Semmissé nyilvánított egy svájci frank alapú hitelszerzõdést a szlovén legfelsõbb bíróság arra hivatkozva, hogy a bank nem tájékoztatta ügyfelét az ilyen devizahitelek magas kockázatáról - közölte a szlovén sajtó pénteken.
Te szerinted biztos így van. Bíróság és fogyasztóvédelem szerint nem! A valóságban pedig ény lenyeltem a pénzt-tehát pénznyelő lettem. A bank meg a veszteséget. Reméljük tanultak belőle.
Ilyen eset a bank problémája, milyen jogon adta el a termékét. Az érintettek jelezték, hogy a felvételkori árfolyam alkalmazásával,
önmagában ezt a problémát már nem lehet kezelni, mert a hitelezők az
elmúlt években a követeléseiket jól felhízlalták kamatokkal és más
költségekkel, pereket kényszerültek a károsultak tízezrei indítani,
tömegesek a végrehajtási eljárások, folyamatos létbizonytalanságban
élnek a családok százezrei hosszú évek óta, itt már egy tollvonással
rendet tenni nem lehet, ezekért a cselekményekért felelősséget kell
vállalni, ennek része a kártérítési felelősség vállalása is.
Én fizettem 4-évig,a kölcsönadó nyakára jártam,hogy nem bírom szerződés szerűen fizetni! Ekkor újabb hitellel áthidaltak. A következő áthidalást meg nem vállaltam be! Ha ez most történne,az MNB-azonnal megbírságolná a pénzügyi szolgáltatót,az ügyfélnek meg nem kellene törleszteni,mert túl terhelték! Volt rá példa a Cetelemnél,nem szándékosan,de túlterhelték az ügyfeleket. Azt a részt nem kellett fizetniük! Meg jogszabálysértő az ilyen hitelkihelyezés!
Greenspan miért határolódik el ettől a remek "piaci" rendszertől? nem ciki az, hogy a leghosszabb ideig hivatalban lévő FED elnök rendszeresen a FED megalapítása előtti időszakkal példálózik? hogy milyen jó volt a monometallikus részleges tartalékolású aranypénzstandardra épülő egyszintű - azaz jegybank nélküli - bankrendszer... rendszeresen nyilatkozgat effélét...
anno valódi piaci viszonyok között nem voltak ilyen "termékek", kb besétáltál a bankba megmondtad, hogy hitelt szeretnél és erre az volt a következő kérdés: milyen fedezetet tud felajánlani? erre megmondtad, hogy mit tudsz felajánlani, ők felbecsülték az értékét és mondjuk kő konzervatívan megadták a becsült érték 50%-át mai szemmel nézve drákói kondíciók mellett (rövid, max néhány éves futamidő és magas kamat) és ha nem teljesítettél akkor úszott a jelzáloggal megterhelt ingatlan vagy a kézi zálog kb. ez lenne a múlt ködébe tűnt piaci világ
az az elképesztő, hogy a bank a jelzáloghitelt "kreatívan" átértelmezi személyi hitellé ez már csak azért is rendkívül szerencsétlen fordulat mert így minden kockázatot áttol a hitelfelvevő nyakába és közben egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy képes e az a teljesítésre vagy nem... ami tömegeges bedőlés esetén rendszerszintű kockázatot jelent és ezen a ponton még nem is beszéltünk a lakáspiac, a lakástámogatási rendszer és a bankrendszer egyéb anomáliáiról amelyek az alapproblémára szuperponálódnak
ilyen alapon mindenkit lehetne mindenért "kárpótolni", pl. azokat is akik elbukták a pénzüket a tőzsdén ergo semmi realitása sincs nem fognak kárpótlást kapni reálisan csak egy dolgot érhetnek el: a jelzáloghitelek személyi hitellé való átminősítésének a tilalmát
1971-ben vezették le az USD-t, a number 1 globális tartalékvalutát, az aranydeviza standardról és azóta - finoman fogalmazva - kezdenek elvadulni a dolgok... https://fred.stlouisfed.org/series/AMBSL megjegyzem 1971 előtt a Bretton Woods-i rendszerben jóval kisebb volt az árfolyamkockázat is, mivel a rendszerben résztvevő devizák rögzített árfolyamon voltak az USD-hez képest, a Greenspan által emlegetett klasszikus aranystandard idején meg jóformán egyáltalán nem volt árfolyamkockázat, mert abban a rendszerben az arany mint fizikai fém volt a fizetőeszköz a maestro-ra való utalás Greenspanre vonatkozik az ő beceneve volt ez ő volt FED elnökként a leghosszabb ideig hivatalban és a mai buborékgazdaság kialakításában is tevékeny szerepet játszott, pl. az ő vezetésével gründolták össze a dotcom buborékot, majd azt a lakáspiaci buborékot is ami pl. az itteni devizahiteleseket is telibe találta ezek után hihetetlenül pikáns, hogy Greenspan már rendszeresen a FED előtti időszakkal, a klasszikus aranypénzstandard idejével példálózik, hogy milyen jó volt az... és mindezt a legrangosabb nemzetközi fórumokon... alább pl. Bloomberg és CFR (Council on Foreign Relations) videókat linkeltem be...
Érdekes döntés született egy szlovén devizahiteles ügyben
Ugrás a cikkhez