roland75 roland75
3
5
5
2009. december 13. | 17:24
#1

Nordtelekom  

Új szereplő lép a BÉT-re

MTI, 2009. december 11. 15:15

2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a BÉT részvényszekciójának B kategóriájába.



A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén. A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.



A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.



A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.



A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Rendezés
Hozzászólások oldalanként
ma, 10:38
előzmény: #19313  AIDA64
#19315
Személyesen is felmentél hozzájuk? A cég soha semmit nem kommunikál, unalmas már nagyon, standard papír tehát transzparens működés kellene. A cég semmit se csinál, 5 éve 40m bevétel és 100m veszteség/év. A tevékenységet be kéne fejezni és a tárgyalásra fókuszálni, kizárólag azzal foglalkozni h kinek lehet eladni a Beltáv egy vagy teljes részét.
ma, 09:35
előzmény: #19310  X9Z5
#19314
hát igen 300ft nál lennénk el tudnák adni drágábban ,de drágán nem vesznek cégeket értyük?
ma, 09:34
előzmény: #19309  lorepapp
#19313
ennyi azért küldték mert beleböfögtem a szájukba ,egyébként semmi nem lett volna.
ma, 09:33
előzmény: #19309  lorepapp
#19312
A részünkre megküldött levelére válaszolva az alábbiakról tájékoztatom.
Társaságunk az értékpapír értékét vagy hozamát ill. a kibocsátó
megítélését közvetlenül vagy közvetve érintő információak rendkívüli
tájékoztatás formájában teszi közzé a http://www.bet.hu; a http://www.kozzetetelek.hu
oldalakon, továbbá a Társaság honlapján.
Ezen, valamennyi részvényes részére hozzáférhető információkon kívül,
további információkat nem áll módunkban adni egyes részvényeseknek, vagy
külön részvényesi csoportoknak.
Tisztelettel:
dr. Sugár Inez
ma, 05:29
előzmény: #19310  X9Z5
#19311
Egy hazai milliárdos megvehetné, nem tudnak alkudozni, ninxd mozgástér mert a cég belső értéke 0, hiszen ultraveszteséges. 
ma, 05:13
előzmény: #19309  lorepapp
#19310
Ilyen hülyeségeket azért ne irkálj már le, olvassák sztem, pont az h érdekük a minél magasabb árfolyam, hiszen tőzsdén kívül lesz eladva a Beltáv ami a Nord 50.5%-a, meg aztán évi 100m veszteség, tudják ők h ez nem mehet sokáig így nincs értelme a működésnek, már 5 éve ez folyik, évi 40m bevétel mellett 100m veszteség, ha nem adják el akkor elúszott a befektetett tőkéjük, Gácsi ezt nyilván tudja. 
ma, 02:54
előzmény: #19305  X9Z5
#19309
Mondjuk, nekem nem ugy tunik, mint ami a null kommuniacio ellenere be akarna zuhanni. 
A masik meg, h miert gondoljuk azt,  h az arfolyam csokkenese ellenukre lenne? Nekem sokszor  az az erzesem, tamad, h ennek pont az ellenkezoje az igaz, nagyon is kedvezo szamukra az arfolyam esese. 
Nem tudhatjuk, h milyen tozsdei ar lenne idealis szamukra. Gyanitom, a nem tul magas. Nem beszelve arrol, h a tozsden vasarolt reszvenyek szama is tobb, ha azt alacsonyabb arfolyamon teszik. 
Persze,  ezen gondolatok csak feltetelezeseken alapulnak, megis azt mondanam, ne jussunk elhamarkodott kovetekeztetesekre. 
ma, 02:29
előzmény: #19305  X9Z5
#19308
Szomoru, h egyaltalan figyelmeztetni kell oket arra, h egy tozsdei ceg eseteben kommunikaljanak. Sejtheto, h a kozkezet alkoto tulajdonosokra nem egyenrangu felkent tekintenek. 
péntek, 18:25
előzmény: #19305  X9Z5
#19307
Gondolod ezek fogyatekosak?
péntek, 17:12
előzmény: #19303  Kisbot
#19306
Remélem,hogy így lesz....
péntek, 17:09
előzmény: #19296  AIDA64
#19305
Figyelmeztetni kell őket h fontos kommunikálni, hiszen ha beruhan az árfolyam akkor tőzsdén kívül csak olcsón tudják majd eladni a Beltávot. 
péntek, 17:02
előzmény: #19303  Kisbot
#19304
Yeye 
péntek, 17:01
előzmény: #19302  hibaz
#19303
Azért minden nap megpörrenünk kicsit. Van itt élet, ősszel lesz itt durranás... benne van a levegőben.
péntek, 16:53
előzmény: #19301  PTRN
#19302
Nem tudom,de most délután átpörgettek 300 k-t...
péntek, 16:50
előzmény: #19300  hibaz
#19301
csak nem valami ki meglepi lesz a nap végére :D
péntek, 16:46
előzmény: #19299  PTRN
#19300
r 47 ft.
péntek, 16:38
előzmény: #19298  hibaz
#19299
köszi :)
péntek, 16:36
előzmény: #19297  PTRN
#19298
Könyvem nincs,de láthatóan szorítják lefelé ezt is.... 46,05---46,8 ft.
péntek, 15:46
#19297
sziasztok!
egy könyvet kérhetnék? bőven elég csak az eladói oldal :) szeretném látni, hogy dugóznak-e valahol
köszi
péntek, 11:47
előzmény: #19295  X9Z5
#19296
hiába üzenünk ,nem böfögnek semmit
péntek, 10:13
előzmény: #19291  AIDA64
#19295
Meg kell üzenni Gácsinak h adja el a Beltávot, full veszteséges a Nord és ezzel tisztában van a Beltáv 4 tulaja is, főképp azzal h a jövőben sem fog nőni a profit. Szóval mihamarabb eladni a Beltávot, vagy legalább egy részét, új üzletágakat szerezni. 
péntek, 10:01
előzmény: #19293  Muszka1
#19294
Pihenünk 
péntek, 09:47
előzmény: #19292  AIDA64
#19293
Ez ma felfüggesztette magát?
péntek, 06:07
#19292
ebböl nem derül ki semmi de legalább böfögtek
péntek, 06:05
#19291
A részünkre megküldött levelére válaszolva az alábbiakról tájékoztatom.
Társaságunk az értékpapír értékét vagy hozamát ill. a kibocsátó
megítélését közvetlenül vagy közvetve érintő információak rendkívüli
tájékoztatás formájában teszi közzé a http://www.bet.hu; a http://www.kozzetetelek.hu
oldalakon, továbbá a Társaság honlapján.
Ezen, valamennyi részvényes részére hozzáférhető információkon kívül,
további információkat nem áll módunkban adni egyes részvényeseknek, vagy
külön részvényesi csoportoknak.
Tisztelettel:
dr. Sugár Inez
csütörtök, 21:51
#19290
várás van.elébb utobb kiborul a bili
csütörtök, 18:44
előzmény: #19287  lorepapp
#19289
A 46 ft-nak illene megtartania....
csütörtök, 18:30
előzmény: #19287  lorepapp
#19288
Jók bizony.
Elmúlt hetek kiemelt forgalma nem véletlen.
Natúr speka jobban kilőtte volna az árat.
Ez már néhány tag gyűjtése volt. Akik már tudják mi lesz itt.
#nforce 
csütörtök, 16:42
előzmény: #19286  lorepapp
#19287
Azert ma is korogetnek 46 on. 
Jo lesz ez. 
Hajra Nord!
csütörtök, 13:46
előzmény: #19285  Csaba40
#19286
Nezni sem erdemes, neked is ezt javaslom. 
csütörtök, 12:50
#19285
Itt mekkora érdeklődés van!!! Nem piszkálja ezt senki. Ez nem kitörés gyanús hanem letörés. 
csütörtök, 12:12
előzmény: #19283  AIDA64
#19284
en ezt mar nem birom. viszlat nov 15 en. larry azt mondta, hogy az aznapi zarot nezzuk meg.
csütörtök, 11:50
#19283
csorgunk,sajna
csütörtök, 01:17
előzmény: #19281  lorepapp
#19282
A Brexit, egy jo ugy az idohuzasra, a vezetes szamara. 
csütörtök, 01:14
előzmény: #19280  lorepapp
#19281
A Nord vezetese azt sugallja, h a kinti magyarok szamatol fugg a jovonk. 
Szvsz ez tereles. 
csütörtök, 01:11
előzmény: #19279  AIDA64
#19280
Szomoru. De kerdem ismet, mi kozunk ehhez?
A cikk lenyege:
“A nem kidolgozott új elképzelések miatt nemcsak az EU-s polgárok, de a brit munkaadók feje is fáj, mert nem tudják tervezni a jövőbeli munkaerő-felvételt. A Kormányzati Intézet nevű kutatóműhely brexitügyi igazgatója, Joe Owen közölte is: a terv szinte bizonyosan kivitelezhetetlen.”
szerda, 23:22
#19279
Váratlan fordulat a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok számára 2019. augusztus 21. 21:00 
szerda, 17:05
előzmény: #19275  Larry71
#19278
ismerem meteorologus is a szakmám
szerda, 17:05
előzmény: #19276  AIDA64
#19277
ez beszarás
szerda, 17:01
előzmény: #19273  AIDA64
#19274
jövöhéten 34-39 fok lesz
szerda, 17:00
előzmény: #19272  Larry71
#19273
dunántulon 20 fok van keleten 37 fok volt
szerda, 16:56
előzmény: #19270  lorepapp
#19272
Már itthon! :-)
szerda, 16:54
#19271
csorgás van ugylátom szeptemberig nemcsak itt.nembaj aztán jön a télapo railk
szerda, 16:19
előzmény: #19269  lorepapp
#19270
Bulgaria?
szerda, 16:08
előzmény: #19268  Larry71
#19269
Hol? :)
szerda, 15:58
előzmény: #19266  lorepapp
#19268
Nálunk már hűs van. :-)
szerda, 15:57
előzmény: #19266  lorepapp
#19267
Nem gyenge 
szerda, 15:55
előzmény: #19265  lorepapp
#19266
645K az eddigi forgalom, e meleg nyari napon.
szerda, 15:37
előzmény: #19264  Heinczi
#19265
Szvsz is, se. 
szerda, 15:22
előzmény: #19263  lorepapp
#19264
Semmi közünk hozza
Mindig ezt mondtam
szerda, 15:09
előzmény: #19249  AIDA64
#19263
Jo ez a brexit tema, ezzel is lehet huzni az idot, de ismet kerdem, mi kozunk a Brexithez?
https://www.portfolio.hu/gazdasag/johnson-europai-brexit-turneba-kezdett.334883.html
szerda, 14:52
előzmény: #19261  Csaba40
#19262
Ej Csabi, ne csintalankodj, nem ma kezdtuk!
szerda, 14:44
#19261
Jó forgalom,megy erős kezekbe!!! Milyen erős kezek,lehet ki is vezetik,rá kell sózni a kisbüfikre. Mindig felhúzzák emelkedésbe belevesznek az emelkedés reményében. Mit keres 47 en???? Lesz ez még 40 alatt is akkor mit fognak írni? Megint erős kezekben van. Bottal sem piszkálom mert most rányomok pár misit le is megy 40 re. 
szerda, 14:23
előzmény: #19256  lorepapp
#19260
Ilyen forgalom...ilyenkor
Megy a helyezkedés 
szerda, 13:46
előzmény: #19257  Qwertzuio
#19259
Megy at eros kezbe. 
szerda, 13:45
előzmény: #19257  Qwertzuio
#19258
Mi?
Gazdagok leszunk. 
szerda, 13:22
előzmény: #19256  lorepapp
#19257
Hoggggy lesz ez?
szerda, 12:59
előzmény: #19255  gabor1338
#19256
Latom, megy a kuzdelem, de legalabb van forgalom. 
Igy nyar vegen...
szerda, 11:18
előzmény: #19253  hibaz
#19255
Érdekes ,utánna pedig visszajön mindig!! 
szerda, 11:18
előzmény: #19253  hibaz
#19254
Veszik is, de csak 48-ig...
egyelőre...
szerda, 10:40
előzmény: #19252  AIDA64
#19253
Ezek a 60k-s borítások,egy ideje menetrendszerűen jönnek....
szerda, 09:07
#19252
ugy néz ki vérszegény lesz a tözsde septemberig ,lehet jövöhéten ugyis dög meleg lesz ,megyek tovább szabira
szerda, 09:06
#19251
48ft
kedd, 13:39
előzmény: #19249  AIDA64
#19250
Megmondom oszinten, ez a brexit engem egyaltalan nem erdekel...
De ha a fonok azt mondja, h varjuk, hat akkor varjuk nyugodtan. Mar szamolom a hatralvo napokat. 
Hajra Brexit, hajra Nord! 
kedd, 09:19
előzmény: #19247  lorepapp
#19249
várjuk a brexitet addig högutát kapunk
kedd, 09:18
előzmény: #19247  lorepapp
#19248
40 fok közeli lesz elsejéig,a nyár legmelegebb 10 napja lesz
kedd, 02:38
előzmény: #19245  AIDA64
#19247
Kozben a Nordot meg vasarolgatjak. Kaoszelmelet. 
kedd, 02:02
előzmény: #19245  AIDA64
#19246
Es ez mit jelent szamumkra, a Nordnak? Mire varunk? Te erted ezt? Mi kozunk a Brexithez? Azt mondod folyton, amit a vezetes is, ritkabban. Szoval, mi kozunk a Bexithez? Talan, az ideje? Egyutt elesedunk?
hétfő, 22:24
#19245
Brexit: újabb népszavazást pedzegetnek, káosz jöhet Nagy-Britanniában MTI2019. augusztus 19. 12:44    
hétfő, 10:42
előzmény: #19242  AIDA64
#19243
vége a szabinak megy a munka,egy kettö egy,azért néha be kelett néznem.2 hét alatt
hétfő, 10:42
előzmény: #19241  lorepapp
#19242
reál 48ft.héten indul .
vasárnap, 10:59
előzmény: #19238  AIDA64
#19241
A Magnet banknal vanmak. 
Valamit kavarnak ott BCS ek is...

Topik gazda

roland75
roland75
3 5 5

aktív fórumozók

friss hírek

AZ OLDAL TETEJÉRE