Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
"fiataloknak még manapság sem okoz gondot, hogy éves jövedelmük akár nyolcszorosának megfelelő banki hitelhez jussanak. A jelenleg érvényes hitelpiaci szabályok lehetővé teszik, hogy a fiatalok már néhány évvel az egyetem elvégzése után hatalmas összegekhez jussanak hozzá. Egy informatikus például általában nettó 1500 eurót keres havonta. Ha a barátnője például egy boltban dolgozik havi 900 euróért, a közös jövedelmük 2400 euró. Egy ilyen jövedelemmel a bankoknál akár 230 ezer eurós hitelhez is hozzá lehet jutni.Ha a bankok csökkentenék az ügyfeleknek nyújtott hitelek felső határát, akkor az említett fiatal pár csak 210 ezer euró hitelt kapna, vagyis a vásárlóereje több tízezer euróval csökkenne. Erre az ingatlantulajdonosoknak is reagálniuk kellene, mégpedig úgy, hogy alacsonyabb összeget kérnek, ellenkező esetben képtelenek lesznek túladni rajta.Látványosabb áresést csak egy igazi válság hozhatna. Ez utóbbit akár néhány héten belül az orosz gázszállítások leállítása is kiválthatja. Enélkül ugyanis a hazai ipar megbénulna: a vállalatok nagy számban bocsátanák el a dolgozókat, és több ágazatban is kénytelenek lennének befagyasztani a béreket. A bankok erre – ahogy a múltban is – a hitelezés erőteljes visszafogásával reagálnának. "
"építési munkák díja 2021 februárja és 2022 februárja között átlagosan 12,9 százalékkal nőtt Szlovákiában, ám ennél is rosszabb a helyzet az építőanyagoknál, amelyek ára egy év alatt csaknem 25 százalékkal emelkedett - írja a pozsonyi Új Szó. Az ingatlanbuborék azonban hamarosan kipukkadhat, a már megépült ingatlanok értéke ugyanis leginkább a jelzáloghitelek elérhetőségétől függ.Csak az olcsó hiteleknek köszönhetően lehet például 210 ezer euróért (közel 80 millió forint) eladni egy régebbi, háromszobás lakást Pozsony Károlyfalu (Karlova Ves) városrészében. Tíz évvel ezelőtt a hasonló méretű ingatlanok ára még 90 ezer eurónál kezdődött."
Törölt felhasználó2022. 05. 01. 09:33
#160356
m---- te 32 es 39 éves korú vagy ugye? Megkerdezhetem van-e komoly parkapcsolatod, esetleg gyerek?
Szlovákia! Gáz lesz❗ illetve nem lesz gáz 👆 "Lejtőre kerülhetnek az ingatlanárak SzlovákiábanSzlovákiában a szakértők egy része azzal számol, hogy csökkenni fognak a lakásárak, mert a potenciális vásárlóknak kevesebb pénzük lesz. Egy nagy gazdasági válság, például orosz gázembargó komoly árzuhanást okozhat."
van amikor csak a sokkterápia mozdit ki valakit a godorbol és még számlát sem kuldtem (még) amugy ez a peszah téma fontos eleme lenne, de átugrottad, hiba
azt hittem, hogy egy zajlo beszélgetésbe kapcsolodtál bele témaváltásnélkul egyébkét mit fogsz leszurni belole, ha nem ahhoz kapcsolodik a kérdésed ami miatt emlitettem?
Törölt felhasználó2022. 05. 01. 09:18
Előzmény:
törölt hozzászólás
#160349
Feltörekvő Béla 20 évesen rájön, keveset keres a szupermarketban. Beiratkozik egy német nyelvtanfolyamra, inkább nem vesz autót. Félév múlva egy St.Pölteni Sparban helyezkedik el, ahol 14 havi fizetést kap. Bérel egy szobát, 2 hetente hazavonatozik a szüleihez, hétvégenként a közelben kirándul. 28 évesen megismerkedik a szomszéd kozmetikában dolgozó magyar lánnyal. Hazajönnek, és 50% önerővel megvesznek egy zuglói 3 szobás panellakást.
Ezt nagyon tul gondoltad. :). Arra voltam kivancsi ,hogy mikor vetted azt a panelt,es hol? Ennyi. Az jogaszek megnevezest, arra hasznaltam csak, hogy beazosithato legyen szamodra. Ennyi.
valamit nem tudni mindig is nagy erény volt sokmindenrol nem tudni meg sokkal nagyobb
Törölt felhasználó2022. 05. 01. 09:02
Előzmény:
törölt hozzászólás
#160343
Átlag Józsi nem tud lakást venni a nettó 250-ből Budapesten, pedig mamahoteles volt mindig is. Józsi már 28 éves, tíz éve dolgozik a lakótelepi szupermarketban. Szüleinek hazaad 50-et havonta, ezért anya még reggelit is ad. Józsi szerényen él, elszív egy doboz cigit naponta, van egy 15 éves autója, és hitelre 2 évente vesz egy iphone-t. Otthon a szobájában egy uled 50 inch tv, bose házimozi segítségével piheni ki a napi fáradalmakat. Évente vesz 2 pár 40 ezres cipőt, néhány új pólót 13 ezer db áron, egy jobb dzsekit 90 ezerért, egyébként nem költ ruhára. Nyáron a haverokkal leugranak a siófoki éjszakába, de hát egyszer vagyunk fiatalok. A boltban megismerkedett a szemrevaló új kolleginával, rájött, családot meg gyereket is szeretne vele. Csak az a fránya lakásprobléma, hogy lesz nekik szegényeknek?
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link