Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Igen, bár ezek gondolom könnyűszerkezetűek kivétel nélkül. Meg azért Miamival kapcsolatban azzal riogatnak, hogy a század végén majd búvárkodni lehet itt ... :) De így elsőre igen, olcsónak tűnik.
Biztos Miami az új Detroit, nincs ott egy LogMeIn és Prezi központ se! Itthon harmadennyiből is megkapod Gyulánál somogyban. De mondjuk ha nemsokára 1-1-ben cserélhetem a XII-i lakásomat egy ilyenre, lehet kicsit húznám a számat és átköltöznék.
A nem zárt és nem őrzött lakásokhoz is kertész van. Fűnyírót a lakó nem használhat közterületen vagy annak közelében. Ezt senki nem is vállalná be egy esetleges baleset miatt.
A házak mérete brutális. 400 nm? 1000 nm....A nappali 200 . Dolgoztam ilyen 5 millió dolláros házban , félelmetes méretek. A hűtőszekrény 9 ezer dollár. De az volt az érdekes, hogy tyúkok voltak az udvaron. Persze a menők között mi mással tudsz kitűnni, ha nem tyúkokkal.
Hát igen. Egy amcsi szakmunkás jobban él, mint nálunk egy 500 fős cég igazgatója. Egyébként több autó van minden családban, mint jogosítvány. Ez inkább azért van, mert minden autónak meg van a célja. Egyébként nem kell őrzött lakópark, mert nyitott tetős autóval is parkolhatsz az utcán éjjel-nappal és senki nem nyúl hozzá.
ami, ha udvari, különösen csendes - egész addig, amíg nem nyílik 3 airbnb lakás, egy bordély, két étterem és egy kocsma az földszinten :D Ha nincs mélygarázsod horror áron, akkor az utazási időd máris nem lesz olyan faja, a fenti turisták miatt pedig nap mint nap aggódhatsz a járgányodért :D A belváros jórésze max 30 alatti gyerektelen hipstereknek megfelelő, akik fixivel mennek a sarki borbélyba szakállt igazítani. Lipótváros már más tészta, de az meg extrém drága. Nyilván a szerémi - budafoki környékére épülő új tömegcsodák nem egy nyugodt "lakópark". Sőt egyáltalán nem lakópark. De még igazán a sasad liget se. A németvölgyi residence már nem rossz, persze az 2M/nm :D. Nekem valahogy németvölgy felső részén kezdődik a nyugalom, de vannak persze beljebb is nyugisabb részek, pl a gellérthegy, rózsadomb is szuper.
Nem arról van szó, hogy a többség nem így gondolkozik. Mindig lesznek, akik külsőbb (IX, XI, stb) kerületekbe vágynak, mert az szellősebb, zöldebb, és nem mennének a belvárosba. A belvárosnak is speciális közönsége van, akik ott bérelnek, soha nem fognak külsőbb kerületekbe menni, vagy ha igen (ideiglenesen, anyagi okokból...), ahogy tudnak jönnek vissza. A nagy különbség az, hogy a külsőbb részeken rengeteg hely van még építkezni, sok tízezer lakást felhúzhatnak néhány év alatt, masszív túlkínálatot elérve, a belvárosban viszont nincs hely, néha-néha épül egy 10-20-30 lakásos projekt, a 80-100 lakásos projekteket egy kezemen meg tudom számolni. A zaj és a rossz levegő megint egy előítélet: a Váci út vagy a Fehérvári út közelében épülő új házakban viszik a lakásokat mint a cukrot. Az például jóval zajosabb lesz, mint egy belvárosi kis utcában levő lakás (ami, ha udvari, különösen csendes).
Nincs is ebből semmi baj, persze hogy mindenki úgy él ahogy szeretne.Valóban elpazarolt idő az utazgatás, egyetértek.Csak nem bírok zajos, forgalmas környéken élni, mivel sosem éltem ilyen helyen és nem szoktam meg. Szóval csak azért írtam az előző hszt, mert egyetértek azzal, hogy befektetés esetén nem biztos hogy a saját fejünkkel kell gondolkodni.És amit még megtanultam életem során, hogy az is befektetés amiben lakunk, ha csak 1 db van is.Mindig olyat kell szerintem venni, amit gebasz estén gyorsan el lehet adni
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link