Sehmet saját mondatai kútfőből:)) "A tapasztalat filozófiai kritikája azt mutatja, hogy az érzékeink számára megjelenő világ jelenségvilág. Lét és látszat különbözősége vezette el Platont ahhoz a kérdéshez, hogy vajon mi képezi a jelenségek alapját. Mi az a tulajdonképpeni lét, ami a jelenségekben megjelenik és „megmutatja magát”?"
Pörczi ppt-ből származó mondatok: "A tapasztalat filozófiai kritikája ellenben azt mutatja, hogy az érzékeink számára megjelenő világ jelenségvilág. Lét és látszat különbözősége már PLATÓNt elvezette ahhoz a kérdéshez, hogy vajon mi képezi a jelenségek alapját. Mi az a tulajdonképpeni lét, ami a jelenségekben megjelenik és „megmutatja magát”?
Ázsia! A japán 1955-ös megalapítása óta négy év kivételével (1993 augusztus–1994 június
és 2009 szeptember–2012 december) japán kormányzó pártja. Ja, nyilván szereti őket a NÉP. Szerintem összekevered a szezont a fazonnal! 2010-ben miért kapott kétharmadot a Fidesz? És akkor és azóta miért is veszít folyamatosan az ellenzék? Ja, nyilván nem szereti őket a NÉP. Pedig anno, 2010 előtt milyen sikeres ország voltunk, mégis kétharmadot kapott a Fidesz. Ugye?
Lukasenko egyértemüen csalt. Putyin elintézte az ellenfeleit. Nálunk egyik sem történt. Az eu sem vádolta orbánt választási csalással. Erdogan sem csalt szerintem mert akkor nem lenne 2. forduló.
Hitler nem akart egységes Európát, terjeszkedni akart, de ha neked ez egyenlő orbán trollkodásával, hogy egységes Európat akart, akkor téged jól átb.szott.
Most idézzem az egész cikket? Mit nem lehet érteni azon hogy más más alapon? Én egyet értek ungváryval. Megfeledkeztek arról hogy itt mindenki a véleményét írja le.
Gondolkodj el azon, hogy Putyin Lukasenko Erdogan mióta is vannak hatalmon! A választások mindig el vannak bábozva, de valahogy soha nem jön össze a váltás, 10-20 éve már. Ja, nyilván szereti őket a NÉP ..., és milyen sikeres ország mindegyik. Ugye?
"Tavaly a választás előtt még fölényes ellenzéki győzelmet vártak itt a topicban is" Valahogy mindig rosszul emlékszel ezekre a dolgokra. Egyébként az bizony egy létező dilemma, hogy induljanak-e, hiszen a választási törévny most olyan rendszerre van írva, hol 2 erős tömb versenyez, márpedig nálunk az ellenzéki pártok nem alkotnak egy tömböt, csak a válaztási törévnyből következően kötöttek választási szövetséget. Másrészt a médiahelyzet és a pártok rendelkezésre álló erőforrásai olyan mértékben torzítottak, hogy még közelítőleg sem lehet egyenlő versenylől beszélni.
Hagyjuk már ezt hogy a fidesz választással nem győzhető le. Akkor minek indul a választáson az ellenzék? Tavaly a választás előtt még fölényes ellenzéki győzelmet vártak itt a topicban is, most meg már nem bíztok a választásban.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!