Topiknyitó: roland75 2009. 12. 13. 17:24

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Heinczi
Heinczi 2019. 10. 16. 15:47
Előzmény: #20317  Filip
#20320
Menedzsment eddig egyetlen dologra, a brexitre utalt eddig asszem, mint befolyásoló elem.
Ez viszont, ha minden igaz, lassan ernyő alá kerül, szóval ketyegni fog az óra nem sokára.
KGY beszámoló alapján bízhatunk benne, hogy együttműködő lesz a vezetőség, és valami iránymutatás minimum megtörténik.
Saját vélemény továbbra is, hogy a brexit itt nem releváns, de ha ehhez kötik a cég jövőjét, hát felőlem legyen. Zebra is ló, csak csíkosra van festve.
lizabell
lizabell 2019. 10. 16. 15:41
#20319
42,25
Törölt felhasználó 2019. 10. 16. 15:24
Előzmény: #20317  Filip
#20318
Várnak valamire.
Filip
Filip 2019. 10. 16. 14:14
Előzmény: #20316  Heinczi
#20317
hát igen.
bár a türelemmel kapcsolatban úgy gondolom, hogy ha 1, maximum 2 hónap alatt nem történik valami, én pl, dobom a fransba az egészet. fél éve olvasom és hallgatom h valami készül. OK :D készül, de semmi se látszik belőle. Azért valami morzsát adhatnának a kisbüfiknek. Akár infó, akár kis emelkedés stb. 
Heinczi
Heinczi 2019. 10. 16. 13:35
#20316
Lore pozitív, kissé teátrális beszámolója a KGY-ről szerintem nyugodalomra ad okot. 
Tartani kell, mert a menedzsment ezek szerint nem debilek gyülekezete, mint sokan képzeltük. Ez jó, mert feltételezhetjük, hogy van üzleti elképzelés. Új tevékenység, új tulaj, átalakulás, bármi. Ez jó, mert érdemes tartani, akár még venni is. 
A fundamentális oldal továbbra is egy rakás nulla, de amíg a fenti események közül valamelyik bejön, addig a kibírja a cég.
Idő kérdése itt egyedül ami fontos. Most még tartja magát sok ember, de idővel el fog veszni a türelem. Nem ma, nem holnap, nem jövő hónapban, de mostmár megjelentek az első fecskék, akik elkezdik leépíteni a pakkokat, mert nem akarják tovább húzni. Az alternatív hozam képzeletben pörög a háttérben mindnekinél.
resone
resone 2019. 10. 16. 12:30
Előzmény: #20312  DadanKarambolo
#20315
a mol még jó lehet. Illetve van még egy favorit.
Törölt felhasználó 2019. 10. 16. 12:13
Előzmény: #20313  Törölt felhasználó
#20314
Én nem az opusrol beszélek,az egy lufi. és még egy kettö.
Törölt felhasználó 2019. 10. 16. 12:05
Előzmény: #20312  DadanKarambolo
#20313
Blu papperok jobban állnak mint a kicsik,viszont a nord is jol állja a sarat.
DadanKarambolo
DadanKarambolo 2019. 10. 16. 10:35
Előzmény: #20310  resone
#20312
Nagy kula az egész BÉT, Blue papíroktól már nagy csodát én nem várok, a kis szutykok meg hullanak.  Ebbe pont egy éve szálltam be, hozott 24%-ot abból kipengetem még az adót, fozs az egész. Lassan lehet távozom is, egyre inkább úgy gondolom, hogy nem lesz itt semmi. Bocsi az off dumáért.
omaha 2019. 10. 16. 10:23
Előzmény: #20308  ventura1
#20311
  Én vettem !  Lehet hogy nem jó ?
resone
resone 2019. 10. 16. 09:40
#20310
ha innen nem pattanik, akkor nagy kula az egész. Pár napon belül döntés lesz.
Urfisz 2019. 10. 16. 09:14
Előzmény: #20288  Törölt felhasználó
#20309
Ki volt a gyönyörű hölgy? (Ha már ennyi az egyetlen hírünk tegnapról. :-))
Köszi! :-)
ventura1
ventura1 2019. 10. 16. 08:38
#20308
Ha eltűnne a sok eladó a könyvből, akkor feljebb jönnének a vevők is? 
Törölt felhasználó 2019. 10. 16. 08:13
Előzmény: #20306  Törölt felhasználó
#20307
Lássuk mire volt jo a közgyülés mára.
Törölt felhasználó 2019. 10. 15. 23:17
Előzmény: #20305  Törölt felhasználó
#20306
Jo lenne. Meglatjuk, masnak is jo e?...
Törölt felhasználó 2019. 10. 15. 23:05
Előzmény: #20303  Hathor
#20305
Ugy tünik felfelé lesz az irány.
Törölt felhasználó 2019. 10. 15. 23:04
Előzmény: #20303  Hathor
#20304
Hmm, nem is figyeltem. Koszi! ;)
Hathor
Hathor 2019. 10. 15. 23:02
Előzmény: #20302  Törölt felhasználó
#20303
Törölt felhasználó 2019. 10. 15. 22:59
Előzmény: #20301  Törölt felhasználó
#20302
Termeszetesen en is orommel vennem azt a nagy dobast. Setet csak feluletesen figyelem, teny, sokat ment a papir, es talan az is, h a mi terunk meg igen nagy. Szvsz. 
Törölt felhasználó 2019. 10. 15. 22:51
Előzmény: #20300  Törölt felhasználó
#20301
Mondjuk azt se bánnám ha itt lenne egy nagy dobás elöbb mint setben.Lehet ott már semmi sem lesz max ,speka rali,itt meg ugye nagyon nagy még a tér felfelé-

Topik gazda

roland75
roland75
3 4 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek