Ez a dombovari uzem már korforgásos a fejlesztés során a Vertikál olyan anyagok begyűjtését és újrafeldolgozását valósította meg, amelyek nagy részét hasznosítás nélkül helyeznék el, és megsemmisítésük jelentős környezeti terheléssel járna. Azt írták, a projekttel a cég a hazai hulladékgazdálkodási piacon az elsők között valósíthatja meg a körforgásos gazdálkodás koncepcióját.
Én is azt néztem nagyon futnak fel a bevételeik… a szakértelmük meg kapacitásuk nagyágyú a hulladék piacon… feldolgozás, kezelés stb komoly szakmai színvonalat képviselnek benne. Ez az EU-ban kezd egyre nagyobb érték lenni. Mol nem tudja őket megkerülni a MoHu egy palack autómatát nem tudott összerakni. Szükségük van komoly alvállalkozókra… meg valljuk be az ő telepeik már működnek. Megjelenik egy cég létrehozzon bármilyen hulladék gazdálkodási telepet a helyi közösség rögtön fellázad. Egy politikus sem vállalja be tiszta szívvel… ami meg van azt már elfogadták az emberek :)) Ez a szemét dolog sok szakértelmet kíván… nem igazán a NER terepe… könnyű összehozni egy természeti katasztrófát, ha hülye vagy hozzá.
Ez a vertikál amugy jo lehet nagyon, most olvsgatom a jelentéseit, jo nagy novekményben van, srv is lehet, nekik is van felhatalmazasuk, eredmenytsrtalekba raktak tavaly 700m et, a 24 es ev meg marha jo volt nekik, hat a mjltihome es nutexnel bizti joval tobbet ér, lehet benne kakao, van 2 nagy uzemuk is amit eus lovébol csináltak, ez a korforgasos dolog nagy hypot okozhat.
Na igen, csak jókat írtak a vezetőségről!!! ( De ) olvasom sok volt a befektetés...akvi?, szóval most adja a vejkó és belélet vagy beszállt a cég valami molos buliba! Na ez zavar a simlisség ne hogy átragadjon....
Köszönöm szépen! Őszintén megvallva többet vártam tőle Mikulásra! Az átlagom 4100 körül van, mivel 4060 on beletoltam mindent. Szóval azt gondolom ath tól folyamatosan valaki táraz kifele, de esetleg 5% ot ha eshet még a papír. Nagyot bukni nem gondolom fogok, mert az osztalékra korrigálnia kell jobb esetben! Szerelmes nem leszek, mert egy nagyobb emelkedés után menni fog. Tavasszal szeretnék megfogni valamit az osztalékos papírokból, mert ha jól fordul csak swingre veszek papírokat. Nem tudom mi volt a teteje az alteonak de 48xx ról sokat esett ami elgondolkodtató! Itt valami mozgásnak februártól lennie kellene. A mai kereskedés végig 4050 ft on ment, 4060 al zártunk. A hetekben voltunk 4000 alatt is, de nem sokat, remélem lassan fordul...Köszönettel, mégegyszer!
Egyébként nekem is volt benne egy nagyon jó köröm 2900-4200 között (plusz a 402ft-os oszti), úgyhogy mindig is szép emlékek fognak kötni ehhez a papírhoz...
Chikán Attilás Alteo nem rossz… bár én a Vertikálra szavaztam a hulladék gazdálkodási szerepe miatt :) Szerintem jobban porba van döngölve. Alteo hosszú ideig alulértékelt volt, szerintem most helyén az árfolyam. Az erőművi termelésben erősek nagyon. Bár ez a sok naperőmű, amit üzemeltetnek nem tudom mennyire hatékonyak az elmúlt időszakban. Az energiárak meg pont ilyenkor magasak… nyáron kétszerezte meg a naperőműi termelését. Az a helyzet kis országunkban kisüt a nap áram túlkínálat van. Szóval számomra kérdéses a megtérülése.. jobban örültem volna, ha szélerőműveket állítanak üzembe… a hulladékgazdálkodásuk meg gyerekcipőben jár.
Igen, az Alteoról is tervezek hamarosan egy chartot... Őszintén egy ideje már nem látok benne túl sok kakaót, miután a tavalyi osztinál jóval kevesebbre számítok idén (ugye ott 200+200ft rendkívüli volt a felállás). Viszont elkezdték mostanában nagyon öntögetni, akár 4000 alá is benézhet, emiatt ismét elkezdtem vele foglalkozni... nemrég volt akvija is, és valszeg lesz is még, a kevesebb oszti ellenére lehet neki is lesz tavasszal egy felfutása. Mivel fundásan nagyon jó papír, ezért szerintem az alacsonyabb osztalékhozam se tántorítja nagyon el a vevőket. Viszont vannak más osztalékpapírok, amelyeket alulértékeltebbnek tartok miközben szintén nagyon jó növekedési kilátásaik vannak (pl. cig), így a tavaszi osztalékrallyban ha lesz is Alteom, valszeg alacsony pozival.
Jó estét kívánok! Labanc Úr az alteo ról nem sok információt tudtam itt össze szedni.... Ha publikus és véleményeznéd hálás lennék! Bizodalmam van benne! Említed a nyomdát másik kedvencem, gondoltam ha közelebb jönne becserélném! Szerintem sok megbízást kaphat Amerikából a beiktatás után! Köszönöm szépen!
Tobb cegnèl van felhatalmazás srv-re azok még erdekesek szerintem.Sok lovém nincs majd jan végén fizet a pmáp azt hiszem 23...ez a bonus most dec vegén nem tul jol fizetett.
Toka Club/Geri-inv/Labanc TA/Nacky