Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
A HO elejen az elvarasokat emelnem kellett eleg jelentosen, de utana beallt a rendszer, most meg mar a tobbseg bejar/bejarna, szoval mindegy is, elmult, izgalmas volt, vannak azert maradando eredmenyek is.
Szimplán azért, mert csak maguk előtt rugdossák az üres cola-s dobozt, lejjebb és lejjebb az úton. Alábecsülik az inflát, és ez elég nagy hiba részükről. Vsz addig tolják ezt, míg annyira elszabadul az infla, hogy azonnali érdemi lépéseket kell majd tenniük (FED, EKB) amivel egy elég nagy turbulenciát fognak kiváltani a piacon. Nem értem, hogy merik ezt azt inflát átmenetinek mondani, amikor már lassan 1 éve tombol, és még csak most jön a java. Ezt normális ember nem tudja lekövetni... Már így is rengeteg beruházás marad el, vagy törlik el teljesen, mert kiszámíthatatlan a piac és hatalmas inflációs nyomás van. 2-3 napja megint feltették ide, hogy micsoda hitelezési számok vannak, meg ez a mai fizetett cikk is, háát :D a tranzakciós számokról miért nem beszélt az emberünk? miért nem írja le, hogy 3/4-e a tranzakcióknak eltűnt 2020 hoz képest és csak az átlagos infla nyomta fel az árakat. Komolytalanul leírja, hogy csak 6,3% ott esett 2008 ban az ár? nem tudom hol volt az emberünk akkor, de még fél áron sem vették a lakásokat nagyon :D mindig leírom, nincs új a nap alatt, sokan meg fognak égni most megint!
Így falja fel gyermekeit a zöldbeköltözős-HO-forradalom. Alapvetően trükkök millióit is képesek az emberek bevetni, hogy a megfelelő körzetes ovihoz/sulihoz lakcímet szerezzenek, de majd mindenki ül a madárcsicsergésben az ikerház teraszán és onnan HO-zik. Pont úgy.
Tehát ahelyett, hogy a versenyképesség fejlesztésén dolgozunk inkább csak legyen minden úgy, mint volt, konzerváljuk csak a szart. Lehet az általad éhenhalásra itélt munkaerő is tudna vmi másban jobban kiteljesedni, így meg csak él zombiként a status quoban. Elképzelhetetlen?
A teljesítményről volt szó. Abban viszont igazad van, hogy a munkavállalók nagyobb része sem otthon, sem pedig az irodában nem csinál semmi érdemit. :D
Logikai bukfenc, hogy az emberek nagy része szeret bejárni az irodába Budapesten, és egyre szívesebben költözik ki az aggloba is, ahonnan egyre kellemetlenebb bejárni az irodába. Tudom, a jelenlevők kivételek, akik Aszódról is 30 perc alatt érnek be az Inforparkba, feltéve, hogy a madarakat is ők ébresztik, mert 6 órakor indulnak dolgozni.
Ha az agglomerációból Pestre hordod a gyereket iskolába (azért ez elég gyakori), akkor nem fogsz azzal szórakozni, hogy Pestre be, aztán haza, kezdődik a home office, majd megint egy oda-vissza a gyerekkel (esetleg az egyik hozza, másik viszi), hanem beviszed a gyereket és szépen beülsz az irodába.
Az a durva, hogy a legtöbb cégnek még nőtt is a bevétele és nyeresége, tehát csak elvégeztek valami munkát HO-ban is, de a HO az valami szent tehén a vezetők körében, szeretik helyben látni a birkákat, akkor is, ha dolgoznak.
Ebben tévedsz. Nagyon sok az a munkakör ahol évtizedeken keresztül értelmes munkát túlórában végeztek a dolgozók, mert munkaidőben egymást tartották fel és a főnökség meg a felesleges értekezletekkel tett rá még egy lapáttal. A HO itt megoldás. És a lényeg a teljesitmény elszámoltatás.
Akikkel én kapcsolatban állok, ott az emberek legalább 2/3 szabályosan könyörgött, hogy bejöhessen. A csökkenő irodai kapacitások miatt most már ott tartanak egyes vezetők, hogy "szék-beosztást" kell készíteni...
na ezt viszont jól gondoltam. Itt is értveltem az optimistákkal vitatkozva. Ezek a folyamatok kihalással gyorsulhatnak csak fel. El kell tünni legalább egy generáció főnöknek, hogy a HO győzzön ott ahol már 10 évvel ezelőtt is uralkodnia kellett volna.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link