Szia ERA!! Na jó, hogy talizok már egy Kabinetfőnökkel a Tiszából! Tolmácsolhatnád az ötletemet a Vizgazdálkodással foglalkozó minisztérium felé!! Két nagy folyók van a Duna és a Tisza. A két folyót mesterséges csatornával össze kell kötni és legalább négy víztározó kell csinálni. Az ötlet legkiválóbb része, hogy az elszámoltatás során lesz elég "aktivista" bűnöző, aki ki is ássa kézzel. Börtön nem kell csak kerítés és sátor na meg víz és kenyér. Légyszíves továbbítsd az ötletet mert már így is késve vagyunk. Pár év és maximum banánt tudunk csak termelni. Köszi szépen!!
Az a baj, hogy az a tyúk nem csak az egyetemeknek tojik. Ez nem kizárólag az egyetemekről szól, hanem stratégiai lépés. Elzárnak egy fidesz által létrehozott pénzcsapot, ami az új kormány alatt továbbra is csorgatná nekik a pénzt.
Akkor nézzük mi maradt ezután: kb pár csepp, hiszen áprilisi adatok alapján a korábbi készletek jelentős része már elfogyott: a benzinnek körülbelül a 80%-a, a gázolajnak pedig a 75%-a hiányzott már a mostani felszabadítás előtt is.
Nos Spiller: 15 évet dicsőíteni ekkora zakóval ciki, tetézve prejudikációkkal már butaság. Csak pár órát kellett volna várnia és a Magyar Közlönyben már olvashatta is az EU-s pénzek és a Vagyon Visszaszerzési hivatal felállításáról szóló kormányzati rendeleteket, konkrét határidőkkel. Fentieken túl azonnali intézkedések is történtek. De, valami biztatót is jelezzek: a TISZA szigetek aktív két éves munkával felébresztették társadalmunkat a közéleti apátiából és pont ez adja majd a TISZA kormánynak a tükröt, mert folyamatos az igény a változásra, egyetlen út létezik a rendszerváltozáshoz! Kampányfőnökként és most már kabinetfőnökként is csak azt mondhatom: az utolsó órákban vagyunk, talán még azon is túl, aszály mértéke azonnali , tartós megoldásokat kíván amely kihat a mezőgazdaságra, állattenyésztésre. Fidesz kormányzat 10 éven keresztűl elhanyagolta kérdés kezelését főleg a kistermelők vonatkozásában. Alföldön 10 év alatt a fúrt kutak víz mélysége 6-10 métert csökkent!!!!! Sorolhatnám még az előző kormány bűneit, jelenleg a kivéreztetés határán vannak a kis-közép tenyésztők még akkor is, ha tudjuk a magyar ember szeret panaszkodni, de itt tényleg nagy a baj! Üzemanyag ellátás: Hernádi már a sokadik verziót tálalta a kormány elé, de alapvetően a megbukott kormányzat felelőssége a kialakult helyzet. Mindent feltenni az orosz olajra úgy, hogy politikailag folyamatosan szemben állni az ukránokkal, nem is értem mire számított Orbán...?? Horvátokkal rendezni szükséges a kapcsolatokat, erre minden esély nyitott, lehet és kell közös megoldást találni az alternatív szállítási kapacitásokra.
Látom, megy tovább a rettegés. Ezt miért ebbe a topicba írtad, miért nem a saját, agyoncenzúrázott Tisza rettegő topicodba?! Ez MOL topic, nem Tisza rettegő.
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.