Sokszor foglalkozunk vele, gondoltam legyen egy ilyen topic is.
Szóval EUR/HUF.
308 átütésével szépen feljött már többször 314ig, de úgy fest itt mindig elakad, pedig a következő ellenállás 318 környéke lenne csak, mint történelmi csúcs.
szerintem 334 az a 330, de csak pár napra lesz elég, ahogy most áll, majd 343-nál gondolkodnak el, ha nem, akkor.... De ezt csak én gondolom a napi, heti és havi setup miatt, ami lehet nem is fog működni....
Én azt gondoltam, hogy átmeneti lesz a forintgyengülés az MNB közlemény után. Hát eddig nagyon tévedtem. A chart napról napra romlik. Ettől függetlenül Nagy Márton bármikor ismét megszólalhat, és ismét irányt váltunk, de most mi van, ha az MNB végignézi megint a nyarat és ütünk egy-két új csúcsot?
én egy kicsit sem tolom a kormányt tényeket írtam, mármint, hogy nem csökkent a külker többlet. vagy vitatod? amit matolcsy mondott az is tény, mi ebben a propaganda amit márton az is nekem most is az a véleményem, ami eddig: a forintot szándékosan gyengítik, ha nem tennék erősödne. azt is elfogadom, hogy ez a chart-ban is benne van akár, de úgy gondolom, hogy a chart-ot a kommunikáció mozgatja. mások szerint meg nem. ezt akkor tudnánk tényszerűen igazolni, ha megváltozott kommunikáció mellett is gyengülnénk. nem venni akarok, hanem vagy eladni vagy venni, mivel ezt ritkán tudom megtenni, ezért bátorkodtam érdeklődni, mi a vélemény, melyik a jobb út jelenleg. egyébként azt sem titkoltam, lemaradtam a 313-314-ről technikai okok miatt. akkor vettem volna, ez is visszaolvasható mondjuk, nem tudom, miért kell egyébként magyarázkodnom?
nem is akarom ezt a terhet rád rakni:) kedd este repülök, addig tudom itt intézni a dolgokat vagy veszek remek nemzetikötvényt egy fél évre (addig garantáltan nem omlik semmi) vagy átváltom a maradékot euróra és kiutalom most, június elején, július elején stb. mindig a hónap első hetében kb ezek a lehetőségeim tehát, ha nem most, akkor egy hónap múlva, vagy még opció, hogy berakom számlára és akkor a privát bankár váltja telefonon keresztül...csak jobban szeretnék cash-t na ezért érdeklődtem, hogy érdemes-e most forintot venni esetleg eurót/dollárt beváltani mi a jobb?
Segíts egy kicsit annak a megértésében, hogy mire gondolsz! #3778 "van némi eladható euró/dollár van most értelem értékesíteni? vagy inkább venni még? mit javasoltok?" #3780 "akkor most forintért is érdemes eurót venni? még a héten?" #3788 "azért mégis csak érdekes, miért mondta akkor a legutóbbi szigorítás után matolcsy, hogy az egyszeri, és miért pont ezután szakadt be az árfolyam?semmit sem kellett volna mondani, mert úgy is ez lett volna nem? de azért biztos, ami biztos?" "azért mégis csak érdekes, miért mondta akkor a legutóbbi szigorítás után matolcsy, hogy az egyszeri, és miért pont ezután szakadt be az árfolyam?semmit sem kellett volna mondani, mert úgy is ez lett volna nem? de azért biztos, ami biztos? " #3783 "2019. februárban az export euróban számított értéke 6,9, az importé 7,0%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A termék-külkereskedelmi többlet 49 millió euróval nőtt. (891 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet februárban, Külkereskedelmi termékforgalom, 2019. február (első becslés)) Tavaly februárban kicsit kevesebb volt a többlet. 2017 azonos hónapban kb annyi mint most. Nyáron egészen más az export-import szerkezete (fűtés nincs pl, de van mezőgazdasági export stb.) Ha nem lenne elvándorlás, munkanélküliség lenne. E mellett megugrott a külföldiek foglalkoztatása, de nagyon. Ha, te most munkát akarsz kapni és nem vagy se orvos, se informatikus, akkor elég nagy bajban lennél. De még az orvosra is igaz, hogy Budapesten kevés a jó állás." Nyomod a kormányzati propagandát, ok, gondolom kötelességed, de egyik szavaddal ütöd a másikat, miközben segítséget kérsz az irányban. Venni akarsz, miközben a forint erősödés mellett érvelsz, nem értelek!
hidd el, orbán addig a haverja bárkinek, amíg érdeke fűződik hozzá ezért kár arra számítani, hogy majd az eu megregulázza sokkal hamarabb fog átállni, minthogy rosszul járjon magyarország és törökország között nulla a hasonlóság, hiába divatos azt mondani, hogy ez is az is diktatúra nem kívánom neked, hogy megismerd a török valóságot, az is biztos, hogy amint leírod az ottani bohóc nevét van egy órád, hogy elmenekülj - de nincs hova azért itt még nem tartunk és nem is fogunk hülye a fidesz szavazó, de az eu-hoz ragaszkodik mindegy, hogy soros vagy nem soros - olvasd el a kutatások eredményét, mindent elmond írom ezt úgy, hogy szerintem sose volt ilyen ártány kormányzat ebben az országban, de azt is tudom, hogy ha netán leváltanák (amire van esély), akkor sem történik semmi
Annyira azert nem felesleges, miven OV nagy példaképe Rdogan, ami nem csak abban nyilvanul meg, hogy lefekves elott Isztambul fele fordul,es konnyes szemmel imadkozik.
nehéz lenne ezzel nyerni az önkormányzati választásokat a pénztárca szavaz ugyanis sokkal jobb 3-4 százalékkal mozgatni az árfolyamot és keresni rajta tudom, a hír nem érdekes, se az, mit mond az mnb azért mégis csak érdekes, miért mondta akkor a legutóbbi szigorítás után matolcsy, hogy az egyszeri, és miért pont ezután szakadt be az árfolyam? semmit sem kellett volna mondani, mert úgy is ez lett volna nem? de azért biztos, ami biztos? :) ok, már lehülyéztél, úgyhogy ezt most inkább hagyjuk is, amíg a chartot támogatja a kommunikáció értelmetlen ezen gondolkodni azt meg soha nem tudjuk meg, mi történik, ha azt mondja, hogy elindult a szigorító ciklus :))))))) illetve tudjuk, hiszen márton eme szavai után indult be az erősödés - azért ezt erősítsétek meg légyszi, hogy így volt-e
Mert szerinted őt szivatják, vagy az országot, amit irányít? Erdogan sem aprópénzből tengeti az életét...Ez az egész egy nagy kamu, pont leszarják, csak legyen meg a szavazatszám.
Egy szóval magyarázzák majd! ( S-sel kezdődik oros a vége! Egyébként a nemzetközi helyzet fokozódik, de a kormány éber! A gonosz migránsbarát nyugatiak ürgebőrbe bújva már a Dunában vannak - ugye ismerős?)
2019. februárban az export euróban számított értéke 6,9, az importé 7,0%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A termék-külkereskedelmi többlet 49 millió euróval nőtt. (891 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet februárban, Külkereskedelmi termékforgalom, 2019. február (első becslés)) Tavaly februárban kicsit kevesebb volt a többlet. 2017 azonos hónapban kb annyi mint most. Nyáron egészen más az export-import szerkezete (fűtés nincs pl, de van mezőgazdasági export stb.) Ha nem lenne elvándorlás, munkanélküliség lenne. E mellett megugrott a külföldiek foglalkoztatása, de nagyon. Ha, te most munkát akarsz kapni és nem vagy se orvos, se informatikus, akkor elég nagy bajban lennél. De még az orvosra is igaz, hogy Budapesten kevés a jó állás.
Na igen... Csak kezdődik a nyaralás a hívőknek is. Félő, hogy az agymosottak is rájönnek gyorsan, ha 330+ lesz az euro a tengerparton... Azt azért nehéz lesz megmagyarázni. De amúgy én vagyok a hülye... Miért gondolom azt, hogy ezeknek bármit is meg kell magyarázni... De halkan megjegyzem, hogy ott lebeghetne a török példa előttük... Mindjárt 6 líra 1 dollár... Nem tudom, miből gondolja a fővajda, hogy őt nem szívatja meg a világ, ha a jóval nagyobb hatalommal és gazdasággal bíró, 2x% alapkamatos haverját meg mindezek ellenére is igen... Na mindegy.
EUR/HUF
Sokszor foglalkozunk vele, gondoltam legyen egy ilyen topic is.
Szóval EUR/HUF.
308 átütésével szépen feljött már többször 314ig, de úgy fest itt mindig elakad, pedig a következő ellenállás 318 környéke lenne csak, mint történelmi csúcs.
Real:313 (ma volt 314,7 is)