Tévedsz, veled ellentétben én nem fekete-fehérben gondolkodom. Ennek a kormánynak vannak jó húzásai is. A gazdaságpolitikájával egyetértek, és a bevándorláspolitikájával is, még ha feltörekvő, kormányközeli magyar emberek jártak is jól a betelepedési kötvénnyel. De a hatalom természete, főleg Orbáné, hogy igyekszik mind jobban kiteljesedni, és mindent alágyűrni.
Orbán abban is zseniális, ahogy kettéosztotta a társadalmat, párbeszéd nincs a két tábor között, csak az a vicsorgó gyűlölködés, ahogyan te is írtál.
Végül hagy pontosítsalak. Te bizony spekulatív céllal fektettél be, mint mindenki a tőzsdén, és ezzel semmi probléma nincs. Arra számítottál, hogy mivel az Opust tolja a kormány, átlagot meghaladó lesz a nyereséged. Na, ezzel viszont, hogy egy kormány tol egy cégcsoportot, már komoly probléma van egy piacgazdaságban, ha meg a kormányfő barátja áll az élén, akkor az általad lenézett nyugati demokráciákban repül a kormányfő. Amivel esetleg nem számoltál, az az, hogy téged is átb.nak, mert ide a szemetet hozzák, és a nyereség nagy részét az Opuson kívüli cégekbe viszik. Meg a teljes bizalomvesztéssel, miután veled, mint részvényessel sem voltak tisztességesek, a lockout elmaradása miatt, vagy hogy a 4iG-ből bennfentes információk alapján ki tudott szállni egy fideszes, mielőtt mindenki megtudhatta, hogy nem veszi meg a kiszemelt céget.

NEW OPUS GLOBAL