Még 2-3 hónap, és onnan kezdődik majd egészen 2025. tavaszáig tartó kb másfél éves időszak, amikor várhatóan reálhozamot fog hozni a PMÁP. Lesz majd olyan időszak is, ahol komoly reálhozam lesz (mint ahogy komoly reál veszteség volt 2022. közepétől egy éven keresztül).
Az a baj, hogy a csodát nem várni fogják , hanem csinálni, ha nem teszik be akkor kitalálják hogy megtakarítások x% kötelezően Állampapír, vagy x Millió fölött szintén auto állampapír.
A cikk alapján (és az elemzők prognózisai szerint) kb. 18%-os infláció várható átlagosan 2023-ban. (Persze lehet, hogy végül 17,5%-18,5% között lesz valahol.) Eszerint viszonylag jól kalkulálhatóak előre a jövő évi PMÁP-kamatok. Egyedül a kormány hiszi azt szentül, hogy 15% lesz a 2023-as infláció, aminek már csak matematikai esélye van: ha a III. negyedévben 9%-os átaggal, a IV. negyedévben pedig 4%-os átlaggal számolunk, ki is jön. Na ennek kevés köze van a realitáshoz. És hogy miért ragaszkodnak mégis a 15%-os éves inflációhoz Varga Mihályék? Egyszerű: ne kelljen a nyugdíjasoknak évközi nyugdíjkorrekciót fizetni, hiszen év elején 15%-os emelés volt, és amíg a kormány prognózisa megegyezik az év eleji emeléssel, addig úgy gondolják minden rendben a nyugdíjakkal. (Kár, hogy a nyugdíjasok nem így gondolják.)
Az élelemiszer export-import nagyon kockázatos.Én év végén néztem, amikor itthon 5000 ft felett voltaka sajtok, akkor kint 2600-3000 körül már voltak.Azóta alig fél év telt el és tegnap a Lild -ben a sajtot 1690-ért mérték.Nem tudom mi az oka az ilyen szintű gyors árváltozásnak, de maszív bukó lenne a sajt import, pont mire kiépíted , energiát és pénzt teszel bele. Akinek va kedve csinálja. Hogy ne csak off legyenhttps://www.portfolio.hu/gazdasag/20230717/szinte-pontosan-tudhato-mar-most-mennyi-lesz-az-eves-inflacio-2023-ban-magyarorszagon-628069 PMÁP kamatok ez alapjn már jól becsülhetők.
Ezt közben megfejtettem, így már nem aktuális. A két minuszoló akár válaszolhatott volna is (félve írom le, hogy segíthetett volna)...hiszen gondolom nekik túl triviális volt a kérdés..
A minap vettem 730 (?) Ft körül 270 grammos milka csokit a METRO-ban. Igaz, kellett hozzá venni 12-t, hogy ennyi legyen, de elfogy :) Ezek bármilyen Lidl, Aldi, stb. helyen 1000 felett vannak. Az emberben felmerül, hogy mennyi ennek az önköltsége? És mennyi a kereskedő haszna? Egyik kereskedő sem jószolgálati intézmény, annyit akar keresni, amennyit csak lehet. A pénznyomtatásos magyar piacon az elmúlt években elég sokat lehetett. Most nem lehet...
Sziasztok, A bank rendszere ezt írja ki,amikor eladnék állampapírt: cut off time után tranzakció nem hajtható végre. Valaki segítene abban,hogy ez pontosan mit is jelent? Előre is köszi!
Magyar Állampapír tulajok