Lesz még ilyen, meg fognak mindent oldani Fidesz és Mo megkerülésével. A minimumadó esetében milliárdoktól esünk el megint, mert a különbözetet az anyaországban fogja megfizetni a multi, mert nekünk nem kell, de meg fogja fizetni, mert ez lesz a minimumadó lényege. Én egyszerűen mindig azt várom, hogy már ébredjek fel, mert ezt biztosan álmodom.
A mostani ellenzék a rendszer része, mint a fék az autóban, elmegy nélküle is, de kell a rendszerbe. Nem tudom elhinni, hogy független lenne a NER-től. Mert a NER nem a Fidesz, hanem az egész rendszer ellenzékestül.
A jelenlegi baloldal nem tudja leváltani a fideszt, egyik hülyébb mint a másik, dilettáns társaság. 430 forint az euró, rekord infláció, nincs uniós lóvé, mégsem csinálnak semmit, nincsenek tüntetések, ilyen magas labdát sem tudnak leütni. Teljes megújulás kell.
Mint ismert, Varga Mihály pénzügyminiszter az uniós pénzügyminiszterek keddi ülésén vétózta meg, hogy az Unió jövőre 18 milliárd eurós kedvezményes hitelt nyújtson Ukrajnának, ami természetesen nagy felháborodást váltott ki – írja az mfor.hu. Az EU azonban nem hagyta annyiban a dolgot: az Európa Tanács hozott egy javaslatot, amivel megkerülte a magyar vétót, majd el is fogadták – mégpedig a magyar kormány támogatásával"
"Szinte minden modern demokratikus ország nemzete kb. 3 részre osztható: nacionalista, liberális, leszarom a politikát.. ..A fidesz szavazók tökéletesen hozzák a nacionalista-gyűlölet politikával az egyharmadot.. ...Az ellenzéknek a leszaromtablettásokat kellene tudni felrázni, de ostoba ideologizálással buta kommunikálással szart érnek.. .. Hülyékkel nem lehet választást nyerni a fideszt leváltani. 3x volt módjuk a spermát elszámoltatni 1x sem tették meg: 94 székházlopás, 2002, visszaélések: Ezüsthajó stb. eddigre már milliárdos lett a felcsuti család, 2006-ban a sikertelen erőszakos állampuccs jutalmának 15 év börtön kellett volna lenni, ehelyett Gyurcsányt nyírta ki a fidesz, aki meg hagyta, azóta is kussol a lényegről, ez hihetetlen sok kárt okoz, ez a 4x 2/3-ad alapja, és a debil kommunikáció. ...Fletó arra is képtelen 15 éve hogy az ellene folyó karaktergyilkosságot kezelje. Leszaromtablettás ő is, csak élvezi!!"
Valójábandetényleg?!! megszavazták mind, utólag mit akarnak? Amit írnak az is hazugság. És ezt a bazi nagy magas labdát sem tudja ez az impotens ellenzék lecsapni. Masszírozzák a szart ideologizálnak, és zsenizik a geczit milyen ügyesen tartja mega hatalmat. Döbbenet, hogy ilyen balfasz elemzők, megmondók nyilvánosan médiában megszólalhatnak.
- Az első ilyeneknél vagy 10 év? a visszaküldött levelekben szart is raktak, -. ismerős mesélte aki ott volt.- azóta eü kesztyűben dolgoznak a bontók- lehet automatizálták? o))
Törölt felhasználó2022. 12. 11. 10:23
Előzmény:
törölt hozzászólás
#90704
Nyilván, aki nem látja ennek a konzultáció nevű hülyeségnek az értelmetlen mivoltát, az hülye.
Akkor sem értem, körbe haknizták az országot a bolsi párt nagyjai azzal, hogy Soros meg Brüsszel, és nincs elég visszaküldött levél? Skandallum! A $baloldal lenyeli a leveleket!
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!