Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Mióta öröklödik: Az alapító, id. Bárány László – sorban a harmadik elsőszülött fiú ezen a néven, de már az ötödik generációban is folytatódik a hagyomány – hozta létre a Master Good cégóriást, ami mára Európa meghatározó szereplője a baromfi ágazatban, jövőre lesz 120 éve, hogy a család baromfitenyésztéssel foglalkozik.László nagyapja 1907-től kezdve a Békés megyei Széchenyi grófok birtokain volt „uradalmi baromfi tenyésztő”, ezt hagyta hátra, hogy saját lábára állva a 30-as években megalapítsa Magyarország első keltetőjét. Édesapja Szibériából visszatérve a derecskei állami gazdaságban lett főmérnök (haláláig itt dolgozott, ez volt akkor az ország legnagyobb keltetője), majd László maga is engedett az eleve elrendelésnek, ő a kisvárdai baromfi szövetkezetnél, a Hunnia-Coopnál kezdett és hat év után ő is főmérnök lett
Közeledünk. Dolgozó embereket miért ne akarnánk! A mi magyarjaink is dolgozni mennek ki , betartják a szabályokat , törrvényeket nem is nevezik őket migránsoknak. Nálunk focizó külföldiek is dolgozni jönnek ahogy más országokba is mennek .Nincs ezzel baj . Van olyan munka már nálunk is ami magyarnak már derogál. Azzal a migránssal van probléma akit eltartani kell, dolgozni nem akar, képtelen beilleszkedni a befogadó országba,
De fejtegessuk ezt tovabb. 1. A ceg munkaero intenzív agazatban van. 25mrd a nyeresege, azaz 11.000.000ftot termel minden munkavallalo. Ebbol kevesebbet dob le a munkavallalonak berkent... 2. Tegyuk fel behozhat migranshordat hogy ugy termeljen, hogy kevesebbe keruljon a berkoltseg, mint a profit boven. Ezert 10xsere no 20 ev alatt. Elmondja, hogy nincs eleg munkaero. Tehat a vegen 20.000 migranssal akar dolgoztatni🙂 Es ennek a helyi emberek oruljenek, mert meg fejenkent sok millio tamogatast 8s felvesz ezert🙂 Sztem ez az uzleti modell a nemet 1970es evekre hajaz... Miert nem viszi oda a lenyat es valik multiva, ahol olcsobb a munkero, itthon meg az anya kedvezmenyesej adozik? Tudom h ez mar 20 eves modell, ezert is engedtek be a nyugatiak a migransfalkakat, mert ezt is kimaxoltak. Es itt jon a kerdes: Akkor akarunke migranst vagy nem? Mert egy farokkal ket not megdugni egyszere nem fog menni...
Nem teljesen erted te sem akkor. Legyen vilagceg, senki nem bantja! A szavazok megszavaztak hogy ne legyen vendegmunkas tobb az országban. Ezek a szavazok 1x evig tamogattak a ceget, aki nyereséges de nagyon. Meg kapni akar 22mrd ftot munkahelyteremtes celjabol. Majd ezt kovetoen eloall es nekiugrik a szavazokat kepviselo kormanynak, hogy munkaerohiany van. Megneztem az esg jelenteset. A csoportnak 22xx alkalnazottja volt, es 1600 fo kepett ki es be 1 ev alatt... Ez a ceg vadkapitalista. Nincs is azzal baj, menjen el ausztriaba egyeb helyre, es probalja meg h 22mrd ftot igenyel munkahely teremtesre🙂🙂🙂🙂 Ja es a vilag legalacsonyabb adoszintjei vannak itt, fullon adofizetoi penzen tamogatott hitelekkel mukodve... Azert pont ennek a cegnek megneznem a befizetett ado/tamogatas aranyat. Multinal dolgozok. Extraados szektorban... Nekem ez a magyar kkv sirasrivas nem kell. Ez a ceg 5 milliard ft vntt kapott munkasszallo epitesre, amibe vegul kulfuldieket rakott... + piaci cegek adofizetoi ftokbol tamogatva ugy h extraprofitjuk van, es a hatranyos regiokba gyarat telepitve felniggereket hoznak be... Ugy higy NAGYMAGYAROCK...
"Bárány László és családja Kelet-Magyarországon hozott létre egy olyan birodalmat, ami igazi globális játékos. Kellett hozzá némi csibészség, tudásszomj és folyamatos fejlesztések." Szerintetek a csibészség mit takar?
nem ez lett volna a lényeg, az gólemet is betehettem volna a listába. Arra próbáltam volna utalni, hogy ha nem lesz megoldva a gazdaság, foglalkoztatottság, termelékenység, korfa stb együttes problémája akkor nem csak a nyugdíj lesz a probléma. Ha meg igen akkor valszeg nyugdíjra is lesz. De persze ezt csak általánosságban, nem az öngondoskodás helyett és ellenében gondoltam.
Magyarok vagyunk mindketten és még sem értjük egymást. Ez a vállalkozás számtalan adót fizet, munkahelyet teremt , A hazai piacon kivül több tucat országba exportál, mindent szabályosan. A cél, minnél több ilyen jól menő cégre van szüksége az országnak , különben csoró ország maradunk. Mint Mexikó , vagy Filippinóék. ők is kapitalista országban élnek, mekkora nyomorúságban. Nem szabad ellenséget látni az un. gazdagokban. Ne keverjük a tolvajokkal.
Sajnos fogjuk tapasztalni. De hidd el , nem minden jól menő válalkozás NER-s.Attól függetlenül kap -e állami támogatást vagy nem.Itt szóba nem jött csalás,lenyúlás. Igazából büszék lehetnénk rá. Szó szerint világcég. Ez nem Rogán ügy, aki ellen igenis el kell járni. De kérem válszolj miért volt olyan fntos elsőnek ezt a céget bedőnteni? Mert az fog történni.
Mit tennek a helyebe? Alkalmazkodnek a hatalyos torvenyekhez, es hozza igazitanam a mukodesemet. Akkor mit szolna Mr NER tamogatott, ha egyben kapna egy arsapkat is a termekeire, es ha be akarna zarni, akkor nem engednek, csak ha eladja a vallalatot negyed aron. Ja es elolvasnam az eddigi tamogatasi szerzodesek felteteit...
Forditva latod a temat. A mastergood iratta meg a cikkeket - neki ugorva a kormanynak - hogy nem ruhaz be, ha nem engedik be a vendegmunkasokat 3. orszagbol. Illetve helyesbitek, egyszerusitett eljarasban nem engedi be... Aki pofont ad, az kapni is fog...
Attól függ, hogy mennyire kellett letolni a gatyát a mekis üzlethez. Gyanítom, hogy nagyon, és filippínó bér volt az üzleti terv, azzal sikerült nyerni. Azért gondolom 1000 fő alatt van az a létszám, amivel a mekis biznisz megy, hát akkor rá kell dobni a bérekre, és kisebb marad ugyan de marad még bőven nyereség.
Ha emailre nekem atdobod az adatokar, akkor eloszurom hogy szoba johete nekik. De naluk mindenkepp szukseges a fix3 %os lehetoseg. 2 hete kert meg ha valamit latok szoljak, mert sos venne.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link