikke a 2018-as választásokról. :) . "Szombatra végül az összes levélszavazatot összeszámolták, és bár ezek
javarészét továbbra is a Fidesz kapta, a listás mandátumok számítására
szolgáló D'Hondt-mátrix sajátosságai miatt ez végül nem plusz mandátumot, hanem a hét közepén megszerzett mandátum elvesztését okozta a Fidesznek." . https://444.hu/2018/04/15/kibabralt-a-matek-a-fidesszel-hiaba-a-sok-hataron-tuli-szavazat-nem-lett-belole-plusz-mandatum
Te ilyeneket nézel? :-D Nem mondom, én is bele szoktam néha nézni, és látok benne olyanokat is, akik előtte egész komoly szellemi vetélkedőkön is indultak. Ez egy megrendezett idiotizmus, az egyik teljesen sötét, a másiknak pedig az a feladata, hogy elvigye a dzsindzsásba, ha véletlenül eltalálna valamit. Ezt kedveli az "átlagmagyar", azért van nézettsége, azért lehet jól eladni itt is reklámokat. Persze, ha azt vesszük, hogy ez a Mónika show, Balázs show után következett, majd jöttek a "valóság show-k", aztán Győzike, Berki, stb., akkor nincs mit csodálkozni. Hadd lássák az emberek, hogy nemcsak ők szerencsétlenek és tudatlanok, hanem mások is. És ezek előre koreografált jelenetek összességéből tevődött össze. Egy-egy elcsattanó pofon plusz ötvenezer a résztvevőknek. És ezeknek már több, mint 20 éves történte van. És az ellenzéki szavazók is zabálják, nem egytől hallottam. :)
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!