Na próbáljuk meg ezt a topikot BUXnak és határidejének. Eros 12-13topikja teljesen kihalt, elavult, Eros befejezte a tradet. Sokan nem is tudják mi az.
Nem van erre egy elméletem, túl jó kis szakemberek gyűltek itt össze, nem sorolom fel, de én nem az vagyok. És ezt valakik észrevették, hopp bedobtak ide egy trollbombát. Aztán tessék, már kezdünk is szétzilálódni. Tudd, ő, csak ezt a tudást elrejti csak direkt kötözködik, olyan szavakat hallok tőle amikről eddig nem is hallottam, Mint pl. ENEFI, Nord, Akkó, stb . Meg olyan összefüggéseket, hogy a midcapek, small cap-ek válság állok, sőt hihetetlenül jó a hozam/kockázat arányuk. Remélem ezt az írásom a Portfoliós fórumgazdák is olvassák. Ez egy igazán kötözködő, bunkó ls személyeskedő bejegyzés. Kérem, inkább könyörgöm tiltsatok ki egy hétre egy hónapra. Megérdemlem. De én biza mártír leszek ezért a fórum csoportért. Feláldozzon magam, vessetek az oroszlánok elé. De álljunk vissza határidős index csoporté.
Ezek biztonságos papírok, úgysem érinti őket mi van a BUX-al, profi a menedzsment, az Akko Invest csapata már 3 cégnél bizonyított, profibbak mint a balfék Richter, amely a saját részvényeket legközelebb majd 8000 felett fogja venni, totál szembemennek a részvényesi érték maximalizálásának elveivel, semmi szakértelem, talán gyógyszert azért még tudnak gyártani.
Te, mint tapasztalt kereskedő úgy látod, hogy ezek robotok? Mert tök kivagyok, hogy voltak egy periódus, amikor sokan kereskedtek, tök jól ment nekem is. De utóbbi pár hét katasztrófa. Ha azt mondod, hogy ez robot, akkor megnyugszom kicsit, és nem ostorozom magam tovább. Nekem az is elég jelenleg, ha rendes környezetben tudok kereskedni.
Épp ezért mondom h csak midcapek kivéve Nutex, mind jöhet, beállni az ajánlati könyvbe és alkudozni, hidd el izgalmas taktikai játék, ezt kell csinálni a metrón.
A Nordnak is eldől a sorsa napokon belül, ajánlom, Tarány úr zártkörben emelt tőkét a Beltávon keresztül, szóval lesz itt még nagy buli az biztos! Azokat a papírokat kell keresni amelyre nincs hatással ez a kedvezőtlen hangulat, és az Akko, Enefi és még számos pont ilyen! Ezek esetén sosem számít mi van a 3 blueval!
Gyönyörű, épp ezért én pihenőpályán vagyok, inkább midcapezek, nem rizikózok ezzel, majd eljön az ideje annak amikor megéri határidőzni, sztem OTP jóárasítva van, dehát a tLong drága, inkább nem próbálkozom vele, maradnak a midcapek, Akko, SET, Enefi and others are the bests.
BUX index, BUX határidő, BÉT!
Ha valakit érdekel BUX Hajrá!