Ami TBSZ-en volt 4igem, ahhoz nem nyúltam. Ami sima értékpapírszámlán volt, az adtam el, megfuttattam Otpben és most várom, hogy mi lesz. Még nem vettem vissza.
ha megnézel egy 5 perces chartot forgalommal, akkor láthatod, hogy miről beszéltem. Egyelőre nem lehet kijelenteni, hogy ez egy fals kitörés volt, de figyelmeztető jel, hogy nem érkezett második vételi hullám, így nagyon alacsony forgalom mellett is visszaadta a kezdeti emelkedés jelentős részét már a papír... egyelőre a közgyűlés előtti ár alatt vagyunk r1542
nem bármi, hanem mindig ugyanaz, a visszanyomás, ez az elkeserítő, meg az ami kereskedés címén a papírban zajlik, konkrétan figyeli a rendszerük a pakkokat folyamatosan és te csak jóval előnytelenebbül tudsz eladni v venni, most is látszik h vezényszóra kiürült a vételi oldal ha beállsz rögtön még be sem ért az ajánlat már eléd állnak, emiatt még egy 1500 szintnél se lehet korrektül adni venni, indikatívnál elején végén, ha te is beállsz már viszed le v fel az indikatív árat, ez a nagy 4 ig kereskedése...
Már többen vannak börtönben. Mészit is szeretnék kilőni, mert a legtöbb embert az ő gazdagodása irritál. Ezért írtam, hogy Jászai majd még akár egyeztethet és a 4IG átveszi az OPUS pakkot, vagy megveszi tőle a TITÁSZT az energetikia üzletágnak és így majd a kormány mondhatja, hogy elvette Mészárostól, megszerezte az embereknek, stb. Matolcsiékat is elérték és így amit ígértek nagyjából teljesítették. 4IGben növekedett az állami befektetések értéke, még ezen a nyomott árfolyamon is duplázott. Szerintem nincs is ilyen jó befektetése az államnak. Ez a legjobb, akkor miért bántanák tovább? Tulajdont szereztek a cégben és ez a szavazóiknak pozitív, mert lehet mondani, hogy visszaszerezték a NERtől. .Lényeg a cég ami nagyon jó: Pók a háló közepén - ilyen egy hálózatfelügyeleti központ - HWSW Ezt pedig érdemes meghallgatni: Mitől izgalmas Elon Musk és a SpaceX számára a 4iG? 1549ft Jó lenne ma 150milla feletti forgalom.
Akik nem látnak benne nagy reményt vagy jövőt azok egy felkörnek látják csak. Illetve a napizók gyors KIS pénze meglehet egy kis kávéra cigire! :)))) Ez számomra az eddig ismert legjobb lehetőségekkel és jövőképpel bírt részvénye. Aki lemarad az kimarad. Nem kell itt senkit sem felbeszélni én már megfogadtam. Akik még a híreket is rosszul vagy félre értelmezik azoknak miért is kellene a szájába rágni bármit is? Szebb jövőt a 4IG-nak!
a cég is megszólalhatna igazán, meg villanthatna tovább az amerikai kapcsolatokkal, jászai musk csak 1500-as árfolyamra elég? még viccnek is rossz, ezer darabot nem lehet normálisan eladni jeléenleg.....
bízom benne igazad lesz, de ezeknek fontos, hogy a nép vért ihasson, annyit pofázott mp 4ig-ről, hogy valamit villantani kell, ide is oda is. a gond az, hogy iszonyat töketlen, cserébe agresszív bagázs, még mindig nem látom, hogy vezénylik le, hogy tessék emberek, itt is találtunk zsét ami a miénk és amúgy meg mehet minden tovább innentől. emiatt nem megyünk 2-3K fölé és tovább.
Valószínű, hogy az államnak az IG COM 38,93%ban több mint 60%-os tulajdona van, de a törvény módosítása után, hozzá kerülhet az egész pakk, ami kerekítve 39%. 1, Eddig sokan azt írogatták, hogy az állam felmondja a cég hiteleit és a garanciáit. Most kiderült, hogy az állam nagy tulajdonos és saját cégének hiteleit, garanciáit miért mondaná fel??? 2, Ment, hogy nem lesz SAFE és ha lesz semmit nem vesznek a 4IGtől és ezt írogatták sokan hónapokon keresztül. Lesz SAFE és a kormány természetes, hogy hazai cégektől rendel (amit Ruszin többször is mondott, de a károgók akkor is mantrázták, hogy nem :D) és kiemelten a saját cégétől, amiben tulajdonos. N7-ben 25% tulaj és a 4IGben is 39%. Ez azt jelenti, hogy az N7-től átkerült cégekben összesen kb.45%!!! tulajdona van a kormánynak. 45%!!! az átkerült hadiipari cégekbe! Tehát magától fog rendelni nem mástól, főleg nem külföldről. 3, Majd az informatika is jobban fog teljesíteni, mert jönnek az EUs pénzek és a kormány cége 39%-ban a 4IG, így az informatikai üzletágban is érdekeltek. 4, Telekommunikációban az állam tulajdona 37,9%, de mivel a 4IGben is tulajdonos, így a telekommunikációban összesen kb. 62% a kormány tulajdona. Sokan felébredhetnek, mert a telekommunikáció beszántásáról álmodtak, aminek az állam a tulajdonosa összesen 62%ban!!! . Akik eddig a nagy lefelét, tönkretételt és a csődöt látták, most mit láthatnak? az állam a legnagyobb tulajdonos a cégben, illetve 3 hónap múlva az lesz. Többször írtam, de a legtöbben nem hitték el, csak felbeszélésnek tartották. Pedig... Remélem a kiegyezés után Jászai marad a vezér, mert így is komoly pakkja van. (13,8%) Gyorskezűek ma is adják, ahogy 1500 alatt is. 1560ft elég ez, hisz sokan negatív hírnek látták azt, hogy a kormány tulajdonos a cégben. Pedig ez alapozza majd meg, hogy segítik a céget a további növekedésben, mert saját érdekük is ez. Most majd azt mondják a szavazóknak, hogy visszaszerezték a NERtől. 2év múlva majd azt, hogy 1500volt, de visszaszereztük és már 5000 felett van és ez is nekünk köszönhető :D
A parlament szinte észrevétlenül, egy salátatörvénybe csomagolva elfogadta azt a jogszabályt, amely jogilag rendezi az MBH és a 4iG állami visszavételének vagy átstrukturálásának kereteit. Ez a törvény jelenti a jogi alapot a háttérben folyó állami átvilágítások lezárásához. A piac ezt hatalmas megkönnyebbüléssel fogadja. A befektetők fellélegeztek, mert a jogszabály tisztázza a játékszabályokat, és a korábbi politikai bizonytalanság helyett egy kiszámítható állami megállapodás, kivásárlás felé mutat. A 4iG emelkedését technikai oldalról fűti a szektortárs Magyar Telekom tegnap esti zseniális gyorsjelentése is, amely csúcsnyereségről számolt be. A Telekom brutális számai megmutatták a befektetőknek, hogy a magyar távközlési szektorban hatalmas profit van, ez a hangulat pedig árazható hatással van a 4iG Vodafone üzletágának megítélésére is. Árbevétel: Éves szinten 7,4%-kal, 261 milliárd forintra emelkedett a negyedévben. Tiszta nyereség (Adózott eredmény): 7,5%-kal nőtt, és elérte az 59,5 milliárd forintot. Ezek nem olyan rossz hírek szerintem.
4IG Nyrt reszvenyesek.
Moderacio alatt lesz.