Sziasztok!
Az energia szektoron én is sokat gondolkodom, és a véleményem az, hogy elég masszív átulakulásnak lehetünk részesei. Ezt arra alpozom, hogy az energiaigény biztosan nőni fog még évtizedekig (századokig), ez az alap hipotézisem, ebben asszem egyet tudunk érteni.
Ez alapján az alábbi energiaforrásokat ismerem, így ezeket gondolom át:
1.) Kőolaj: Év100ados meghatározó az olaj, én úgy gondolom, h amit magunk körül látunk, az az olajra épül, a gyertya paraffinjától az aszfaltig minden az olaj frakcionálásából van. Ez sztem azért van, mert kimaxolták az olaj felhasználhatóságát. A tippem az, hogy ipari szinten nem tudja az olajat felváltani a Li, vagy a szél/napenergia. Ezt úgy értem, h meghatározó gazdasági tényezők a szállításban az óceánjáró hajók és a repülők, ezek nem tudnak alternatív forrásra váltani, mert nem ért még meg rá a technológia, nem tudnak elég kis helyre elég energiát zsúfolni a kellő teljesítményhez. Főleg amiatt, mert az energia terméléséhez a kőolaj származék csak kb. felét adja az energiához, a másik fele a levegő oxigén tartalma, amit ugye nem kell szállítani. Tudtommal emiatt nyert anno a belső égésű motor a villany helyett. Ez amellett szól, hogy az olaj kell, mert az olaj energia és alapanyag. Tippem szerint 60% energia, 40 % alapanyag. Alapanyag alatt a műanyagok 70%át tippelem.
2.) Földgáz: Elég energiával mindent elő lehet állítani földgázból, nem annyira alapanyag, mint a kőolaj, úgy tippelem, h 75% energia, 25 % alapanyag.
3.) Maghasadás: Atomerőmű, ez csak egy túlkomplikált gőzgép, nulla alapanyag, csak energia és kezelhetetlen melléktermék. Szvsz, nagyon sajnálom a Paks 2 irányt.
4.) Szél: Ez kiváló energiaforrás, nulla alapanyag, hiánya a földrajzi limitáció, és az energia tárolása.
5.) Napenergia: Emberi mértékkel kifogyhatatlan energia, nulla alapanyag, földrajzi helyzet nem limitáló, gond megint a tárolás.
Ilyennel, h geotermikus energia, ár-apály energia nem foglalkoznék, sztem marginális.
Így nekem az jött le, h az energia tárolása a kulcs. Azt tartom valószínűnek, hogy a kőolaj tulnyomórészt alapanyaggá fog válni, így csökken az értéke, de nem tűnhet el, mert CO2-t termel.
A földgáz lesz a meghatározó energiaforrás a közép-fejlett és fejlődő országokban, de hosszútávon kuka lesz (tipp 20-50 év) mert szintén CO2-t termel.
Szél: az földrajzlag limitált lesz, de jó energia forrás, de tárolni kell.
Napenergia: hát ez ellen nem tudok mit felhozni, csak azt, h tárolni kell.
És akkor szerintem a fő pont a tárolás, erre state of the art azt tudom, hogy:
Jelenleg a 2 legjobb tárolási mód:
1.) Li alapú tárolás: úgy gondolom, h ennél nincs jobb energia tárolási lehetőség most, és az ipar is ebbe az irányba megy, szakmailag nem tudok jobbat, mert a Li-nál könnyeb anyag tényleg nincs, pont. Azonban, úgy gondolom, hogy számtalan kutatás megy abba az irányba, hogy jobb energia tároló komplex vegyületet csináljanak, én is találtam ilyen tudományos cikket és szabadalmat is. Egyelőre nem tudnak könnyebb, és/vagy hatékonyabb és/vagy stabilabb anyagot találni, de idővel biztos lesz. Úgy tippelem, h ez nem lesz 5 éven belül.
2.) Fázis-átalakulásos tárolás: Ez arról szól, hogy a fázis-átalakulás energiáját használják fel tárolásra, kiváló ötlet, de gyerekcipőben jár, mindenesetre, sztem van benne jövő.
Lényeg: Az energia tárolása sztem a jövő, és a leginkább elérhető forrás a napenergia.
Így sztem napenergia az mindig jó befektetés, sajnálom, h nem vettem rengeteg First solart pl. fél éve.
Másrészt a tárolás lesz igen fontos, így én néznék ilyen cégeket, sztem most jó a lithium, de lesz más, ebben biztos vagyok, és már biztos dolgoznak rajta. Érdemes ilyen start-up cégeket nézni, vagy kezdeni ilyet :)
Hali!
Financial Forecasts
cimu topic folytatasa. Minden fenti temaba vago hozzaszolast szivesen latunk.