Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
tegnap majd ejfelig ma reggel 6tol megen csak szinte tozsde alapismeretek a tema, a guta kerulget! viszont nagyon izgalmas vilag! erre most honapok mennek ra ez jol osszetett csavaros ugy, de ettol szep ejj ejj berlini nagy elonybe vagy :) de azert ne feledjuk te is ingatlanos dolgokkal alapoztad meg a dolgaid. epitomernokkent jott a penz, kozgazdaszkent meg megvolt az alaptudas hozza
Nézem én is. Felkeltette az érdeklődésemet a Richter, persze egyelőre csak nézegetem, semmi hirtelen mozdulat. Ahogy régen Lacibácsi írt ide, egy kis konyhapénzre lassan meg lehet majd próbálni.
5 hirdetesfigyelom van beallitva a comon jo ha 3 naponta belenezek, par percre. sajna mind jo kis lokacio ott meg nincs nagy akciozas de konkretan a 35 milla alatti 30nm ig levok. azt uj hirdetesek donto tobbsege rovidtavuztatott vagy oroklos lepukkant hirdetes
berlini, puszta kivancsisagbol kerdem nalad a tozsdei ugyleteidnel mely brokert valasztottad? https://www.youtube.com/watch?v=y1uNGBgIGlI Brókerek összehasonlítása: Melyik a legjobb? Es igen tudom nagyobb osszeggel jatszadozol es nagyon nem vagyunk egy sulycsoport,de attol meg erdekel. A masik kerdesem te egyedi rv-kel jatszol inkabb -az magyar vagy kulfoldi- vagy van minden ,aru ,certi, etf?
A válságban születnek a jó döntések, mert meg kell gondolni, mire költ az ember. Eddig nagyon el voltak kényeztetve az emberek a vissza nem térítendő támogatásokkal. Ami könnyen jön, az könnyen megy. Eszetlenül szórták el a pénzt. Az évek során sokan megtapasztalták, hogy ebben nincs rizikó, úgyis megmentenek minket.....a közösből. Ezért szálltak el az árak, mert nem volt felelősség, senki nem az olcsóbbat kereste. Ez a vállalkozásokat is elkényelmesítette, hiszen nem volt az az ár, amit nem kérhettek volna el. Nem beszélve a minőségről, mert ugye nem lehet egyik napról a másikra jó szakembert kinevelni. Nálunk több munkáskölcsönző is volt. Talán a legnevetségesebb egy focista építőcsoportja volt, aki a csapatot futtatta, segédmunkásokat biztosítva építkezésre. Amikor már nem volt elég, a kocsmában kezdte toborozni az (alig)élő erőt. :-) Persze fél év után, már az új bömbivel jelezte sikerességét. Annyira ment a szekér, hogy még építőanyag üzletet is nyitottak, szerszámkölcsönzővel, de addigra már kifulladt ez az iparág, már közel 2 éve árulják az épületet a megmaradt raktárkészlettel.
vagy szarnyal minden? 75-99% foglalltsag, dől a lé csak vegyetek? Es szepen rasozza a frissen beszallo bufikre a lakasait es vigan eli vilagat utana?? :) na jo ejt
na kivancsi leszek mit mond? Ha dicseri es batoritja a bufiket vasarlasra,hogy jo biznisz akkor maganak csinal konkurenciat, viszont van egy rahedli hitele, sok lakasa eljelzalogositva, hitel-hitel hatan. A regi videoiban mondta, szoval erdeke a piac tamasztasa ujabb vetelekre osztonozni a tobbieket, na vajon melyik piaci szegmenst ajanlja majd, a kicsiket a szobakonyhakat ami neki kevesbe konkurens? :) Es tudhattja a tobbi nagyhal milyen megfontolasok alapjan ad neki tanacsokat hogy mit mondjon.? Vagy beallt minden mint a szog, leallt minden, es kopkod majd? Na majd holnap megnezem. hyyy
40%ot hozott ott ahol a túlnyomórésze van. Állampapírt meg tudod. (Amúgy mar írtam 20%om van kincstárban, pmap, 9%os 28x, meg kis diszkont) Nem akarom mindig leírni hol van mert hirdetőoszlopnak néztek.
Mond meg kerlek hogy mi nem jon be? Fix kotvenyhozam fix hitellel szemben. Fedezet a lakas, igy nem vagy kiteve a kockazatnak hogy felmegy az ara. Ebben pont annyi a kockazat kotvenyoldalon, mintha csak kotvenyed lenne. Tehat leirom amit te csinaltal csak lakaseladas nelkul es ez is rossz :) Nem csak egy ut van am a kotvenyeknel:) gyakorlatilag az onerod utani kamatot bukod, de kockazatot porlasztasz. Ja es a fel vallakozoi vilag ezt csinalja a suttyocukorbeteg tamogatott hiteleivel... A nagy hatekonysagnovelo...
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link