Minden héten valami nagy hír. De azért azt látni kell, nem ugrik már akkorát a nyuszi.. Persze Opus-nál szó szerint bármi is jobb. Direkt sem tudtam volna szarabbat venni. Olyan büszke vagyok magamra!
Hát, a 4IG megcsinálta : Eladta a cégének egy részét, tőkét így vont be, és többszörös áron megvette a Digit. Antenna is a német kézre kerülhet így ? A Mészáros ezek szerint nem akar külföldi befektetőt többségi tulajdonba ( 5% felett ) . A Részvény árfolyama esik és esik... Londonba nem esik ennyit... Nem is tudom, hogy hogyan tudnám már jobban jellemezni ezt a fost. A 4IG részvényeseknek drukkolok, hogy időben és nyereséggel gazdagozdjanak realizáltan.
Ennek annyi. Ezek kirabolták az EU-t, MO-t, és mindenkit aki hitt bennük. Tényleg csak a csoda maradt. B@sztak át már párszor, de ehhez gratulálnom kell, igen jól sikerült.
A nagy kérdés, hogy a szerbek csak a sínt csinálják, vagy ők is felújítják az összes köztes vasútállomást és minden egyebet is. Illetve nagy kérdés, hogy minden eu feltételnek megfelelnek-e majd építkezés közben! Mivel egy építkezés az eu-ban sokkal nehézkesebb és többe kerül, mint pl eu-n kívül. Pl. Roszatom Törökországban vagy máshol pillanatok alatt felránt egy atomerőművet, míg eu-ban sokkal több költséggel sokkal nehezebb engedélyezéssel szenved. Szóval egy eu-n belül építkezést manapság nem lehet egy eu-n kívülivel összevetni. Vegyük pl. még a csirketartást. Nálunk eu-ban teljesen be akarja tiltani a ketreces tartást, ukrajnában eu milliókkal támogatja. stb. stb.
Nevet, elérhetőséget nem etikus kiadni itt, de volt egy blogja, ahol az itteni első nickjét használta. Sose felejtsd el, szalmából egeret fonni nem lehet. ;)
Ami jó, az nem rossz! Amúgy Csokibá itt lehet még? Mert akkoriban hetente 5 nicket fogyasztott el, állítólag a gmail címek 10%-a az övé volt ;) Aztán elhalkult, pedig nem a visszafogottság volt az erőssége.. Tudsz róla valamit? Bár rá is írhatnék, elvileg megvan a mailcíme.
NEW OPUS GLOBAL