A kritikára azt gondolom, hogy nagyon is szükség van. De azt gondolom, hogy ez jóval több annál. Szerintem Rice nem ezt érdemli. Persze folyamatosan fikázni, számonkérni jóval könnyebb és menőbb, mint előremutató gondolatokat megosztani. Nyilván ő is - mint ahogy én is - megbántam, hogy egy éve nem adtam el az összes 4ig részvényemet. De nem így tettem és ezért nem okolok senki mást, csak magamat. De ha így tettem volna, akkor kb. most lenne a pillanat, hogy visszavegyem. A mostani történésekből szerintem arra lehet következtetni, hogy MP-nek igenes fontos a 4ig és komoly potenciált lát benne. Csak nyilván ebből minél nagyobb szeletet akar maguknak. Nekem ezzel sincs bajom. Ha így lesz, akkor szerintem a kisrészvényesek sem fognak rosszul járni. Akik rosszul fognak, azok nem mi leszünk. Jászait pedig szintén lehet savazni, de szerintem pótolni nem, és ezt MP is tudja, úgyhogy vele kapcsolatban is kiegyezést várok. Továbbra is azt gondolom, hogy ha MP egy magyar céggel akar nagyot villantani, akkor az a 4ig lesz. Szép napot mindenkinek! És ne egymást baszogassátok!