Itt kitörés addig nem lesz sajnos, amíg az előző tulajoktól el nem veszik a pakettjüket, most sávot kereskednek (310-350). Akkor lesz forduló lent amikor felerősödnek a 200-as lázálmok, fent pedig amikor előkerülnek az 540-es célárak, kb semmi sem történik.
Az ingatlan értéke kb ugyanannyi, emlékezzetek vissza a t-com ingatlan értékesítésekre az kb 250 milliárd volt, és sehol nem könyvelési tétel :-) Eltünt :-)
Jó kérdés, nem tudom, de az biztos, hogy cél nélkül nem lenne ez az Aegon ügy, ez teljesen egyértelmű. Az is biztos, hiszen már sokszor elhangzott, h a CIG-ből nemzeti biztosítót kívánnak létrehozni, szerintem lesz kapcsolódás.
Nekem is ez a véleményem.A nagy darabszámú ijesztgetős pakkal el is érik ,amit akarnak.1-2 kicsi,aki nem befektetésnek vette egyből dobja,hogy nehogy beragadjon.
Szerintem próbálják lenyomni az árat szokás szerint, pénteken biztosan megszavazzák a saját részvény vásárlást, és kedvezőbb volna, ha alacsonyabb árral indulnának. Még ha sikerül is leszorítani, pillanatok alatt elérhetjük a 400 ft-os árat, aztán tovább fel. Az is hamarosan ki fog derülni, h mit értettek dinamikus fejlődés alatt, az Aegon ügy is nagyon érdekes, valami komoly dolog van készülőben. szvsz
CIGPANNONIA kitartók