Természetesen egy részvény annyit ér, amennyiért megveszik. Célár egy vélemény, minden részvény birtokosnak van véleménye: hol adná el most, 3 hónap múlva, egy év múlva. Most, hogy talán a fórumon az alakult ki, hogy nem rossz a jelentés, megosztanék egy korábbi bejegyzésemkor kitörölt részt (inkább nem írtam le): EBITDA miatt akár emelhetne is x forinttal célárat az OTP. Persze, hivatkozhat arra ha inkább lefele korrigál az elemző, hogy emelkedő kamatkörnyezetben a jövőbeni osztalék kevésbé vonzó. Mindegy, szerintem mikro elmozdulás lesz le vagy fel.
Igazat is adtam neked, én sem nagyon vártam most még forgalom emelkedést. De ez nem csak itt jellemző, néha bele olvasok más fórumokba is és azt látom hogy szinte az összes papirnál iszonyat beragadások vannak és ezért most nagyon kiszáradt a BÉT, szinte minden papír forgalma szenved. De itt legalább extra stabilitás van fundásan és azért egy jó hír szerintem kigogja robbantani az árfolyamot!
Gyakorlatilag majd mindegyik BÉT papírt érdektelenség övezi a nyár eleje óta. A külföldi intézményi befektetők tavasszal óriási összegeket vontak ki a k-európai piacról, és úgy tűnik, hogy leginkább hazánkból. Ráadásul nem nagyon akarnak visszatérni. Szvsz ez az igazi probléma, mert nélkülük nem látom, hogyan tudna nőni a kereslet, ami a rv-árak emelkedését vonná maga után.
Legalabb te látsz,nem ugy,mint sokan a fórumon......és abban is igazad van,hogy en a jelentest nem tanulmanyozom at,mint sokan azt teszik,kimondottan csak azt figyelem a piac milyen reakciót ad rá. Es sajnos total erdektelenseg lett,amit mar írtam nyitas elött is.
Egy kicsit én is okoskodom , szvsz akkor indul meg, ha jó adatok jönnek az új kútról és a hatósági ár meghatározáskor legalább a tavalyit megkapjuk. Ha jól emlékszem okt. 1-én közlik. Addig jó beszálló keresés :)
PANNERGY