Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Például a nem tisztességesen fizetett tanárok ki nem fizetett fizetésebol lesz pénz a nagy család tamogatasokra, hitelekre, stb. Azaz pl. a tanárok fizetik a család támogatásokat. De nem csak mostantol, hanem évek óta ez megy.
Amig lesz ki fizesse. Penz nelkul nem lehet menteni senkit. Szerinted, ha 12 % munkanelkuliseg lesz es a forint ellen elindul egy bizalmatlansagi valsag, mibol lesz penz. Orban visszateszi amit elloptak? Ketlem. Hidd el orban nem az atyairisten, sot egy buta populista, jelentektelen politikus, a milyen az orszag is. Egy kozepszintu speki kicsinalna Magyarorszag, foleg igy, hogy ki is mondjak, hogy egetik a devizatartalekot. Meg butak is. Ha egetik, akkor csendben, maskor pen veszelyes jatek. Szoval Magyarorszag most megtanulja, hogy nem egy politikusok mulik az elete. Noljunk mar fel
Ez nem populizmus, ez a mindennapi gyakorlat. pl Szombatra virradóra kiterjesztették a kamatstoppot az 5 éves kamatfordulójú hitelekre. Itt mindenkit megmentenek, a megtakarítók kárára. Ahogy jönnek elő az újabb és újabb problémák olyan megoldások lesznek majd hogy csak pislogunk.
Ez nem igy mukodik. Mibol lesz ra penz? Mar most a tartalek ot egetik. Ez nem a kommonizmus, meg ha Azt akarjak jatszani. Akkora munkanelkuliseg lesz , hogy baszhatja a sapkait meg csokjait. Te korbe nezel neha a realgazdasagban vagy csak orban almait szajkozod. Kesz rohej, ekkora populizmus van itt
Túl sok itt a napsütés. A valóság inkább az, hogy most reccsen meg igazán az ingatlanpiac, 13%-os munkanélküliség mellett meg a Hubble-al vadászhatod a megbízható bérlőket. A veszteségeket pedig nem kéne tompítani, ha nem agyament módon mentek volna a lakástámogatások, többek közt. De inkább az a kérdés, hogy mi lesz a giga rezsiszámlák hatása és itt már nem lesz az, hogy fél év múlva megint diszkontáron jön a cucc.
Én írok egy jobbat! Tuti hogy behúzzák az Eu-s forrásokat, és jövőre jönni fog a manna. A rendszerszintű kockázatokat lexarják. Mindenki meg lesz mentve és majd jön a dupla Csok ,kamattámogatott hitel meg minden más. Februári évértékelőn majd ezeket jelentik be. Mi mást is jelentene be. Dupla Csók, hitelmóratórium extra, sapka, kkv gigahitel. Van elég állampapír vétel majd az fedezi, meg Kínai hitel. Majd elveszik attól akinek van.
Idealista elképzelés, hogy néhány, pillanatnyilag jól hangzó intézkedés kihúz minket a bajból...több oldalról érintő, rendszerszintű kockázatok vannak itt. A rezsi és élelmiszer áremelkedés miatt a kormány szerint 13%-os munkanélküliség várható 2023-ban. Tudni kell, hogy mindig egy alulbecsült érték amivel a kormány operál...tehát konkrétan egy gazdasági válság felé tartunk. A külső folyamatok mint az összeomlóban lévő a Kínai ingatlan és hitelezési piac globális banki és pénzügyi veszélyeket rejt, amit a hazai kamatstoppok kamatkülönbözetei is felerősítenek egy méretes hazai banki és pénzügyi válság irányába.
Miert vegye be a gyogyszeret, mert elmondta az igazat. Ebben az orszagban annak tapsolnak, aki szepen mond. Orban egy kommista, mindig is az volt, csak az erdekei miatt volt mar minden partban. Szoval aki nem tud fizetni az adja el a hazat. Lehet alberletben is lakni, nem kell mindenkinek a medences haz
Maximálisan egyetértek, tegnap már hülyének voltak nézve azok akik 430 fölött vettek eurót! Nem lehet gyerekek mit tenni, így amíg ők dirigálnak (ez van), egyéni szinten lehet valamit optimalizálni és ha lehet a legtöbből hasznot kell húzni (van más választásod ?). Ettől függetlenül a hitelpiacnak vége ezzel végérvényesen. Egyre több a kockázat az ingatlanpiaci magas árak ellen.
Erkölcsileg az lenne jó ha a legalsóbb rétegeket mentenék meg és támogatnák. Akiknek olyan alacsony a jövedelme, hogy tényleg nem jön ki a kaja/fűtés. Sőt, oda sokkal több pénzt kéne tenni. A teljes lakosságnak válogatás nélkül adni a benzinárstopot, kamatstopot stb, nem erkölcsös, hanem populista lépés.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link