Érdeklődöm, hogy ki mit hallott erről az új dologról, Vajon érdemes belecuccolni? Lehet hasonló sikersztorit láthatunk majd, mint a Graphi és az Econet esetében? Minden esetre én a cégnek még nem láttam a mérlegét, nagyjábólsemmit nem tudok róla. Az equilibror-nál és a Concorde-nál lehet majd jegyezni, de ott sem tudtak semmit sem mondani róla. Csak annyi valószínű, hogy júliusban indul majd a jegyzés illetve utána a tőzsdei bevezetés.
Üdv,
Hotf ace
Szép Napot Mindenkinek!
"Méltánytalan" helyre került a topic. Úgy néz ki, eljött a realizálások ideje, de nem a freesoft-nál. Erre nem igen lesz kihatással, főleg nem az USA. A realizált tőke újabb helyet keres, ilyenkor szoktak beszállni a kisebb papírokba. Persze, nem a nagy alapokra gondoltam:-) De majd meglátjuk, fő az optimizmus:-)
Mondtam hogy az USA plusszos lesz, ezt követi majd a BÉT is, csak a free nem. Ahogy elnéztem az elmúlt több mint egy évet, a válság kitörésekor minden nagyot esett, március óta szinte minden rv. minimum duplázódott , egyik kivétel a freesoft. Remélem behozza a lemaradást, de a Q3-tól tartok egy kicsit.
2045 Ft 2 db, ez a záró, hát ez már teljesen komolytalan. Ha hétfőn adok megbízást 1 db eladására 1900 Ft-on akkor én leszek a viszonyítási alap és 1900 Ft fogunk kereskedni?
Ilyen forgalom mellett eltudom képzelni.
Az álláshirdetés egészen addig kinn szokott lenni, amíg meg nem születik a szerződés az új munkaerővel. Én felvételiztem tavasszal pár helyre, 2-3 hónap átfutással simán lehet számolni! Szóval ennek nincs semmi hír érteke :)
Tartom amit a hét elején mondtam... be is jött. Itt nem lesz a héten semmi. Nézzük pozitívan legalább nem szakították be.
Ma 174db-os forgalom? Ezek a 10-20-30 db-ok viccnek mennek, h ne 0-s legyen a nap.
Majd jövő héten indulunk fel.
Freesoft részvény
Üdv,
Hotf ace