Nem tudm, nem én irányítom a rv. piacot, majd a tőzsde beáraz mindent a megfelelő időben!
Én csak megpróbálok szörfözni a hullámokon... eddig váltakozó sikerrel. Tőkémet 1,5*-eztem a 2 év alatt.
gratulálok! 5*-ni az nem semmi.
Én anno amikor 2200, 2400-as árszintű OTP-vel ültem tökeáttéttel egy kicsit aggódtam a 19%-os lombard hitel miatt, de néhány hónap múlva szépen kijöttem belőle.
Te valahogy finomabban fogalmaztad meg, amit ki akartam itt az uraknak fejteni, de hát ez van.
Ne gondoljátok, hogy én nem figyelem ezt a rv.-t (is), de anno 5600 szinten kiszálltam az OTP-ből is mivel úgy éreztem, hogy az e feletti szintek egy kicsit túlzóak a jelen szituációban, ezért nem vettem RFV-t sem ua. okokból.
Persze lehetett mindkettővel szépen kaszálni, nem mondom, csak az én lerongyolódott idegeimnek :), már nem érte meg.
Apropó. Nem tudjátok, hogy hol lehet megtalálni azt az akkori cikket (ne portfolio-n), amiben a 3300 Ft-os rv. jegyzés körülményeiről írnak?
A Hybridboy és a CIG Pannonia miatt érdekelni.
Igazából a névértékre lennék kíváncsi, hogy össze tudjam hasonlítani.
Sajnos anno erre az egy adatra még nem figyeltem olvasáskor.
Kár, hogy nem írtam be, mert 100%-ig biztos voltam benne, hogy lazítasz. Az összes RFV részvényemet feltettem volna dupla vagy semmire. :)
Ha nem is focimeccsre, de egy bármilyen utazást írtam volna. Mert én is, és minden épeszű ember így tett volna.
Szerintem, ha én ötszöröztem volna, akkor már lehet nem is akarnék tőzsdézni. Az más kérdés, hogy meddig bírná az ember... :)
Gratulálok a nyereségedhez, és jó egészséget kívánok hozzá. ;)
Remélem mielőbb újra tulajdonostárs leszel, mert a közelmúltban igazán akkor ment a papír, mikor te is poziban voltál. :)
Azzal viszont vitatkoznék, hogy a 9400as vevők nem fognak nyerni.
Aki arra vette, hogy 1 hét alatt csinál 10%-ot, ami nem fog neki sikerülni, és türelmetlenül eladja, az tényleg nem.
Aki viszont türelmesen ül rajta, ahogy itt sokan 3-4-5 ezertől tesszük/teszik, az biztosan nyerni fog.
Ha az ember full áttétellel nyomja, pláne 20k részvénnyel, akkor tényleg hülyeség lenne nem realizálni.
Sok kicsi jött időközben, akik nem akarnak kimaradni egy jól menő üzletből (hosszú távra még mindig az egyik legjobb választásnak tartom a BÉT-en). Szóval ők sem biztos, hogy rosszul döntenek, még ezen a szinten sem.
Gratulálok Neked!
Mindig tudtam, hogy Te irányítod itt a dolgokat.
Próbáltam is figyelni és kiértékelni minden beírásodat. Én is kiszálltam már, de egy kicsivel korábban mint Te, 9000 alatt valamivel. Kaptam is akkor a fórumban, hogy be mertem írni. Na mindegy, nem haragszom senkire.
Sok sikert!
Kiruccantam egy kicsit Olaszországba pihenni az elmúlt 2 napban, megnéztem a Sampdoria-Loki meccset, egész jók voltunk, a borok k.jók, Genova félelmetesen jó hangulatú mediterrán város, főleg 24 fokban..:-)..
Ja, hogy a részvényünk és a topik...Hát srácok, a színvonal kezd iszonyúan lesüllyedni, 400(!!) beírást olvastam végig, jó ha 5 értékelhető volt.Új arcok, semmitmondó vélemények, új veszélyek. Látom semmit sem mulasztottam....
Egyébként igaz a hír, minden egyes papíromtól megváltam....3 nap alatt sikerült közel 20.000 részvénytől úgy megválni, hogy közben majd' minden nap új csúcsra mentünk...Más kategóriába léptünk.aki ezt nem veszi észre, és jön itt az összeomlás-elméletekkel, az egyszerűen semmit sem ért...
Jogy mégis moért szálltam most ki(lehet ideiglenesen)?
Elérte az ár az évvégi céláramat, 5300-tól full-tőkeáttéttel nyomtam,építettem a pozit, s nagyjából megötszöröztem a tőkémet 2 hónap alatt. Aki ilyenkor nem vesz egy nagy levegőt, az hülye, vagy beteg.
Észre kell venni, hogy új szereplők vannak. Nagyok és mégnagyobbak....meg rengeteg új kicsi, akik 9400-en világosodtak meg. Na ők nem fognak nyerni, mert ez a dolgok logikája. Azért tudtunk iszonyúan emelkedni, mert óriási volt a hitetlenség. ma meg már jönnek az új hívők, s hinni akarnak.Tömegével..és ők már látják,meg már régen is látták....
Szóval, ha nem lett volna világos:szeretem és nagyon nagy jövőt jósolok a cégnek, lesz is még tízezres nagyságrendben papírom, de egy korszak most véget ért, egy másik jön.Óvatosabb emelkedésekkel, oldalazással, 4-5%-os beszakadásokkal.Szerintem a következő 50%-hoz nem lesz elég 1,5 hónap. eltarthat az akár egy fél évig is..:-)
De most levegőt kell venni,meginni egy jó üveg bort, s elszívni egy szivart....
Pityókás, Te voltál ma a szereplő?
RFV 2009
Az alját nem látom egyenlőre, de én vettem az elmúlt napokban.
2010 előtt és 10000 alatt nem áll szándékomban megvállni tőle.
Ha csak.....