Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Törölt felhasználó 2019. 10. 17. 10:14
Előzmény: #20338  Törölt felhasználó
#20340
Nyar meg odebb van. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 17. 10:13
Előzmény: #20336  Heinczi
#20339
Szia, sziasztok!
Mi vajon a kozos a Nord es a Brexit kozott? Anglia, v a kilepes idopontja?
Azert valamit mondhatnanak.
Mindig csak a sejtelmes valaszok.
Pedig terv az van, latom, megha ovatosak is a megnyilvanuasaik. 
Nem idotak, sot...
Nem tudom mit gondoljak. 
Tarany nekem egy nagy talany. 
Jo lenne mar indulni. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 17. 10:12
Előzmény: #20337  Filip
#20338
Én most nem veszek többet setet elszámoltam ,ragadós egy részvény.Itt várom a Brexit végét,ha utána sem lesz semmi Nyárig ,elhajítom.
Filip
Filip 2019. 10. 17. 10:07
Előzmény: #20336  Heinczi
#20337
pontosan! szerintem lassan indul a mandula! már ideje lenne. A brexit már zsebben.
Most kéne venni , amíg még ennyire diszkont. 
Heinczi
Heinczi 2019. 10. 17. 09:52
Előzmény: #20334  Törölt felhasználó
#20336
Mostmar lassan tény a rendezett brexit.
Na akkor nemsokára Nord jövőjét illetően kaphatnunk is információt. Talán tényleg eddig kellett várni.
kupec 2019. 10. 17. 07:01
Előzmény: #20330  Törölt felhasználó
#20335
Így van!
Törölt felhasználó 2019. 10. 17. 00:55
Előzmény: #20333  hibaz
#20334
Kozeledunk a Brexithez. Ugy tunik, az atmenet sem lesz tul kemeny. 
Mit jelent nekunk a Brexit?
Hogyan tovabb?
Törölt felhasználó 2019. 10. 16. 17:39
Előzmény: #20331  flyingdeer
#20332

Igazan nincs mit. 
Pontosan. 
Leptem, tovabbi szep napot mindenkinek!
flyingdeer 2019. 10. 16. 17:36
Előzmény: #20330  Törölt felhasználó
#20331

Furcs lett volna ha eladott volna, mert az jelenteni kellen.
Köszi a választ!
Törölt felhasználó 2019. 10. 16. 17:32
Előzmény: #20329  flyingdeer
#20330
A Beltavnak nem lehetett kevesebb, ez lehetetlen. Igen, ahogy szamolod, 33k volt a tobblet. Negy fore. Ebbe az enyem nincs benne, mert egyreszt “jo” szokasomhoz hiven elkestem, masreszt amugy sem akartam szavazni, csak mint megfigyelo voltam jelen. 
 A Beltav tartja, ez tuti szamomra. De majd megerosit valaki talan. 
flyingdeer 2019. 10. 16. 17:17
Előzmény: #20327  Törölt felhasználó
#20329
Azt megkérdezhetem, hogy a közgyűlési jegyzőkönyv szerint 30.410.361 db részvény szavazhatott. A beltávnak van 30.377.222 db. Akik még ott voltak ezek szerint 33.139 db részvénnyel szavaztak. De ez 5 emberre vetítve elég karcsú szám. A beltávnak volt kevesebb vagy Ti nem tudtatok valamiért szavazni?
Törölt felhasználó 2019. 10. 16. 17:13
Előzmény: #20318  Törölt felhasználó
#20328
Igen, es nem tudom mire...
Törölt felhasználó 2019. 10. 16. 17:09
Előzmény: #20309  Urfisz
#20327
A “mi” Inezünk. :)
Törölt felhasználó 2019. 10. 16. 17:06
Előzmény: #20322  Alexia29
#20326
Azert a brokoik is jatszanwk itt rendesen, szvsz. Nem erdekel, nyugodt vagyok, kivarom. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 16. 17:03
Előzmény: #20316  Heinczi
#20325
Sziasztok!
A ceg az idok vegezeteig kibirja, ebben biztos vagyok. 
Es en is. 
Alexia29
Alexia29 2019. 10. 16. 17:03
Előzmény: #20323  Extrahozam
#20324
Ne adjam el most?
Extrahozam 2019. 10. 16. 16:54
Előzmény: #20322  Alexia29
#20323
Minek?
Most fejlesztik a BKV-t.
Sétáló Budapest
Alexia29
Alexia29 2019. 10. 16. 16:49
Előzmény: #20321  Dodo34
#20322
Nem kell nagy dolgot látni bele. Én akarok eladni néhány  tízezer darabot. Kell egy kis  pénz. Autót akarok venni. 
Dodo34
Dodo34 2019. 10. 16. 15:57
Előzmény: #20318  Törölt felhasználó
#20321
5 fillérenként 10K dugó eladási oldalon...nem is feltűnő

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek