Semmissé nyilvánított egy svájci frank alapú hitelszerzõdést a szlovén legfelsõbb bíróság arra hivatkozva, hogy a bank nem tájékoztatta ügyfelét az ilyen devizahitelek magas kockázatáról - közölte a szlovén sajtó pénteken.
Pontosabban önrész nélkül vettek 100 százalék hitellel, de még 20 ezer dollár kb.-t is kaptak pluszban a hitel terhére. Ezek után 1 dollárt nem törlesztettek és 10 éve laknak ingyen. De ezt azzal is fokozták, hogy vettek 3-4 házat egyszerre, kiadták bérbe, elköltötték a bérleti díjat addig, amíg a bank nem vette el a házakat. Ezt fél-egy évig simán eljátszották, mert addig húzódott. Ja és persze egyet megtartottak.
Anno a fidesz engedte legyenek devizahitelek. Azért kellett, hogy a vállalkozások devizában vehessenek fel hitelt kereskedelmi vagy beruházási terveikhez (akár külföldröl vagy külföldi banktól is), ne terhelje a tranzakciót feleslegesen a konverziós költség+ egyfajta forrásbővités. Később ezt a bankárkormányok a teljes keleteurópai régióban kihasználták a lenyúlásokhoz, a magánvagyonok megszerzéséhez. Nem értettem értettem egyet a devizahitelesek megmentésével..felnőtt embereket kell nevelni..van egy döntésed utána ne nyafogj..légy férfi... ne szaladgálj az orbánhoz.. akkor is szaladgáltál volna ha milliókat keresel vele? smondtad volna..figyu..qrva sokat kerestem vele hagy fizesek... Értettem persze forintosítani kell a hiteleket..átalakitani az adósság szerkezetét..hiszen a minél nagyobb forint arány nagyobb teret enged az mnb pénzpolitikájához. Azzal viszont nem értettem egyet mindenkit azonos árfolyamon forintosítsanak.. ha valaki 240-en vette fel az ne olcsóbban forintosodjon.. persze értem én a tavarisiknak is jól jött..
ha az USÁ-ra gondolsz ott egyfelől bárki ki tud szállni ebből a sztoriból (egyszerűen lemond a jelzáloggal terhelt ingatlanról és innentől kezdve semmit sem követelhet tőle a bank), másfelől pedig olyan szinten elcsesztek minden a housing boom idején, hogy a bankok nem voltak érdekeltek a kilakoltatásban (nem akartak egyszerre sok lakást önteni a piacra) ezért nagyon sokan 5-10 évig egyszerűen ingyen laktak az eredetileg hitelből vett ingatlanban...
én inkább azt hangsúlyoznám ki, hogy a bank- és pénzrendszer piacidegen működése (pénzkibocsátási monopólium, részleges tartalékolás legalizálása) egyfelől üzleti ciklust kiváltva destabilizálja a gazdasági rendszert, másfelől pedig a "boom" szakaszban túlfogyasztásra és felelőtlen kockázatvállalásra ösztönzi a lakosságot a lakáspiac esetében ezt tovább masszív piactorzító hatások súlyosbítják (területhasználat korlátozása, túlzottan szigorú építésszabályozás, területi koncentrációt elősegítő egyéb szakpolitikák, illetve a lakáscélú hitelfelvétel állami eszközökkel történő ösztönzése ) melynek eredményeképpen eljutunk egy obszcén módon eltorzított lakás- és lakáshitel piacig, ahol bónuszként még életre szóló adósságspirálba is kerülhet az ember, mivel a bank nem csak a jelzáloghitel erejéig követelhet teljesítést summa summarum nincs szükség ilyen rendszerre valódi piaci körülmények között nem jönnének létre ilyen masszív torzulások igaz a mai bankrendszer sem maradna fenn valódi piaci körülmények között, mivel nyílt és burkolt állami és jegybanki szubvenciók nélkül ebben a formában teljesen életképtelen kb. olyan a mai bankrendszer mint a létező szocializmus idején az agyonszubvencionált szénbányászat és nehézipar... azokról is mindenki tudta, hogy teljesen értelmetlen önteni beléjük a nyílt és burkolt szubvenciók tömegét mégis öntötték ezeket, mivel senki sem akarta felvállalni a piaci kiigazítással járó feszültséget
Értem, tehát goto1 történt, visszaléptél a kezdőpontra: a csúnya bankok átvertek mantrára. Ne zavarjon, hogy ezt te magad tetted teljesen hiteltelenné azáltal, hogy az állítottad, hogy édesanyád banki VEZETŐ volt, HITELOSZTÁLYON ráadásul. És hogy a te konkrét hitelednek a KEZESE, tehát minden papírt pontosan ismert és Ő MAGA IS ALÁÍRT. És ráadásul a saját kollégái voltak a hitelügyintézők. Ezek mind a te állításaid. . Ha ezek után még mindig azt állítod, hogy átvert a bank, akkor sajna kb. az van, hogy ezt otthon beszéld meg anyukáddal, mert akkor bizony ő csapott be téged, hiszen részt vett a teljes folyamatban és szakmájaként értett hozzá. . Vagy kamuztál, vagy a te sztorid nem devizahiteles ügy, hanem családi...
Akkor válaszolsz végre a kérdésemre, hogy az állítólag teljesen semmisnek ítélt devizahitel szerződésedet HOGYAN SZÁMOLTÁK EL? Ft vagy CHF és ha az utóbbi, akkor milyen árfolyamon? . Nem értem, miért kerülöd ki a választ. Ennyire nem lehet, hogy nem érted, valamitől direkt nem válaszolsz erre...
A hitelt kitalálók csak páran vannak és nem bankfiók ügyintézői. Azok feljebb vannak és a mai napig több tízezer vagy százezer vállalati részvényt kapnak évente, mert jól végezték a munkájukat.
1 behajtják, de semmi mást nem visznek, ha nem elég a fedezet és a jövedelmet sem tiltják le 2 vannak olyan esetek és 10 éve húzódnak, hogy olyan körülmények vannak, ami miatt az adós nem rakható ki a házból.... kiskorú, öreg, mentálisan sérült stb... Ezek érdekes esetek és a behajtó cégek tárgyalnak a lakókkal, hogy milyen feltételek mellett hajlandóak elhagyni az ingatlant. Akár 50 százalékos lelépési díjat is ajánlanak, ami nem kp., hanem másik ingatlan. Ezek az emberek soha nem fizették a törlesztést és ingyen laknak évek óta.
"Hát ezt kérdezd talán tőlük ,mert kb annyira tudom mint te" . 1. Benne kellett legyen az ítéletben. . 2. Csak tudod, hogy Ft-ban mennyit vettél annó fel...
Ez még mindig nem válasz a kérdésemre. A 24 millió Ft a felvételkori Ft összeg befizetésekkel és kamattal korrigálva, vagy az ítéletkori CHF árfolyamon Ft-ra váltott aktuális CHF tőketartozás?
Érdekes döntés született egy szlovén devizahiteles ügyben
Ugrás a cikkhez