Topiknyitó: PImre 2007. 02. 02. 11:48

Árfolyamnyereségadó kiszámítása  

Most számoltam ki az adóbevalláshoz szükséges adataimat. Mit mondjak, az Equitas nem könnyítette meg a helyzetemet. Igaz, hogy a törvény is valami olyasmit ír elõ, hogy nekik csak a vételeket és az eladásokat kell igazolniuk (ezt elküldték), a számolás az én dolgom.



Ennek ellenére segített a PETI Webbroker rendszere, ugyanis a Nyereség/Veszteség gomb alatt kezdõ idõpontnak 2006. szeptember 1-ét, befejezõnek pedig 2006. december 31-ét választva szépen sorolja és összegzi a nyereséges ügyleteket és azok jutalékát, illetve a veszteséges ügyleteket és azok jutalékát.



Ez aztán kimásolható Excel táblázatba, ha az ember meg akarja õrizni. Számolgatni nem könnyû vele, mert a számformátummal adódnak kisebb gondok, de ez is megoldható.



Ami még lényeges, és helytelenítem, hogy nem hívta fel rá a figyelmemet a cég az igazolásnál, hogy az adóbevallás 0653-04 számú lapján a 151. sorba kell írni a nettó nyereséget, és annak a 20%-a az adó. És ezzel a számmal kell megemelni a 0653-B lapnak a 30. sorát. Aki letöltött programmal csinálja, annak ez utóbbi automatikus.



Azért írom le, mert magam sem könnyen találtam meg, hátha segít ez nektek.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
kispangit 2007. 02. 06. 15:57
#100
Abban erősítsetek már meg, hogy az adót mindenképpen be kell csengetnem a nyereség után, akármennyi veszteségem is volt, és a 2006-os veszteséget majd csak a 2007-es eredménnyel lehet szembeállítani.
Törölt felhasználó 2007. 02. 06. 15:56
Előzmény: #96  kispangit
#99
kispangit

teljesen igazad van

illetve amit 09 01 előtt vettél az is adóköteles (ha utánna adod el) akkor nem lenne értelme az aug 31 i záróár vagy pedig a beker ár között

az én értelmezésem szerint
Törölt felhasználó 2007. 02. 06. 15:54
Előzmény: #95  Törölt felhasználó
#98
Kicsit azért árnyaltabb a helyzet szerintem. A visszaigazolásokból sohasem látszik, hogy FIFO, LIFO vagy akármelyik alapján adták-e el a papírt illetve az sem, hogy figyelembe vették-e a kért vagy nem kért aug 31-i zárót.
Ez talán a gépekben benne van náluk, de nekem nincsen erről semmiféle bizonylatom és nem is adtak sohasem.
Törölt felhasználó 2007. 02. 06. 15:51
Előzmény: #93  Törölt felhasználó
#97
dietline

pedig le volt írva ha nem jelölsz semmit automatikusan az aug 31 i árral számolnak

kispangit 2007. 02. 06. 15:49
Előzmény: #94  Törölt felhasználó
#96
"Te döntöd el, hogy az aug31-ei záróárat veszed figyelembe, vagy pedig a normál bekerülési áradat." - persze, amikor eladom. De utána game over, az lesz a szentírás.

"a szolgáltatóm által kiállított igazolás szerint 400.000 ft nyereségem lett, mert FIFO szerint párosított. Ezzel szemben én kiszámoltam LIFO-val, és máris 40.000 ft veszteséget tudtam papíron kimutatni " - ez hogy lehet? Ha te LIFO-val adsz el, hogy számolhat el a szolgáltatód FIFO-val? Amit meg 09.01. előtt vettél, nem adóköteles, nem emel és nem csökkent semmit.
Ha tévednék, javítsatok ki.
Törölt felhasználó 2007. 02. 06. 15:46
Előzmény: #94  Törölt felhasználó
#95
Ez azért nem így van, mert az eladáskor be tudod állítani hogy milyen tételből adjon el (FIFO, LIFO, HIFO, LOFO Első-utolsó részvényekből időrendben, legdrágább-legolcsóbb beker árú részvényekből)

Magyarul nem az adóbevallásnál kell ezen agyalni, hiszen amikor az eladási megbízás kiadtad akkor az úgy végezték ahogy te megadtad.

Vigyázz meg ne bukj vele, mert könnyen a fejedre boríthatják.

Pláne hogy jövőre már a kiinduló adataid sem lesznek igazak...
Törölt felhasználó 2007. 02. 06. 15:40
Előzmény: #91  Törölt felhasználó
#94

Gyerekek!
Az egy dolog, hogy a szolgáltató mit küld az APEH-nek. Attól Te nyugodtan, törvényesen eltérhetsz.
Te párosítasz!
Te döntöd el, hogy az aug31-ei záróárat veszed figyelembe, vagy pedig a normál bekerülési áradat.

A szept. 1. előtt veszteségesen eladott papírjaiddal NEM CSÖKKENTHETED a nyereségedet.

Viszont amiket szept 1. után adtál el, abból levonhatod a vételi és eladási tranzakciós költségedet (függetlenül attól, hogy ez szeptember 1. előtt keletkezett költség), sőt elszámolhatod a számlavezetésed díját is, ha van (azt viszont nem tudom, hogy az egész évi számlavezetés díját vagy csak a szept. 1-től).

Ami fontos:
Ha szept 1-ig egy részvénytípust többször vettél és szept 1-ig többször eladtál, majd szept 1 után is eladtál, akkor a szolgáltató által küldött bekerülési árad valószínűleg nem lesz valós, vagy legalábbis nem a legjobb. Ugyanis a szolgáltatók általában FIFO szerint könyveltek. Ezzel szemben te úgy párosíthatsz, ahogy akarsz. Pl a szolgáltatóm által kiállított igazolás szerint 400.000 ft nyereségem lett, mert FIFO szerint párosított. Ezzel szemben én kiszámoltam LIFO-val, és máris 40.000 ft veszteséget tudtam papíron kimutatni a július-augusztusban vásárolt és szeptemberben eladott értékpapírjaimon.

Törölt felhasználó 2007. 02. 06. 15:36
Előzmény: #91  Törölt felhasználó
#93
Valóban igaz, hogy nem jelöltem be semmit, de mindig elfogadta a rendszer a megbízást jelölés nélkül. Nem emlékszem semmiféle információra, ami ilyen esetre valamiféle prioritásról rendelkezne, mint például a FIFO, ha nem jelölök mást. Vagy rosszul gondolom?
gereaki 2007. 02. 06. 15:28
Előzmény: #91  Törölt felhasználó
#92
valaki közületek erstés??? mert én sajnos az vagyok. Az lenne a kérdésem egy esetleges ertés "kollegához ", hogy saját magának kell kiszámolnia az adót? Mert komikusan az erste összevontat nem küldött nekem. Köszönöm az esetleges válaszokat!
Törölt felhasználó 2007. 02. 06. 15:24
Előzmény: #90  Törölt felhasználó
#91
amikor eladtad a rveket bejelölted hogy melyiket vegyék figyelembe?
Törölt felhasználó 2007. 02. 06. 15:18
Előzmény: #89  Törölt felhasználó
#90
Én most pontosan rátaláltam, hogyan jöttek ki nekik a küldött számok és feketén-fehéren kiderült, hogy egyetlen alkalommal sem választották az aug- 31.-i záróárakat.
Most akkor mi legyen szerintetek,
Törölt felhasználó 2007. 02. 06. 14:40
Előzmény: #82  Törölt felhasználó
#89
...én is most kaptam meg ...
és mi van akkor ,ha ők tévednek, ott is "emberek" dolgoznak...
első ránézésre köszönőviszonyban sincsenek az adatok az általam vezetettel.....
zsosz
zsosz 2007. 02. 06. 14:05
Előzmény: #86  PImre
#88
Szó szerint kedves Pimre!
Igazolást küldtek az éves számlavezetési díjról is,de azt még nem tudom "ér-e nekem" majd valamit.
Törölt felhasználó 2007. 02. 06. 13:38
Előzmény: #85  Törölt felhasználó
#87
Honnan tudod, hogy alkalmazták?
A küldött papíron nincsen info erről, az ebrokerben pedig a lekéréseknél pedig a valóságban megtörtént esemény adatai szerepelnek.
Segíts kérlek, ha szerinted nem így van
PImre 2007. 02. 06. 12:05
Előzmény: #81  zsosz
#86
Kedves Zsosz!

Az eladási jutalék felszámítása evidens, hiszen az augusztus 31. utáni tényleges eladást jelent.
Ha jól értelek, akkor a CD az augusztus 31. előtti vételeknél az augusztus 31-i záróárat érvényesítette, és ugyanakkor a korábban keletkezett vételi jutalékot levonta a nyereségből? Mert, ha igen, akkor tanultam valamit.
Törölt felhasználó 2007. 02. 06. 11:57
Előzmény: #84  Törölt felhasználó
#85
Én is ma kaptam elszámolást az ebrokitól.

Az aug 31-ei záróárat jól alkalmazták.

Az általam előre kalkulált összegnél kevesebbet kell fizetnem, mert a letéti díjat is levonták a fizetendő adóalapból. (ezt én nem tudtam)
Törölt felhasználó 2007. 02. 06. 11:28
Előzmény: #83  kispangit
#84
Kérdésem lenne hogy ezt a kimutatást mikor kaptátok mert eddig hozzám nem jutott el.
Egyenlegértesítőt kaptam de ez azért nem ugyanaz ha jól sejtem.
Amúgy én úgy számoltam ki hogy a pénzszámla mozgásoknál havonta lekértem az adatokat kinyomtattam összeadtam-kivontam ami a Nyereségadó alap nál szerepelt és kész...
kispangit 2007. 02. 06. 11:17
#83
Kaptam egy 1 oldalas kimutatást az eBrokertől, benne konszolidáltan a nyereség, a csökkentő tételek (brokidíj), az adóalap és az adó forintra kiszámítva. Csak be kell írnom és slussz. Korrektek voltak.
(egyébiránt qrvajó: 200e mínusz mellett 20e ft adó...sebaj, jövőre kíméletlenül szembe lesz állítva a reménybeli nyereséggel!)
Törölt felhasználó 2007. 02. 06. 11:11
#82
Megjött az összesítés az ebroker-től, de nem veszi figyelembe a számomra kedvezőbb 2006 augusztus 31-i záróárakat. Nektek sem?
A gond az, hogy ezek az adatok mentek el valószinüleg az Apeh felé.
Én nem ezeket a számokat fogom bevallani, így az összefuttatásnál GOND lesz. Persze nekem.
Ti mit csinálnátok?
Egyébként ezek a rublikák vannak rajta.
Érfolyam nyereség
Árfolyam veszteség
Megbízási költség
Egyéb adóalapot csökkentő költségek, mint
Letéti költség
Számlazárlati díj
Adóalapot növelő költség korrekciók, mint
Napon belüli ügyletek költség visszatérítése
Számított adóalap
Számított adó /20%/
zsosz
zsosz 2007. 02. 06. 09:15
Előzmény: #80  PImre
#81
Kedves Pimre!
A CD tegnap küldte meg az adóbevalláshoz a papírokat és azon az általad "fiktívnek" nevezett ár ellenére a vételi és eladási jutalékot is elszámolták költségként.

Topik gazda

PImre
4 3 4

aktív fórumozók


friss hírek További hírek