2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.
A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.
A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.
A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.
A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Szia, sziasztok! Mi vajon a kozos a Nord es a Brexit kozott? Anglia, v a kilepes idopontja? Azert valamit mondhatnanak. Mindig csak a sejtelmes valaszok. Pedig terv az van, latom, megha ovatosak is a megnyilvanuasaik. Nem idotak, sot... Nem tudom mit gondoljak. Tarany nekem egy nagy talany. Jo lenne mar indulni.
A Beltavnak nem lehetett kevesebb, ez lehetetlen. Igen, ahogy szamolod, 33k volt a tobblet. Negy fore. Ebbe az enyem nincs benne, mert egyreszt “jo” szokasomhoz hiven elkestem, masreszt amugy sem akartam szavazni, csak mint megfigyelo voltam jelen. A Beltav tartja, ez tuti szamomra. De majd megerosit valaki talan.
Azt megkérdezhetem, hogy a közgyűlési jegyzőkönyv szerint 30.410.361 db részvény szavazhatott. A beltávnak van 30.377.222 db. Akik még ott voltak ezek szerint 33.139 db részvénnyel szavaztak. De ez 5 emberre vetítve elég karcsú szám. A beltávnak volt kevesebb vagy Ti nem tudtatok valamiért szavazni?
Menedzsment eddig egyetlen dologra, a brexitre utalt eddig asszem, mint befolyásoló elem. Ez viszont, ha minden igaz, lassan ernyő alá kerül, szóval ketyegni fog az óra nem sokára. KGY beszámoló alapján bízhatunk benne, hogy együttműködő lesz a vezetőség, és valami iránymutatás minimum megtörténik. Saját vélemény továbbra is, hogy a brexit itt nem releváns, de ha ehhez kötik a cég jövőjét, hát felőlem legyen. Zebra is ló, csak csíkosra van festve.
hát igen. bár a türelemmel kapcsolatban úgy gondolom, hogy ha 1, maximum 2 hónap alatt nem történik valami, én pl, dobom a fransba az egészet. fél éve olvasom és hallgatom h valami készül. OK :D készül, de semmi se látszik belőle. Azért valami morzsát adhatnának a kisbüfiknek. Akár infó, akár kis emelkedés stb.
Lore pozitív, kissé teátrális beszámolója a KGY-ről szerintem nyugodalomra ad okot. Tartani kell, mert a menedzsment ezek szerint nem debilek gyülekezete, mint sokan képzeltük. Ez jó, mert feltételezhetjük, hogy van üzleti elképzelés. Új tevékenység, új tulaj, átalakulás, bármi. Ez jó, mert érdemes tartani, akár még venni is. A fundamentális oldal továbbra is egy rakás nulla, de amíg a fenti események közül valamelyik bejön, addig a kibírja a cég. Idő kérdése itt egyedül ami fontos. Most még tartja magát sok ember, de idővel el fog veszni a türelem. Nem ma, nem holnap, nem jövő hónapban, de mostmár megjelentek az első fecskék, akik elkezdik leépíteni a pakkokat, mert nem akarják tovább húzni. Az alternatív hozam képzeletben pörög a háttérben mindnekinél.
Nagy kula az egész BÉT, Blue papíroktól már nagy csodát én nem várok, a kis szutykok meg hullanak. Ebbe pont egy éve szálltam be, hozott 24%-ot abból kipengetem még az adót, fozs az egész. Lassan lehet távozom is, egyre inkább úgy gondolom, hogy nem lesz itt semmi. Bocsi az off dumáért.
Termeszetesen en is orommel vennem azt a nagy dobast. Setet csak feluletesen figyelem, teny, sokat ment a papir, es talan az is, h a mi terunk meg igen nagy. Szvsz.
Mondjuk azt se bánnám ha itt lenne egy nagy dobás elöbb mint setben.Lehet ott már semmi sem lesz max ,speka rali,itt meg ugye nagyon nagy még a tér felfelé-
Sziasztok! En most. Mit is irjak?... A holgy gyonyoru volt! Mondandomat azzal kezdenem, h elnezest kerek a Vezetestol, eddigi, idonkent indokolan es oket serto forumtevekenysegem miatt. Tudjatok, a hev... Reszemrol kellemes a csalodas a szemelyuket illetoen. Masodsorban ugy folytatnam, h erdemileg nem tudom folytatni. Nem tudtam meg konkret infokat, de ez sejtheto is volt, hiszen, szuk kornek nem adhatnak ki informaciokat. Inkabb csak erzesek, esetleg metakommunikacios szinten vannak benyomasaim. Ezek erosen pozitivak. Erezheto, h valami epul. Mindig az idofaktor az amit nem tudhatunk, es sajna, jelen esetben sem kerultem kozelebb e kerdesben. Mindezek ellenere, fura modon, bizalmam tovabb erosodott, mind a vezetest, mind vallalkozasunkat nezven. Vicces, de a reszvenykonyvet meg sem neztem, valahogy, egy szemvillanas alatt elvesztette e sok esetben nagyon is lenyeges momentum a jelentoseget. Egyebkent nyilvanos. Oten voltunk kisreszvenyesek. Innen a forumrol is, ugy erzem harman. A tobbiek bogarasztak a konyvet, igen, vannak benne nagyobb, millios pakkok is. Elnezest kerek mindenkitol, h ilyen adattal nem szolgalhatok, s foleg, h en voltam az, ki ennek fontossagara felhivta a figyelmet. Azt hiszem, itteni velemenymegynyivanulasaimat is szukebbre veszem, a bolcs dolog hallgatni elv alapjan, kulonosen akkor, ha erdemi infok nem is tamasztjak ala. Ugy velem az arfolyam nyugodt, egyensulyi allapotban van. Reszemrol az eros tartas az ami szerint fogok viselkedni. Szep estet mindenkinek! Hajra Nord!
Nordtelekom
MTI, 2009. december 11. 15:15