Az alábbi linken olvasható bejegyzések alapján komoly egészségügyi problémával néz szembe a Világ, ami rövidesen jelentős hatással lehet a világgazdaságra is
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live
Ha a második számból nem vonjuk ki az elsőt, akkor azt feltételezzük, hogy a veszélyesebb vírus elvitte volna azokat is, akik már a gyengébbtől is meghaltak. Ha kivonjuk, akkor azt feltételezzük, hogy bár már a gyengébbtől is megnyekkentek, az erősebbet vélhetően túlélték volna.
ez a céljuk politikusoknak és médiának hogy legyen káosz,és miért azért
mert a sötétség csattogtatja ostorát felettük.tehát ezért legalább
tudjuk kicsodák ök
Itt Merkely, Szlávik meg Cecili véleménye számit, mintha más nem létezne az országban. Az, hogy milyen módszerekkel gyógyítják sikeresen a covidot más országok, meg sem hallják. Ha ezeken múlna, még 10 év múlva is ugyanezekkel a módszerekkel "gyógyítanák" a koronát. Agyrém. Ki sem próbálják a máshol már bevált szereket, hátha megmenthető sok ember a haláltól. Elkönyvelte valami pártkatona nagyokos, hogy az nem jó és kész. Ivermectinre nincs adatuk. Miért? A sok, gyorsan összetákolt oltásra van?! Persze, hogy nincs, de elkönyvelték a különböző szerekre, hogy nem jó és kész, inkább lélegeztetőgépre kapcsolva elküldik nagy részüket a kaszáshoz. Fel sem merül sokakban, hogy valami nem stimmel, lakosságarányos halálban a dobogón vagyunk. Biztos szuperül működnek a protokollok, látjuk a számokon. :(
Mai napi alufolia adag: A legveszelyesebb variansok a brit, a brazil, a del-afrikai, es a kaliforniai. Van masik? A "globalis" vakcinatesztelesek az alabbi orszagokban mentek tavaly osszel es telen: Pfizer 4 orszagban: USA, Argentina, Brazilia, Del-Afrika Astra-Zeneca 3 orszagban: Anglia, Brazilia, Del-afrika
Német egészségügyi miniszter: nem elég az oltás és a tesztelés, további szigorítás kell - Ezek tényleg bármit megtehetnek a birka népekkel. Meg is érdemeljük a sorsunkat...
Tok egyszerre, es nyilvan tok veletlenul, Boris Johnson, Trudeau, Fauci arrol beszel 1-2 napja, hogy a vakcinak nem vegleges megoldas, egyeb intezkedesekre akkor is szukseg lesz, ha mindenki be lesz oltva. Nem vedenek a vakcinak megfeleloen, vagy valami ilyesmi szovegeket mondanak hirtelen. Pont ez elott 1-2 nappal a kinai kommunista part, aki meg soha semmilyen kinai hibat, gyengeseget nem ismert be, arrol kezdett beszelni hogy a kinai vakcina tulajdonkeppen nem eleg vedelem. A 'variansok' mindent megvaltoztatnak. Ha esetleg megsem, akkor majd kitalalunk mast, amivel ijesszuk a nepet. Szinte vezenyszora, egyszerre kommunikaljuk majd azt is. Jo reggelt mindenkinek, ugye milyen klassz lesz a tovabbra is bezart elet, teljes oltottsag mellett is. Megvan a sulykolando uzenet. (ekozben texasban es floridaban telt hazas stadionokban, orommel elnek egyutt az emberek a virussal, esetszam a beka segge alatt)
En sem vettem egyebkent mindent komolyan, a Marik ITO-s protokoll resze a melatonin terapia, a legkorabbi idoszaktol kezdve. Atsiklottam felette, nem gondoltam jelentosnek. Mea culpa. http://www.medrxiv.org/content/10.1101/2020.10.15.20213546v1 A lelegeztetett betegek tuleleseben a LEGHATEKONYABB 'gyogyszer'. Ennyire: http://pbs.twimg.com/media/Eko8hDCXIAI-Nvp?format=jpg&name=medium 87%-kal csokkenti a lelegeztetett betegek halalozasat. Magyar egeszsegugyiseknek uzenet: Ez a Paul Marik, UGYANAZ A Marik, aki az intenzives ellatasrol a tankonyvedet irta. O a "szudani" orvosok vezeralakja, aki a kezelesi gyogymodokat azonnal felderitette, tavaly marciusban es hibatlanul. Nem tud hibazni. A legnagyobb zsenik egyike a vilagon. O az, akire nem hallgatunk ma sem, es nem kezelunk nem gyogyitunk senkit, semmivel, se otthonaban, se korhazban, se intenziv osztalyon. A melatonin biztonsagos, megelozesre is jo megfelelo es esszeru modon. D vitamin, b1 vitamin, melatonin, ezek nem is "gyogyszerek" , es a leghatekonyabb dolgok covid ellen.
En mar lassan feladom eszben tartani, mi minden hatasos terapia van covid ellen. Ilyen fing betegseg a vilagon nincs masik, szinte minden gyogyitja. Es kepesek vagyunk nem gyogyitani, esz megall... A tiamin - B1 vitamin - 50%-kal csokkenti sulyos covid betegekben a halalozast, es 80%-kal a trombozisveszelyt. Azaz 5-odere redukalja. http://www.researchsquare.com/article/rs-400565/v1 Elkepesztoen hatekony (es biztonsagos) kezelesi lehetosegek serege all rendelkezesre. Nota bene, a "szudani" vilaghires amerikai orvoscsoport a kezdetekkol alkalmazza a leghatekonyabbakat, a tiamint is, azota csak annyi tortent, hogy studyk bizonyitjak, hogy mindenben igazuk volt, es elsore a leghatekonyabb es biztonsagosabb kezeleseket talaltak meg. Amiket azota sem alkalmazunk.
Egyelőre csak játék a számokkal.Arról nem is beszélve,hogy értelmes statisztikát,csak valós számok alapján lehet készíteni (mint,ahogyan matematikai modelt is...). A jelenlegi adatok sokmindennek nevezhetőek,de megbízhatónak a legkevésbé...
emberiség hatalmas céljai szépen elviszik a pusztulásba.
Törölt felhasználó2021. 04. 15. 10:07
#37841
kiülhetümk a teraszra jaj de jo ,igyekeznki kell 4. hullám elött sokat üljünk ki,és jol bepiálljunk és beszélgessük ki egymást gyülölködve irigykedve piásan,kávézgatva,cigizve,jo fekete tüdövel,aztán ugyis jön a 4, hullám sept töl.
CoronaVirus
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live