Szia! Valóban volt egy hölgy-kép avatárom, ami arra próbált reflektálni, aki képet kért tőlem anno. (illetve volt még egy olyan szándékom is ezzel, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy egy névtelen fórumon mennyire nem is tudunk szinte semmit arról, akinek az esetek meghatározó részében a kéretlen véleményét olvassuk) Kérdésedre válaszolva továbbra sem áll szándékomban visszatérni a végzetségemnek megfelelő munkakörbe, aki jogot végzett annak lehet elképzelése arról, hogy miért. Az én helyzetem egyébként is más, mivel tesóm ügyvédként dolgozik, szóval ebből kifolyólag fölösleges is lenne saját ügyvédi irodában gondolkoznom. (Főleg úgy, hogy ő például olyan ingatlant tervez vásárolni a közeljövőben, ahol az általa eddig végzett tevékenységet kívánja folytatni többedmagával.) A továbbiakban is folytatni kívánom majd a tőzsdézést csak vissza akarok térni az erre a célra szánt kezdeti összeghez, illetve maximum annak a kétszereséhez. Ha elérem a céláramat, akkor nyereséget realizálók. Az életem nekem nem változik meg olyan jelentősen,mint a többieknek, a nyereségből arra fordítok amivel eddig is foglalkoztam. Pl. Befektetési céllal ingatlant veszek. +megvalósítók egy vállalkozást, amit már régóta tervezek. Továbbá nekem régóta célom egy Tesla vásárlás, de szerintem erre még egy ideig nem kerül majd sor, mert eddig sem a pénz tartott vissza ettől... Van még egy dolog, ami tervbe van véve, de még azt is át kell majd gondolnom. Ez pedig nem más, mint egy ifjúsági alapítvány támogatása, amit eddig is támogattunk, de ezt nem egy nagyobb összegben tervezem, mert sajnos korábbi tapasztalat, hogy ebben az esetben a későbbiekben ugyanekkora összeget várnak el rendszeresen, amit ha nem kapnak meg akkor rögtön elfelejtve a korábbi segítséget, kibeszélnek, hogy mennyire megváltoztam, meg milyen fösvény lettem stb... Amúgy az én célom kb. annyi, hogy azt az életszínvonalat, amin élek fenn tudjam tartani amíg élek. A nagyobb jellegű költéseim esetében is meghatározó gondolat, hogy a bevételi oldalt növeljék, illetve a kiadási oldalt csökkentsék. Ezért is tervezek például idénre egy komolyabb napelemes beruházást a családi házunk esetében. Soha nem volt rám jellemző a túlzottan fényűző, rongyrázó, magamutogatás és ez a közeljövőben sem fog változni...
Ahogy mondod, hosszú élet kevés ha nincs boldogsággal megtöltve. Ezért is volt ma nagy öröm, mikor nagymamám kezébe vette a 4 hetes gyermekeimet. 78 év különbség. De egyszerre volt jó s picit fájó, hogy hosszú küzdelmes út alatt, mìg az ember szeretne gyermeket, vannak akik ezt az örömet már nem élhették meg, mert időközben másvalakinek szeretteinkre szüksége volt. Respect Mindenkinek!
Tisztelet a BÖLCSESSÉGNEK!!Ezen írásodat a tőzsdézők aranykönyvében kell bevezetni és minden kezdő tőzsdéző szeme elé ki kell függeszteni,miheztartás végett.Egy dolog zavar a mai véleményözönben:nem azért tőzsdézek,hogy mástól vegyem el,vagy az elbukott pénzemet visszaszerezzem,hanem a tőkémből a megfelelő hozamot maximalizáljam.Egyszer ha feléd járok feltétlen megkóstolom a borodat.HS!!!
OPUS Global Nyrt.