megtanulhattad volna már ha feltűnik itt egy két újnak mondható név és nagyon lelkes mert emelkedést vár akkor azok előtte már vettek és adni akarnának,na most nem emelkedett,de ő(k) még is adták:)
na csak előkerestem. "A piacfelügyeleti eljárásban megállapítást nyert, hogy az önkötést megvalósító ügyletek végrehajtásárakülönböző jogalanyok nevében, azonban mind vevői, mind pedig az eladói oldalon meghatalmazás alapján eljárva az Ügyfél adott megbízást. A vizsgált ügyletek önkötés jellegének megállapítása során ezen jelleg arra tekintettel állapítható meg, hogy az Ügyfél bírt rendelkezési joggal mind az eladói megbízással érintett értékpapírszámlák, mind a vételi megbízással érintett értékpapírszámlák felett, valamint az ügylet végrehajtására mindkét oldalon ténylegesen az Ügyfél adott megbízást. Ily módon bár különböző jogalanyok értékpapírszámlái között történt a kereskedés, az Ügyfél itt kifejtett eljárása okán ezen jogalanyok összehangoltan cselekvő vagy egymással összejátszó feleknek tekinthetők" https://alk.mnb.hu/data/cms2606925/keksz_34745516.pdf
Mi indokolja egy prémium kategóriában lévő részveny semmi negatív körülmény ellenére esik 6% ot??? Jött ki valami negatív hír? Ingatlan környezet ennyire rossz?
szerintem volt olyan is,hogy nem saját nevén volt a számla. vigyázni kell már itt mindenre,hisz tudjuk,hogy akármennyit sem adhatsz el egyszerre(opusnál kapott valaki ezért),ha sokat akarnál el kell teríteni több napra ha kevés a vevő:)
Appeninn real