Az alábbi linken olvasható bejegyzések alapján komoly egészségügyi problémával néz szembe a Világ, ami rövidesen jelentős hatással lehet a világgazdaságra is
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live
nemcsak neked. egyébként ez is érdekes: "... a koronavírus elleni védőoltásnak az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak által történő KÖTELEZŐ IGÉNYBEVÉTELÉRŐL szóló kormányrendelet alapján..." mit is mondott Vitya az egyik reggeli rádióinterjúban? "Magyarország szabad ország, nem lesz kötelező az oltás..." ennyit ér a szava egy politikusnak...
szerencse, hogy a dátumot is beidézted, ugyanis az arra következő hét második felében jött csak ki a rendelkezés az állami szféra vonatkozásában (hogy a munkakör betöltésének feltétele az oltás)
Állami szektorban jópár ember elveszíti majd a munkáját, vannak is bőven a korábbi munkahelyemről ismerősök akik inkább feladják akár a több mint 10 éves munkaviszonyukat mint hogy oltakozzanak. Elég sok családnak nehezen fog indulni a következő év. A közlönybe már be is került a fegyverpénz is ami pont állománymegtartó intézkedés lenne, de kitétel annál is az oltottság megléte, szóval azt se kapják meg hiába az évek és a kitartó munka. A korábbi munkatársaim negyede a munkahely megtartása miatt ment oltásra, ez elég kényszer szagú bár biztosan csak nekem...
Szia, azt olvastam, és ezt Szendi Gábortól, hogy azoknál a nőknél, akik a védőoltást felvették, a HPV rákot nem okozó vírusai sokkal súlyosabb betegséget vagy szövődményt váltottak ki. Én nem oltattam a 13 éves lányomat...magamnak sem fogom beadatni.
hónapokig nem tudtam járni, se usziba, se konditerembe stb. a zsarolás folyamatosan megy, nem tudsz/tudtál igénybe venni szolgáltatásokat, az állami szférában és a magánszféra egy részében vagy vakcina, vagy fizetetlen... aki ezt tagadja, az hazudik...
már megint kezdik a két maszkolást, azt hittem, ezt a baromságot rég elfelejtettük. felőlem persze nyugodtan bohócot csinálhat magából minden hipochonder, legalább ki lesz téve a zászló jól láthatóan, hogy valami nincs rendben odabent. https://index.hu/kulfold/2021/12/22/a-dupla-maszk-omikor-vedelem-n95/
a fertőzésszámot ugyan közlik még, de ahogy téged nem érdekel, úgy - bevallottan - a döntéshozókat sem nagyon, elmondták többen többször is, hogy ne fertőzés számokat figyeljük, hanem a súlyosabb eseteket a járvány terjedését azért lehet követni vele, így az epidemiológusokat érdekli annyiban, hogy tudják, hol jár a hullám
Egy szösszenet a vamzer krisztől: vigkrisz 2021. 10. 23. 15:17Előzmény: #48732 algore#48734- pontosan ki, mikor és mivel kényszerített bárkit is az oltásra? (a fórum nem oltott tagsága a bizonyíték rá, hogy nem volt kényszerítés) - utazhattál oltás nélkül is, megvoltak rá a lehetőségek - az EÜ dolgozókon kívül mindenki megtarthatta a munkáját oltás nélkül is, de itt nagyon kevés olyan emberről beszélünk, aki EÜ dolgozó és nem kérte magától az oltást
Találkoztam a háziorvosommal, mondom neki? - Meggondoltam magam szeretném felvenni az első oltást. Melyik vírus verzióra fogom kapni az elsőt ? Szerintetek mit mondott? Nagyon oltáspárti egyébként.
Fontos lemaradt ebből: "ha közben az összes öreg, beteg, veszélyeztetett ember 90%-a már be van oltva" Azt akartam írni, hogy: "ha közben az összes öreg, beteg, veszélyeztetett ember 90%-a már be van oltva a HARMADIK oltással"
CoronaVirus
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live