A mai esést követően szinte borítékolható, hogy egyesek már tudják, hogy marad a kamatstop. -Ezért a jó jelentés ellenére is adták, mint a szart. Persze, ez csak aljas feltételezés részemről. Index - Belföld - Fontos bejelentésekre készül a kormány
Otpből molba 2 napja kellett átszállni! ...aki akart ... ai maradt arra jatszott hogy vagy emelkedik jelentés után egyből vagy kiüli amég a jelentés utáni esést visszakorrigálja a piac...
Délután 2-ig volt magasabb az árfolyam, mint az elmúlt 5 nap minimuma, addig 3 milliárd forint forgalom volt...ez lett volna a profit realizálás? Vagy már régebben készültek rá? Akkor mi értelme van 12-ig pattogni ide-oda...sokan rosszabbul járnak, főleg ha még a költségeket is leszámoljuk...Nem hiszek ebben a realizálás dologban...
Hamarosan itt a MOL gyj is.Sokan realizáltak ma OTP-ben és MOL-t vettek, melyet a gyj napján ugyanúgy el fognak adni és lesznek közülük OTP-be visszatérők. Így nyernek egyszerre 2 részvényen, mert OTP-be alacsonyabb szinten tudnak visszaszállni.
Szerintem annál sokkal többet kerestek, persze hogy mindent shortolnak. Elon Musk is kiakadt már rájuk, de semmi nem lett. Majd elintézik úgy őket mint a Könyvelőben.
m Kiakadtak a shortosokra Amerikában, nyomozás indult - Portfolio.hum ők a demokrácia fellegvára és a piacgazdaság feltétlen hívei,... itt oktatgatott minket shortos gyurka.. demokrácia az ami jó usának és ha azt mondják amit ők akarnak.. minden más pusztulásra itélt diktatúra..
Milyen "piac" ad érte ennyit? Szó sincs itt piacról! Egy-egy részvény árfolyama cégértéktől függetlenül arra megy, amerre a kisbefektetőknek legjobban fáj. :) Egyszer majd talán lesz elég pénzük a bennfenteseknek, addig meg ezekkel a szabályokkal kell küzdeni a BÉT-en...esetleg, ha nyerőben lennénk még módosíthatják a szabályokat...Offtopik, de tudja például valaki, mi lett az eredménye annak a bennfentes kereskedés gyanú vizsgálatának, amikor a MOL egyik vezető tisztségviselője pont a közalapítvány alakulásának bejelentése, az árfolyam jelentős esése, előtt adott el jelentősebb részvény csomagot? Sajnos én nem hallottam a vizsgálat megállapításairól....
Csányi pápa a csúcson vesz részvényt???Ha ha ha, bődületes marhaság, aki ezt mondta az nagyon nincs képben. Sertorius mond valamit? https://www.google.com/amp/s/www.portfolio.hu/bank/20220311/vegre-kiderult-hogy-mikor-kell-venni-otp-t-itt-a-tokeletes-recept-532821%3famp
"Paran mondtuk, hogy csanyi mindig a csucson vesz, ment a lehulyezes, kinevetes." Persze hogy ment, hiszen hatalmas hülyeség. 2020 április: "Tegnap is 100 ezer darab részvényt vásárolt az OTP, az átlagár 8281 forint volt, a tranzakció összértéke 828 millió forint. A tegnapi forgalomnak a 10 százalékát adták az OTP vásárlásai." Ez a covid időszak. 2020 januárban 14e körül volt az OTP, aztán a covid miatt beszakadt, majd lett belőle 19e 2021. Tényleg a csúcson vette. https://www.portfolio.hu/uzlet/20200424/mar-25-milliard-forintot-koltott-az-otp-reszvenyvasarlasra-428056 Egyébként a többi agymenéseid és ijesztgetéseid is ugyanígy tényszerűen meg lehet cáfolni.
Maradj pozitív. Majd pénteken beírod, hogy te tanultad lélektanból, hogy a 10k erős támasz. Vagy nem, kérdés melyik pénteken mi? :) Mennyire izgi, fú nagyon. Most aztán ajándék 10,7k-ért mert hát jön felpattanás és most aztán akkorát pattan... kár hogy nélkülem. Valaki zárkózzon fel nagy átéléssel, mert én bottal se piszkálom ezt meg 10k felett. Jön itt szerintem akkora sz@rvihar nyárra... hühűű Augusztusban 20 percig nem lesz kötés, addig növessz körmöt, mer' mindet lerágod a gyilkos hajszában pfff pháhzme
Sajnos magyar ceg, ami a beten forog. A ceg most jo, de szerintem ha belenezel az eredmenyekbe, nem ilyen szep a jovo. Nemcsak Magyarorszag on lesz recesszio, ha lesz, nemcsak Itt all foldbe a hitelezes es gazdasag. A piac ennyit ad erte, tehat most ennyit er. Te Azt mondod fel, en le. Majd elvallik. A masik ami vissza fogja, full longban van mindenki mar 2 eve, ami gatat szabna egy nagyobb emelkedesnek, mint latszik.
Ha olvastad a korábbi hozzászólásaimat, tudhatod, hogy egyáltalán nem vagyok elfogult az OTP-vel szemben pozitív irányban. Az ország vezetésével, helyzetével kapcsolatban pedig kifejezetten negatív vagyok, ennek is hangot adtam itt (is) már sokszor. Egyetértünk, ha adják az országot, bizony a papírt is adják. Miért várom felfelé? Mert - szerintem - olyan szinteken jár, ami nem az eredményeit tükrözi, hanem az ország kockázatait, a háború és az utóbbi évek káoszát, a rengeteg bizonytalanságot, amiket te is jól ismersz. Azt gondolom, hogy CSS igen régen jól lavírozik, mindegy merről fúj a szél. Soha egy percig nem állítottam, hogy itten fáklyás menet lesz felfelé, nem-nem. Lesz itt még fájdalom, lejtmenet, persze. De a cég jó. Ez pedig, ha a külső körülmények segítik, az árfolyamon is látszódni fog.
Ha olvastad a korábbi hozzászólásaimat, tudhatod, hogy egyáltalán nem vagyok elfogult az OTP-vel szemben pozitív irányban. Az ország vezetésével, helyzetével kapcsolatban pedig kifejezetten negatív vagyok, ennek is hangot adtam itt (is) már sokszor. Egyetértünk, ha adják az országot, bizony a papírt is adják. Miért várom felfelé? Mert - szerintem - olyan szinteken jár, ami nem az eredményeit tükrözi, hanem az ország kockázatait, a háború és az utóbbi évek káoszát, a rengeteg bizonytalanságot, amiket te is jól ismersz. Azt gondolom, hogy CSS igen régen jól lavírozik, mindegy merről fúj a szél. Soha egy percig nem állítottam, hogy itten fáklyás menet lesz felfelé, nem-nem. Lesz itt még fájdalom, lejtmenet, persze. De a cég jó. Ez pedig, ha a külső körülmények segítik, az árfolyamon is látszódni fog.
A pingvin az már csak ilyen, lesem minden gondolatát!! :)) Nincs itt semmi probléma amúgy! Konszolidálódott a sávban! :) Azt nem értem, miért erőltették a 61.8-s ellenállást? Az indikátorok jelezték, hogy fék! Sanyibá meg vette és erre mindenki a nyomában, meg előle is el akarták venni! Ennek ez az ára. Sokkal rosszabb lett volna, ha magasabbra megyünk, mert vissza jött volna! Most már nem kell ettől félni. A sávot szépen bejárta, tetőzött! Egyenlőre nem hiszem, hogy nagy zakó jönne. Figyelni kell a híreket odakint, hogy mivel akarnak riogatni, vagy édesgetni! Sp500 még mindig nem tudott tovább lépni az 50% korrekcióból. Ha lefordul az gáz lesz! Nemrég feltettem! A fészek alatt kikeltek a pingi tojások, ahogy gondoltad, de még tápózom őket. Addig is pihentetem az agyam..:) Ezt a tápos célárat még feldobom, mert jó helyre fészkelt! Igazából a háromszög visszateszt jól jönne egy további emelkedéshez! Erőt adna!!! https://ibb.co/6DNCqks
OTP részvényesek ide!