Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Jövőben majd költözöm egy lakásba, amit fel kell újítani. MINDENT én fogok csinálni. Mindent. Igaz villanyt szerelni nem kell, azt nem merném önállóan. De minden mást lehet önállóan, simán.
Törölt felhasználó2020. 06. 15. 22:32
Előzmény:
törölt hozzászólás
#75957
"160 métert akarsz körbekeríteni?" az csak a két oldalsó meg a hátsó kerítés szakasz. Közel dupla telek 1+5/8-ad. Volt itt egy hétvégi ház, meghalt a kisöreg, a mama meg öregotthonba ment és eladott mindent, de a másik szomszédnak kellett egy csík a telekből, hogy a háza mögé tudjon egy garázst építeni. Nekem elég volt a maradék. Igazából nem is kellett volna, de jó áron adta, meg a hétvégi házat felesben bonttuk így el, úgyhogy nekem ez így megérte. Előre jön egy hagyományos kerítés, elektromos kapuval, meg egy sima kétszárnyas mechanikus. Faléces megoldás, néhány finom faragott motívummal, de csak pár léc lesz faragva, hogy mégse egyen unalom legyen. Egyébként érdekes, hogy mennyire nem lehet ma már eladni ezeket a gyümölcsös külterületeket, de a p.rasztok mégis tartják a zárakat. Akarok még venni egy nagyobb gyümölcsöst, de még mindig túl drágák. Van egy zsíros p.raszt 22e m2 telken ül, körbe már minden belterület, de amikor lehetett nem fizette ki a belterületbe vonást, most meg már horror összeg lenne, de nem is engedik neki. Abból akartam pár kikanyarítani egy szép darabot, de nem adta el, csak egyben. Most már adná kisebb részekben is, de most meg már drága, mert a qrmány ugye kivetette a sarcot, ha belterültbe vonják a telket. Nem éri már meg, csak nagyon olcsón venni, reális áron meg nem adja a keményfejű p.raszt.
Szerintem mán nincs is kapitalizmus. Állami kapitalizmus van. Az állam határoz mög mindent de a szó szoros értelmében. Pl mai hír. Orbán az Audit támogatja. Az audit a nagy luxusautógyártót a magyar állam támogatja a világ elsőszámú multiját
Ennek a sokéves pinzosztogatásnak rengeteg vadhajtása van pl amit írsz. Mindenhul osszezavarudott a rendszer. Ma a lággyakoribb szó a támogatás régen azt támogatták aki éhezett. A legnagyubb baj hugy rászoktak az ingyen dohanyra.
Ajánlum a Lakatos telep négyámáletes ház nágyedik ámálátét
Törölt felhasználó2020. 06. 15. 22:19
Előzmény:
törölt hozzászólás
#75948
nem sík az egyik kocsifeljáróm sajnos, egyébként jó lett volna nekem a sima kétszárnyú is féláron kb. A külső garázsomhoz már sima kétszárnyú kapu lesz. Mechanikus, mert a második kocsi nem sokat mozog. Aztán lehet, hogy lesz olyan élethelyzet, amikor meg igen. A májszter nyugtat, hogy előkészítik az elektromos nyitást és megoldják, ha mégis kéne valamikor a jövőben. Igazából amikor sokat használtam a második kocsim és az általában egy igénytelenebb olcsóbb fajta mert nálunk nekem szokott lenni igénytelenebb kocsim :) mert én nem vagyok autó őrült, guruljon, oszt jól van. Azokkal én be se szoktam állni csak télen. Egyébként meg jó széles előttem az út, járda nincs, a gyalog meg megy a közúton jobb híján, úgyhogy a ház előtti részre beállhatok a kocsival, gyalognak nincs útban, úgysincs járda (veres környékén nem divatos járdát építeni az út mellé). Esetleg majd ilyen 1,5-2m-re kilógó féltetőt odavarázsoltatok a kerítésre előre az utcára kilógóan a májszterrel. Remélem nem b.sz meg érte az önkormányzat. Sorolhatnám, de tényleg döbbenet összegeket el tudnak kérni a májszterek. A 6 milliós kapun én nem csodálkozom. Ezek a zsiványok, ha megszagolják, hogy valahol van pénz, simán kitalálnak valamit, amit szerintük megér ennyit.
Attól függ mennyi munkanélküli lesz. Egy adott szint felett egyszerűen széthullik a társadalom, ez van. Szóval ha tönkrevágják a fél munkaerőpiacot, biztos hogy lesz valamilyen alapjövedelem. Olyan világot szerintem még a gazdagok se akarnak amikor éheznek az emberek, mert annak általában nagyon csúnya vége szokott lenni.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link