Attól még, hogy a reg.je új, a mögötte lévő sorstárs nem feltétlenül. Nézd meg a kareszt meg a bálintot. Ahányszor tiltották, kidobták valahonnan, mindig újat csinált. Vannak, akik ebben jók. Másban nem.
Nagyon sok új - főként kritikus - arc tűnik fel a fórumokon, ahogy itt is. A 2020. március 11-i regisztrációd alapján kérdezném, hogy ha ilyen alacsony szinteken száltál be, akkor miért érzed magad vesztesnek, mit szóljanak itt régi motorosok?
"felmerül-e felelősség vagy akár kártérítés kérdése, ha az OAH egy, a
gödörre kiadott engedély után mégse engedélyezi az atomerőművet" . Alt 1: időt húznak, hogy aztán kihátrálhassanak belőle. Alt 2: a hatóságokat kérik meg (=szólítják fel), hogy ne engedélyezzék, hogy aztán kihátrálhassanak belőle. . Ha eddig nem álltak neki, mert bealudtak, akkor most a járvány és a távolságtartás miatt, főleg nem fognak építkezni. És még elfogadható magyarázatot is tudnak adni. Szánalmas banda ez...
Jó kis kontra indikátor vagyok, mert pár perc ütemkésés miatt megint sikerült pár ezert Ft-ot kidobni az ablakon:) Másfél év alatt szinte alig volt olyan nap, amikor bármelyik Opi vételem is pluszban lett volna, ez sokat elmond rólam és az árfolyam alakulásáról is, bár ilyen véletlenek szerintem nem léteznek. A cég legnagyobb hitelezője lehetek, amennyiben a vagyonomat és a jövedelmemet figyelembe veszem:)
Elmentem az eszem kategória, de okoztam egy mikró forgalmat, mert ha már 500 - 400 - 300 - 200 szinteken is voltak vételeim (sajnos a nagy rész 500 felett), akkor a 100-as szintet nem szerettem volna kihagyni, mert OK, hogy mehet még lejjebb, de egyrészt a pakkom mérete, másrészt a tegnapi OTTone történet arra inspirált, hogy legyek ismét hülye:)
Na bezártunk .. 170 Ft -11,5 Ft -6,34% Forgalom : 118.416.071,3 Ft 674.822DB Min ár : 169,2 Max ár ? 185. Részvényeim megvannak. A 611 megint akart venni...
"A Mészáros-birodalomban tehát kifejezetten örülhettek, jó üzletet kötöttek. Az MVM közleménye szerint a két eladó, az Opus Global 10,1 milliárd forintot, a Status Energy Magántőkealap pedig 7,3 milliárd forintot kapott, vagyis még a második körös beszálló tőzsdei cég is nyereséggel zárt, " emiatt esünk 4%ot, mert nyeresége lett az opusnak.
A r....k Erste erre hajt. Esetleg kicsit felhúzzák, beugrasztanak pár embert, aztán le, és a különbözetet meg zsebre vágják. Aljas húzás tőlük. Lassan 10 perce nincs kötés, mondjuk nem is baj. r. 172
NEW OPUS GLOBAL