a tegnapi falbontó események is végképp feltették bennem a kérdést, hogy mi lesz az országgal?, mert véleményeket hallani a FIDESZ-ről, Gyurcsányról, holott a kérdés az, hogy mi lesz veled Magyarország?, erre kell a választ keresni!
:) akkor ezért nem teljesítik az adatigényléseket. Szerintem lennének hiteles emberek dögivel az egykori "rendszerváltókból", de hiteles párt aki úgy indulna programmal hogy minden körülmények között ahhoz ragaszkodik, olyan nem igazán. Legalábbis én ezt értem hiteles alatt. De ebben az összefogásosdiban ez most fel van áldozva. Ezzel nincs is most bajom.
Nagyon elkésett, mert én az előző szezonos előlegemet átkönyveltettem a következő szezonra. Aztán február végén meglátom, hogy Budapesten, vagy egy sípályán lesz-e kisebb esélyem megfertőződni. Én már idén is amellett voltam, hogy a kis apartmanomban és a sípályán nagyobb biztonságban vagyok, mint a BKV-járatokon. Végül a karantén-veszély miatt nem mentünk.
Van szerinted jelenleg polgári/jobboldali liberális párt Magyarországon, hiteles, erős emberekkel?
Törölt felhasználó2020. 10. 16. 12:36
Előzmény:
törölt hozzászólás
#80753
Egyrészt sokan orrbefogva szavaznak, másrészt jó lenne előrébb lépni abban is, hogy ne megint Kunhalmi Ágnesekkel legyen tele majd a parlament. Mert azon kívül hogy kitudnak tölteni egy közérdekű adatigénylést, mihez értenek még?
Nem biztos, szerintem sok értelmiségi van akiket inteligensen megfogalmazott programokkal lehet( csak?) aktivizálni. Aztán az összefogást majd meglátjuk. De valószínűleg ez is besül mint a Bokros pártja.
Te hogyan, milyen formában, kikkel, milyen néven hoznál ltre új pártot, amelyik a fidesztől szeretne szavazókat elcsábítani? Anélkül ugyanis nehéz lesz bárki másnak, akár együtt nyerni.
A "felelős értelmiség" odaállásához: nézd meg a 12 fős tagnévsort, vesd össze azokkal akiket én is felhoztam ... Orbánék akiket tényleg veszélyesnek tartanak arra lőnek: „aki tisztességesen viselkedik, ha megsebesül is a csatatéren, kihozzuk, de aki nem, arra mi is lőni fogunk” - ezt Ángyán József kapcsán mondta Orbán. Ángyánt pl. felelős értelmiséginek tartom. (https://24.hu/belfold/2020/05/19/angyan-jozsef-rendszervaltas30-orban-fidesz-fold-interju/ )
Jó indikátor lesz valóban a fidesz média hozzáállása. Egyelőre úgy látom csak viccelődnek rajta, a másik oldal próbál jelentőséget adni neki. ("Néppárt" - ez tényleg vicces! :)
Nekem Lézerjani jutott eszembe aki ugyanigy kegyvesztett lett, de kivárta amíg "rehabilitálják"(jó lett volna ha csak posztumusz:) ), szemben P.vel aki inkább fordított eggyet a köpenyén. Szóval önfelmentésből jeles. De ha a Felelős Értelmiség mögé áll és legitimálja és hangosak lesznek, akkor jól járhatunk vele.
Az interjúban is szembeállítanak vele (szerintem ismertebb és hitelesebb) neveket: "Bod Péter Ákos, Chikán Attila, Csaba László, Hámori József, Járai Zsigmond, Jeszenszky Géza, Martonyi János, Stumpf István, Ángyán József." Lehetne még ötletelni: Dobrev Klára, Donáth Anna, Márky-Zay, Karácsony, stb., de a poén kedvéért még Schiffert is megemlíteném. Nem bízok Pálinkásban, és a 12 fős, alig ismert nevekből álló "pártjában". (Most lesz egy beszélgetés vele az atv-n).
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt miniszterelnök a Hír TV-nek adott
exkluzív interjújában többek között elmondta, hogy a jelenlegi
kormányzat megfojtotta a Széchenyi-programot, de a helyébe nem állított
másik, meggyőző programot. A pártvezető a Jegybanktörvény módosításának,
illetve a forint árfolyamának kérdésében is kifejtette érdekesnek
mondható véleményét.
Nagy a család Felcsúton! ;)
https://24.hu/belfold/2020/10/14/dk-felcsut-turo-rudi/ DK: a felcsúti fociakadémia több ezer Túró Rudit és több tízezer kiló péksütit vett közpénzből
"ezúttal három hónapnyi számlát kaptak, amikben egészen elképesztő információkat találtak.
A felcsúti akadémia három hónap alatt
7000 darab Túró Rudit vásárolt, egymillió forintért vettek harcsát, több
százezret költöttek gyógyszerre, szintén ilyen összegben vettek
WC-papírt. Félmilliót költöttek süteményre, és brutális összegért vettek
több tízezer kilogram Fornettit, valamint 30 000 darab tojást "
A poénkodásra helyeztem a hangsúlyt, de megfejtetted.:) Bíró Laszló esete megmutatta, hogy egy multbéli szerencsétlen nyelvbotlás v. zsigeri megnyilvánulás (estében inkább ez az utobbi) , hogy hullik vissza egy politikus fejére.Ennyin múlott egy zsíros állás. MZPre visszatérve, a fidesz szócsöve mindenhova elér, kiforgatják a szavait, kivagdossák más kontesztusba helyezik, ennyi elég nekik az 50%hoz.MZP a buzizással magas labdát adott...ne álljom bele, nem kell helyreigazítás engedje el. És tanuljon más hibáiból, vannak szavak amikről már bebizonyosodott, hogy tabuk.
Nem elég neked Seldon? Rajtad kívül már senki nem veszi komolyan. (Talán még Peterbond). Persze, igazából tragikus a helyzet. Tiszta háborús pszichózisba kergette a vakhitűeket a propaganda, ill. szeretném remélni, hogy csak a kisebb részüket, de ők menthetetlennek látszanak.
Oktatás alatt pont az állami oktatást értem. Elavult minden a felszereltséget, mind a módszertant tekintve, full rugalmatlan. Kb arra jó, hogy a gyerek megutáljon tanulni. A célja alapvetően éppen ezzel ellentétes lenne. Alulfinanszírozott az egész. Környezetvédelmen alapvetően az egész gondolkodásmódot értem. Amikor pénzkeresési lehetőségről van szó, akkor a természeti szempontok egyáltalán nem játszanak (erdőirtás, természetvédelmi területekbe hatolás), hulladékgazdálkodás abszolút elhanyagolt terület, energiahatékonyság úgyszintén. Gyűlölet: hasonlítsd már össze a fidesz és pl a momentum facebook oldalát: https://www.facebook.com/FideszHU https://www.facebook.com/momentum.mozgalom Fidesz első pár posztjából 5 az alábbi: "ellenzék és a Nyílt Társadalom: FELHÁBORÍTÓ!" "Most sem képesek segíteni a védekezést! (szerk.: hazugság)" "A momentumos Donáth Anna lebukott" "Soros-kolbász" "Jakab Péternek nem volt bátorsága bejönni" Semmi mást nem csinál, mint nonstop uszít.
Mit értesz oktatáson, környezetvédelmen? Az emberi tiszteletről, a jóindulatról, meg a szociális érzékenységről ugye csak a most regnáló gyűlölettől áthatott ellenzéktől várhatunk csodát? Hát tesznek is róla! Attól, hogy NERes cégnél dolgozhatsz, biztos kiérdemelted a munkáddal! Ha néha felveszed ezt a stílust, amit most nekem is elmondtál, lehetnek hiányaid a tisztességgel, amit magadnak elvárnál!
ehhhh, ilyenkor már aludnom kellene... szóval a szivárványos lobogó itt most minden bizonnyal az ellenzékre tett utalás volt, nem a melegek szivárványos lobogója... már csak az a helyzet, hogy ennél durvább hibákat is követtek el ellenzéki reménységek múltban, jelenben egyaránt, és mégsem lett belőle "oldalazás"... sztem túl van dimenzionálva 1-1 interjú jelentősége/olvasottsága/stb.-je néha... inkább sokszor :)
"ha egy Fuck-O--Metert játékszernek nézett." ja, ez a cikkre volt utalást, el is felejtettem... sorry... mondjuk akkor sem értem, miért nézte annak... ugyebár a pletyka a pletykáról szinte mindig torzít, és az interjú is azt tartalmazza...
Mi lesz veled Magyarország?