Az lehet. Kérdezni is akartam, hogy nem tudja-e valaki, hogy ki volt az, aki csak úgy bejött és leült. Most a Soltút-nak milyen kapcsolata van a Panny-val. Azt tudom, hogy régen a Panny-nak volt Soltút-as részesedése.
Én voltam a közgyűlésen és végig az volt az érzésem, hogy itt van valami a háttérben. Teljesen más volt, mint az elmúlt évek közgyűlései. Most nem egészen egy óra alatt végeztünk. Az elején több, mint fél órát vártak valakit, aki csak nem érkezett meg. Gyorsan le akarták zavarni a közgyűlést, nehogy valaki kérdezzen. A korábbi közgyűlésen mindig szó volt az az évi ill. későbbi tervekről. Most meg semmi, majd megvizsgáljuk, meg majd nem megyünk el mellette terelések mentek. Szerintem új VROP sem véletlenül nincs.
Mindenki lecsorgásra számít. Ha olcsón akarnak srv-t venni, akkor legalább 2 hónapig nem veszik, és akkor valószínű tényleg lecsorgás várható sajnos, 670 alatt már venni fogok még hozzá. Jöhet persze meglepetés mindig...
Én sem értem ezt a kisebbségi rész kivásárlást, ez mi? ezt ki mondta? A visszasajtoló kút visszavásárlása ez nem az és az hitelből lesz, szó sem volt arról hogy nem.
nem ugy volt anno a közlemenyben, mikor elöször volt szo a visszasajtolo visszavasarlasrol, hogy vmi "...es a tranzakcio banki finanszirozasa mar kidolgozas alatt"....ez szamomra akkor egyertelmüen hitelre utalt. Ilyen kamatszintek mellett nem eri meg jobban es inkabb az SRVt nyomni?
Ha van takover, akkor a NESZG pakkja biztosan egyből oda kerül, míg a jelenlegi nagytulajokkal és a managementtel is biztosan lesz különmegállapodás. Minél kevesebbet kell piacon megvenni, annál jobb. Ha még nem kapcsolták ki a távfűtést, az nagyon jó, mert most 2 hét hűvös jön.
Szia! Itt a panelban tolják a fűtést rendesen....😀 Amin viszont már többször elgondolkodtam, hogy ugye tavaly év elején felröppentek a hírek, hogy az MVM valahogyan ràtenné a kezét a pannyra. Nem lehet hogy az általunk nem teljesen transzparens vrop nak ehhez valami köze lehetett? Üdv
Ki tudja. Most úgy tűnik, akár még májusban is lehet fűtés. Idei első félévben simán összejöhetett 4-500 millió többletbevétel tavalyhoz képest, ami majdnem fedezi a kisebbségi részesedés kivásárlását. Ha nincs egyéb extra kiadás, akkor gyakorlatilag már most rendelkezésre áll az srv keretösszeg.
Igen elvileg most már minden kérdőjel ami miatt felülvizsgálat alatt van a célár kiegyenesedet, tehát hétfő kedd magasságában várható az OTP elemzés. Mivel az volt a management indoka az osztalékkal szemben a SRV mellett, hogy a piac értékítélete ( ez konkrétan az OTP elemzés) szerint alacsony a részvényár így ha kijön egy mostanihoz hasonló célár mondjuk kedden akkor egy jó management szépen összeül és meghozza a konkrét cselekvési tervet a részvény vásárlásra minél előbb akár már csütörtökön. Egy jó gazda így járna el szerintem mert aggódna, hogy a magas célár miatt hirtelen rámozdul a piac és nem tud venni...:-)
Kíváncsi vagyok a SRV program alakulására, nem biztos hogy most év végén lesz csak. Tavaly előtt év végére tervezték mondván, hogy akkor lesz több free cash. Aztán nem vettek mert felment az árfolyam. Tavaly az volt az indok, hogy a győri fúrás befejezése után látnak tisztán meg vannak beruházási terveik ( talán ez lehetett a BMW) Most nem igazából látszik hogy miben lenne különbség mondjuk egy április 25 és pl május 2 között a likviditást és a kilátásokat illetően. Szóval a valódi értékteremtés az lenne, hogy elköltenék a keretet és minél több részvényt tudnának venni ezt pedig lehetne kezdeni akár jövő héten is. Ha ezt nem teszik meg akkor az egy burkolt VROP: szépen lecsorog az árfolyam és amikor már eléggé lent van, akkor elkezdik gyűjteni és egyszer csak megindítják a SRV-vel.
PANNERGY