Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
S mi a helyzet a Dh - val meg az Oc - val, Ballával? Ok, értem mire gondolsz, ám amíg amiről írsz, az a múlt, a jelen mást követel meg. Hiába vagy egy " területi specialista", annyi a konkurencia, hogy csak na 😅... Ingatlanpáholy, Egylet, Mlinarik Márton, Kalmárok, Livlia, Fortis elit, stb.... Mondjuk az Otp mostanság eléggé leakarja igázni ezt a piacot/szakmát, vett is 3 weboldalt... Ismerem a piaci résztvevőket, s a stratégiájukat is.. Verseny van, legalábbis így fogom fel, s teszek amit teszek és ahogy... hosszú távra tervezek, s 2010-ben kezdtem ... Szóval bírom 🙂🤷♂️...
"Elemzők szerint a szeptemberi kamatdöntő ülésen újabb szigorításra kerül sor, melynek mértéke 50 vagy75 bázispont lehet.A júniusi inflációs adat 9,1 százalékos volt, emelkedést mutatott, holott elemzők már májusra csökkenést vártak. A legnagyobb mértékű drágulás továbbra is az energiárakban látszódik, éves szinten 35 százalékkal nőttek az árak, amire 17 éve nem volt példa. Az eddigi olajválságok azt mutatják, hogy az inflációs hullámokat eddig mindig gazdasági visszaesés követte"
ingatlankozvetito mi a fene alapján dolgozna, mint megbizás alapján? mire bizonyiték ez? manapság heti átlag hány db bejovo hivásod van uj vevoérdeklodotol?
''Úgy tudtam, ez egy szellemi műhely, ami a mindenkori ingatlan árakat hivatott vizsgálni magas szinten...'' itt 5 emberbol 4 foteldrukker, vagy alig tobb, ennek megfelelo magas szinten áraz hivatottan a muhelyben,,,,,, itt talán én vagyok az egyetlen aki tobb mint 10 éve kizárolag abbol élek és fektetek be, amit az ingatlanpiacon megtermeltem és van kedven lokáciom, az a régipest értékesebb fele, ott sokkal nagyobb volt a harcértékem, mint zugloban, vagy kelenfoldon
Még jó, hogy megbízásra dolgozom, s ajánlanak, így szerintem nem lehet a " vak tyúk is talál szemet" 🙂, hiszen még mindig a személyes ajánlás a legerősebb szerintem. Persze készíthetnék" jósgömbös " videókat, meg irogathatnék clickbait cikkeket is 😅, ezek a menők mostanság, ám ez hidegen hagy 🤷♂️...
van értékbecslo papirom és egyszer kerestem is vagy 100 ezer forintot vele, egy báthory utcai lakásrol készult munkával, ami valszeg sehol sem lett felhasználva értékbecsloként a vásárlásaimnál és eladásaimnál vagyok aktiv, illetve voltam viszont osszedolgoztam sok ingatlanossal, nem csak ''zs'' kategoriásokkal, sokat tanultam toluk, tobbek kozott azt hogy aki minden lokácioban otthon van, az sehol sincs otthon, csupán felszinesen amugy tolem annyit vagy itt amennyit akarsz, irj véleményt, kapsz rá reakciot
Vagy csupán nem érted a " tükör" lényegét, pedig leírtad 🙂. Míg Gyurcsány belebukott, addig Viktor még itt van, s jelenleg ahhoz képest nyugodt az ország. Persze bele is bukhat még nyilván. Említettem valamelyik nap, hogy ezzel a helyzettel bármelyik kormánynak nehéz feladata lenne, független attól, hogy jobb vagy bal. Lehet, hogy jobb lesz ha belebukik, lehet, hogy rosszabb, ezt nem tudhatjuk...
"A Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva. Fed a várakozásoknak megfelelően 75 bázisponttal emelte meg az irányadó kamatszintet, a bankközi kamatláb célsávja ezzel 2,25-2,5%-ra módosult. A közleményben szerepel, hogy a Fed elkötelezett a 2%-os inflációs cél elérésben, ezért szükségesnek látják a kamatemelést. A közleményben azt is írják, hogy további kamatemeléseket tartanak szükségesnek, ezek mértékéről ugyanakkor nem esik szó. Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva. Nyertem, 75 bázispontos kamatemeléssel. 👍
Úgy tudtam, ez egy szellemi műhely, ami a mindenkori ingatlan árakat hivatott vizsgálni magas szinten... Igaz, ez néha félresiklik amikor belevisszük az előítéleteket, érzelmi vonalakra tereljük, s beleállunk a tagadásba valamivel kapcsolatosan ( ami akár lehet, hogy csak egy infó hiányából alakul ki). Igazad van, nem muszáj itt lennem, van elég hely a világon. Tőlem megszavazhatjuk ezt a kérdést is, amennyiben úgy gondolja a fórum, hogy nincs itt helyem 🤷♂️. Nem szeretek politizálni, s amnnyire lehet távol tartom magam tőle... Ám ez az ideológiai nézetek miatt kihat az "ingatlan piacra", így kénytelen vagyok napra készen lenni belőle, ami nem hátrány szerintem hanem előny hosszú távon. Kormányok jönnek mennek, ahogy a rendszerek is... Egyetemes igazság nem létezik, s elfogadom a helyem a világban... Ha jól tudom, te ingatlan értékbecslőként dolgozol, így vissza kérdeznék. Mi a kedvenc lokációd? Szerintem nincs, mivel akkor nem értékbecslő lennél, hanem " lokáció függő specialista" 🙂
Háborús inflációrol hazudoztok, miközben minden inflációt csökkenteni szándékozó intézkedést a háború kirobbanása előtt hozott meg a vezetés. Ja, és hogy hogynem már a háború előtt is meghaladta a food infla a 10%-ot: https://tradingeconomics.com/hungary/food-inflation
Már megvolt Orbánék "öszödi beszéde", de látom ez téged nem rengetett meg a hitedben. Milyen tükröt kéne mégis a "baloldalnak" tartani? Volt adóemelés, hozzányúltak a szent rezsicsökkentéshez, recseg ropog az egész rendszer, és ehhez nem kellett 50 nap az új kormánynak. Tiszta vicc...
már párszor jeleztem abbol hogy mindenkinek egyenlo joga van véleményt alkotni, nem kovetkezik a vélemények egyenlo értéke nem lehetsz tul sikeres ingatlanos ha nem tudod, hogy nem feltétlenul egyenlo értékuek a vélemények vannak vélemények ami kovetése sok pénzt hozhat, más vélemények kovetése sok pénzt vihet
Minden nézőpont kérdése, Te így látod a világot, más meg másképpen... Van, amire csak akkor fogjuk tudni a választ, ha majd mint "elmúlt eseményként" tekintünk rá ... Bocs, mindenre nem tudhatom a választ 🤷♂️
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link