Ez egy pesszimista DCF alapú becslés legalja nálam. Reálisabb érték figyelembe véve 2026 évi gyenge növekedést 60-80. Amivel számoltam szabad cash flow 3-5%, diszkontráta 9%, a növekedés 2%.
Katasztrófa, full amatőr dolog volt a jelentést a tervezett idő előtt kiadni, szerintem egy rakat pert fognak kapni csak emiatt. Holnap európai idő szerint 7:30-kor kellett volna jönnie, ehhez képest ma délután kiadták, fel kellett függeszteni egy időre az USA kereskedést is. Az earnings call időpontja is el volt írva, még a jelentés kiadása után is Febr. 3 szerepelt, azóta javították Február 4-re, tehát holnap 13:30-kor lesz.
Ekkora cégtől ilyen baki irtó gáz.
A jelentés szerintem a vártnál jobb, az eredményvárakozás pedig sokkal rosszabb. Úgy gondolom, hogy nem akarnak többet év közben rontani, így túl óvatosra vették ami rövid távon nyomást jelent az árfolyamon, de középtávon még jó is lehet. A végleges osztalékot minimálisan emelték, 15mrd koronás részvényvisszavásárlást indítanak.
CEO beszélt pár perce a Bloombergen, elmondta, hogy a Wegovy tablettát az első 4 hétben 170k páciensnek írták fel. Az nagyon erős.
Az akkori eredményt nem tudom mert a számított fair érték nem tette vonzóvá a részvényt. Most ránéztem a marketscreener adatokra. Nem tudom, hogy ez már a bejelentés óta frissítve lett-e de így fejben gyorsan átszámolva 40€ körül van a fair érték. Ebből nekem a vételhez még kéne legalább 25-30% diszkont. Tehát 30€ felett nem venném. Persze ettől még a “piac” oda rántja ahova akarja.
A kiváló USA ETF-ek helyett ezt kínálják nekünk EU állampolgároknak, mert nagyon likvid, borzasztó olcsó és csak 17:30 óráig lehet velük kereskedni és találomra, ha nekik tetszik, akkor akkora különbséget nyitnak a vételi és eladási ár között, hogy egy kontinens is átférne rajtuk. Szégyen és gyalázat, hogy ezt az EU szabályozó KID alatt futtatja és hagyja, hivatkozva arra, hogy ez az EU polgárok védelme érdekében van. Kérdezném a tisztelt magyar vezetést, hogy nem kíván ez ellen fellépni? Nem érdeke, vagy nem érti, hogy mi történik. https://www.tradingview.com/x/3ntGox7M/
Vagy inkább csak a helyére teszik a reális árat. Novoról január 17-én írtam ebben a fórumban: “ NVO-t fundásan nem becsülitek túl?Éppen ma számoltam rá egy DCF-t. Hááát…….”
Financial Forecasts
cimu topic folytatasa. Minden fenti temaba vago hozzaszolast szivesen latunk.