Hát beszámitva a kockázatokat, legalább kétszeres a kockázati felár, ha valaki ilyen részvényt befogad ellenéttékként. Gondolom, vslamilyen könyvizsgálat lesz, szóval nem fodulhst elő, hogy túlárazzák az apport értékét.
Egyértelmű, de gondolom ők is rátévednek néha a tőzsdére, látniuk kell, hogy amit kapnak az eszközökért, egy meglehetősen illikvid értékpapir. Nem pénz, vagy kötvény. Hát mi lehet nekik beigérve?
Az előzetes megállapodás értelmében az Avto Aktiv tulajdonosai az érintett üzletágakat teljes egészében apportálják az AutoWallis Nyrt-be, melyekért cserébe AutoWallis részvényeket kapnak, és így stratégiai partnerként támogatják az AutoWallis szlovéniai terveinek megvalósítását és tevékenységének sikerét
EGYÉB KÖZLEMÉNYÚjabb akvizícióról állapodott meg az AutoWallis SzlovéniábanBudapest, 2020. november 13. – Újabb akvizícióról állapodott meg az AutoWallisSzlovéniában, miután néhány hete az ország legnagyobb BMW márkakereskedését vette át a magyar tőzsde autósvállalata. A mostani, előzetes megállapodás alapján az AutoWallis tulajdonába kerülhet a szlovén piac újabb jelentős szereplője, az Avto Aktiv is, mely négy városban értékesít és szervizel BMW, MINI, Jaguar, Land Rover, Toyota és Suzuki járműveket.Tovább bővülhet az AutoWallis csoport szlovén piaci jelenléte, amennyiben az összes szerződéses feltétel teljesül, és a helyi versenyhivatal jóváhagyja az Avto Aktiv d.o.o. vállalat autókereskedelmi és szerviz üzletágának átvételéről szóló megállapodást. Az Avto Aktiv a szlovén piac jelentős szereplője, négy városban (Koper, Kranj, Nova Gorica, Trzin) értékesít és szervizel BMW, MINI, Jaguar, Land Rover, Toyota és Suzuki járműveket, 2019-es forgalma 37 millió euró volt, és összesen 877 darab új járművet értékesített. Az AutoWallis és az Avto Aktiv az előzetes megállapodás részleteit a következő időszakban véglegesíti, és kéri a szlovén versenyhivatal hozzájárulását. Az előzetes megállapodás értelmében az Avto Aktiv tulajdonosai az érintett üzletágakat teljes egészében apportálják az AutoWallis Nyrt-be, melyekért cserébe AutoWallis részvényeket kapnak, és így stratégiai partnerként támogatják az AutoWallis szlovéniai terveinek megvalósítását és tevékenységének sikerét. Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója a megállapodással kapcsolatban elmondta, hogy a csoportnak nem ez az első akvizíciója az országban: mint ismeretes októberben zárták le Szlovénia legnagyobb BMW márkakereskedésének átvételét, mely lépéssel az AutoWallis belépett az ország autó kiskereskedelmi piacára is. A csoport a régió 14 országában foglalkozik gépjármű- és alkatrész kis-és nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatásokkal, rövid- és hosszú távú gépjármű-kölcsönzéssel. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat már korábban is jelen volt Szlovéniában, ahol leányvállalata, a Wallis Automotive Europe a Jaguar és Land Rover márkák kizárólagosmárkaképviseletét látja el, és hamarosan megkezdi az Opel márka nagykereskedelmét is Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Magyarország mellett.
Miután az AutoWallis néhány hete sikeresen vette át Szlovénia legnagyobb BMW márkakereskedését, most újabb akvizícióról állapodott meg az országban. A mostani, előzetes megállapodás alapján az AutoWallis tulajdonába kerülhet a szlovén piac újabb jelentős szereplője, az Avto Aktiv is, mely négy városban értékesít és szervizel BMW, MINI, Jaguar, Land Rover, Toyota és Suzuki járműveket
Sokakat megviselt és fog még megviselni az elhúzódó "válság", de erről beszéltünk már itt bőven. Kis túlzással azt is állíthatnánk, hogy a "kis halak" a "'nagy testvér" védőszárnyai alá menekülnek :-)
Ezt pont nem adják el, hanem részvényért beapportálják. Gondolom az AW mérete miatt hatékonyabb így működtetni, az AW meg kap egyországos láncot a végén Szlovéniában is. Az apportból arra következtetnék hogy találtak egy stratégiai partnert Szlovéniában.
AutoWallis Nyrt+topic