Persze, sok speka felrántás van benne természetesen, akik délután, vagy a közeli napokban adják. A szokásos sok 10K-val fel és 500-600 db-al le, de az irány a lényeg egyelőre, nekem legalább is.
az a folyamat a Móricz pakk megvételével lezárult. Még annyi lehet, hogy Móricz ha jó áron adta el, most visszaveszi olcsóbban. Komoly alap NER-es mellé nem száll be, mert megszívja. Nyilván se rá se ellene nem akarok beszélni senkit, mindenki maga dönt. Csak a párhuzamra mutattam rá.
Opust 40 forintért vettek 800ig ment, bőven van még tér felfelé, de igen ugyanaz lesz a kotta, most kell venni nem egy év múlva, amikor jönnek majd a bejelentések.
nem olvasok a lényegről. NER-es cég lett, a szokásos utat járja majd be. Most van az öröm és az ígéret fázisa. Öröklét, ingyen sör, legnagyobbak leszünk, részvényesi érték. Aztán jön majd a kijózanodás. OPUS lebegjen előttetek, ugyanaz a kotta, ugyanazok a szereplők De a tetőig még lehet tér, jó ütemben kell kiszállni.
Nem sokat vacakoltak Keszthelyiék. Gondoltam, hogy a választásokig bebetonozzák magukat, de arra nem, hogy 1-2 hét alatt lezongorázzák a dolgokat. Így, hogy az utolsó "régi bástya is elesett" (Móricz), gyakorlatilag azt csinálnak , amit akarnak...Értve ezalatt a cég működését, akvizíciókat és az árfolyamot is. Azt gondolom, hogy ma a repülőgépünk felszállt és irányba állt, de aki eszeveszett tempóra számít az csalódni fog. Ez egy hosszú kényelmes sétarepülés kezdete.
most kivételesen van happening. Persze akik régóta benne vannak, azoknak nem meglepő a jelenlegi státusz. Számtalanszor beszéltünk róla itt, millió lehetőség volt beszállni, mint az egyik legígéretesebb úgymond kispapírba, ami mögött ténylegesen van sztori.
Én 938/db áron vettem, kibocsájtáskor húztak be, nem tudtuk, hogy jegyzést követő napon "lenyúlják" a magánnyugdíj pénztárakat, ami miatt nem lett intézményi vevő erre a részvényre. Ezért azóta várom, hogy visszaálljon. Persze, közben szerencsésen hígítottam, de így sem vagyok még nullán sem.
Jó reggelt mindenkinek, minden lehet de meglátjuk mit hoz ez a hét. Tuja valaki, hogy a két héttel ezelőtti bejelentés óta mennyi papír cserélt gazdát itt?
Igazságtalan vagy. Van olyan nap, amikor több ezer forintot is megkeresnek. :D Ezen kívül lehet, hogy az izgalomért kereskednek. Mint amikor egy öreg néni az alku kedvéért áll ki 10 kiló szőlőt eladni. :)
Természetesen még mindig tartom azt a véleményem, hogy legalább 500 körüli árat kapott Bayer a csomag ért, ne tévesszen meg senkit az hogy beleadta az ajánlatba... Kizártnak tartom hogy 327ért elherdálta volna. Ha ebből indulunk ki akkor nem olyan badarság amit írtam. Veszik ez a lényeg, a többi eszmefuttatás!
'Az is egyfajta kereskedés' :) Az bizony. 360-nál forintonként veszem lefele és a 350-nél vetteket eladom 355-ön, így 355-ön saját magamtól veszem meg. De mondom gálánsak, adnak a brókereknek is.
Az is egyfajta kereskedés. De nem az én világom. Nem tudok egész nap a gép előtt ülni. Viszont ők is generálnak némi forgalmat, tehát nem megy minden az Alkusz kezébe. :)
Egész héten az volt az érzésem, hogy próbálják visszaverni. Nekem az ilyesmi mindig gyanús. Szóval, amíg erővel ki nem csavarják a kezemből - l. pl. Takarékbank - tartom. :)
Én meg arra, hogy vannak olyan eladók, akik nem akarnak más kárára gazdagodni... :) Ha már 360, akkor adom 355-ért, hogy más is jól járjon. :) Gáláns urak vannak ám a CIG-ben.
Arra céloztam, hogy a 327-hez képest azért ez 10%, és most azért nemigen lehet eldönteni, hogy ha tényleg meglesz az 51%, nem verik-e vissza. Hogy a következő ajánlat hasonlóan "gáláns" legyen.
:) 'aki akar kiszállhat 360-on' az a pár ezres biztosan nem akart ott kiszállni, drága volt nekik és korrektek akartak maradni, hiszen olcsón vették gondolom és nem akartak más kárára gazdagodni.
Bárki is veszi egy hete, szépen ügyesen teszi! Egy biztos, előbb utóbb jelenteni kell róla, és akkor tudni fogjuk utólag mi is történt. Azt is el tudom képzelni, hogy Bayer csipegeti vissza a papírokat amiket eladott az Alkusznak. De az lenne a leginkább reális, ha az alkusz venné ahogyan tette tavaly is. És mint látjuk is, szépen kapja a mennyiségeket ezen a szinten, az idő a "vevőnek" dolgozik! Itt az a kérdés, ha megvan az áhított mennyiség, akkor ha magára hagyják a papírt, lecsurog e, és ha igen meddig...?!? Egy esetleges tőzsdei zuhanás "ami igencsak időszerű lehet" mennyire tépázná meg...
Így kell ezt csinálni. Kivenni 360-ig, aztán picit visszacsorgatni, nehogy már elszálljon az ár, és drágán kelljen venni. A mai forgalom brutális, aki akar kiszállhat 360-on.
Az alkusz házon belül van, van eélképzelése arról mit akar, mi fog történni? Neked is van? Mert a 327-es vételár fényében kellene legyen. Vagy csak sodródni akarsz a történésekkel?
Akinek kellett a pénz, az eladta az ajánlatra, aki maradt az hosszú távon tervez. Én vásároltam még 327-en, ha az alkusznak ér annyit, akkor nekem is. Nincs is céláram.
Ja, az ok, hogy ez a tőzsde, én csak arra akartam felhívni a figyelmét a barmának, hogy a ráöntött 10K-t, lehet még ma eladta volna 360 körül és 100E HUF-al beljebb lenne.
Szvsz ha a gigabanknak terít a CIG, illetve akvizíciókkal közepes méretűre nő (vagy az első 5-be bekerül), 1000 feletti árfolyamok lehetnek reálisak. Ettől függetlenül a Hungarikum törekedni fog arra, hogy minél alacsonyabban vásároljon, mert hosszú távra tervez a céggel. Feltéve, hogy még akar venni. Ha már nem akar többet venni jelentős mennyiségben a közkézből (Móriczcal meg megegyezik OTC-n), akkor elképzelhetőnek tartom, hogy rövid távon elszálljon az árfolyam, ellenkező esetben kevésbé.
Később valószínűleg osztalék formájában fogják kifolyatni a nyereséget a tulajok (ahogy normális cégeknél illik), ezért vsz a közkézből még fognak bőven vásárolni. Korábban Lőrincék az Opussal 340-en emeltek tőkét, a Hungarikum meg 327-ért adott ajánlatot. Szvsz úgy tűnik, hogy ők nagyjából ennyit adnak meg a papírért. Ha a 2018-as eredményt nézzük (amiben nem volt benne az olasz meló és a Covid sem), az 2,1 milliárd lett, annak a 10-szeresével lehetne becsülni a cégértéket, annak a másfélszeresét kicsengették. A gigabankot 2023-ig tervezték felállítani, addig bőven van idejük vásárolni a közkézből még vagy 5-10%-ot, akár ezen az áron is, ha pufferezik az eladói oldalt és a kisbüfik türelmetlenségére játszanak.
ha tippelnem kéne a tavaly nyári tulajdonosi struktúraváltás idején kijátszották az olasz melós kártyát, engem meglepne, ha erről több bőrt is le lehetne húzni a régi tulajokkal szemben. De ez csak egy tipp.
A közleményben szerepel, hogy a vételi ajánlat keretében ajánlotta fel, tehát 327 Ft-on. Ez azonban nem zárja ki, hogy más "háttéralku" nem született. Pl: cserébe Bayert nem "hurcolják meg" az olasz meló miatt...és ha csak Bige esetére gondolunk, így már elég vonzó tud lenni egy ilyen ajánlat. Kérdés a többi bástya sorsa. Vajon például Móricz mit lép erre?
Azt gondoltam 350-nél megáll a porszívó, a mai számok viszont szerint lassan, de biztosan megyünk felfelé. Október 14-e utáni forgalom 783e db, az még messze van az 50%+1-től
Igen, de lehet azért, mert sokan 500 felett vannak benne és ebből jelentős szám lehet a bevezetési ár körüli áron. Szóval, ha idáig reménykedtek, akkor adnak még esélyt hátha utoléri az árfolyam a bekerülési értéküket, nem realizálják a veszteséget.
CIGPANNONIA kitartók