Mesélj! Mit szoktál ott csinálni? Jó hely? Egyébként anno rengeteget vonatkoztam már középiskolás koromban is, nem is beszélve az egyetemre járásról a hetvenes évek második felében. Az akkor teljesen jó volt. A vasúti éttermek jó színvonalon működtek, stb. - csak a menetidő volt egy "kicsit" hosszú, és a vasúti kocsik állapota sem volt annyira jó. De akkor jó buli volt.
Szerencse, hogy azt nem tudják elvinni, ha egyszer valami csoda folytán menekülnie kellene a rezsimnek, akkor ezek maradnának, nyilván a kilopott vagyon nem.
Veled ellentétben én olyan területre nem tévedek, amihez lila gőzöm sincs, csak vagdalkozom. Egy kicsit azért mindenben igyekeztem és igyekszem tájékozódni legalább annyit, hogy értsek belőle valamit, mert nem szeretnék hozzád hasonlóan csak azért írni valamit, hogy mégse látszódjam annyira dilettánsnak, de annak igazándiból semmi köze nincs a valósághoz, mivel vagdalkozásokból áll. :)
Tudod, ennek a NER-nek is megvan a diszkrét bája, ezért nem tudná könnyen még a rém gyenge jelenlegi ellenzék helyett egy sokkal erősebb, hitelesebb ellenzék sem megbuktatni, ugyanis mindenki szépen beintegrálódik, és esze ágában sem lesz egy másik, számára ismeretlen rendszerre váltani holmi politikai ideológiai megfontolás miatt. :)
Nem akarok ezen a területen elmélyedni, mert úgysem értenéd, és a galambbal sakkozás jelensége "állna fenn" - a hozzáértés hiánya miatt vagdalkozás, stb.
Majdnem mindennel egyetértek, amit a koncesszióval és a kamatstoppal itt írtál - talán azzal a kiegészítéssel, hogy most nem autópálya építéséről van szó, hanem működtetésről és fejlesztésről, amiben benne foglaltatik bizonyos építés is, azonban annak nem lesz áthúzódó, koncessziós díj-fizetési hatása. A Vodafon az egy más történet, de például Németországban a Deutsche Telekom AG esetében a szövetségi kormány 14,5
százalékos részesedéssel rendelkezik közvetlenül, és további 17,4
százalékkal a KfW állami bankon keresztül, a tulajdonrésze pedig
összesen 31,9 százalék, a Telekom Austria osztrák állami holding 28,42 százalékos
résztulajdonában van, míg a Telenorban a norvég állam rendelkezik 54
százalékos tulajdonnal, és a francia államnak is 23 százaléka van az Orange Telekom szolgáltatóban, de a belga állam is 53,51 százalékban tulajdonolja a
Proximus mobil- és internetszolgáltató céget, és hasonló a helyzet Svájcban
és Svédországban is, ahol a Swisscom AG-ban 51 százalékos az állami hányad, míg a svéd Telia cégben 39,5 százalékos. Szóval ezt most, szembeállítva például a közalkalmazotti és köztisztviselői bérek fedezetével nem annyira célszerű. A nyereséggel kapcsolatban pedig csak annyit, mint ahogyan a fenti, multinacionális cégek esetén, biztosan a Vodafonnál is prioritás lesz az állami cégeknek az, hogy flottájuk ott legyen. Szerinted a német cégek hol vezetik a bankszámlájukat és hol vannak a telefonos flottáik, stb.
Sokkal súlyosabb a helyzet...előző választások előtt megmondták, hogy azért kell alapítványokba szervezni az állami vagyont (ELLOPNI, MERT AHHOZ A MAGYAR ÁLLAMNAK MÁR SOHA NEM LESZ KÖZE), hogy nehogy az esetleg újonnan megválasztottak ellopják! És akadt elég hülye, akik ezek után rájuk szavazott, pedig egy ilyen intézkedéssorozat után börtönben lett volna a helyük.
"Hát persze! Mert az állam a jó gazda... Viccnek is rossz! (most éppen 12 db,35 milliárdért felújított kastélyt adnak "jobb" kezekbe!)" . Az is pont annyira zavarja mint az alapítványoknak átadott 1500 milliárdos állami vagyon. Azokért nem kár el lehet ajándékozni. De a Vodafone-t meg kell venni kemény pénzért a Tiborcznak.
"Azért csak ennyi volt az ára. Majd most nyereséges lesz!" . A 700 milliárdos vételár után megmondanád kérlek Mennyire kéne nyereségesnek lennie, hogy egyáltalán csak az emiatt felvett hitel kamatát behozza? De tegyük fel állam bácsinak hirtelen lett a semmiből 700 milliárdja. És "befektetné" ahogy mondod. És csak egy gagyi 5%-os hozam elvárása lenne. Ehhez is 35 milliárdos nyereség kellene. . Nem, a Voda nem azért 700 milliárd mert megéri. Azért annyi mert a Fidesznek KELL mindenképp és el költ rá bármennyit is az állampolgárok pénzéből hogy a Fidesznek legyen egy újabb stratégiai terület amit kézben tarthat. Fontos nem a magyar államnak hanem a FIDESZNEK!
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!