.
Egy hónap leforgása alatt ez már a második bankmentés Oroszországban, ami súlyos kérdéseket vet fel a bankfelügyelettel és a bankszektor stabilitásával kapcsolatban a nyugati szankciók, az olajár esése és a gazdasági lassulás által sújtott országban.
Tortakirály : pont ezek a nagy formatorták amiket csinálnak, az én szememben ezek nem érnek semmit, illetve ebből nem lehet ellesni semmit sem...
azok a sütemények amik a pultban vannak, számomra azok lennének érdekesek..persze az unalmas lenne a népnek :-))
Ha Buffett tegnapi nyilatkozatából indulok ki, miszerint 1 millió lesz a DOW 100 éven belül, ez a FED unwind nem fog sok vizet zavarni. Lesz itt valaha esés?
Elkezdi a leépítést a Fed
ELKEZDI A LEÉPÍTÉST A FED
A várakozásoknak
megfelelően októberben kezdheti a 4500 milliárd dolláros mérlegének
leépítését a Fed, ezen felül még 2017-re egy
kamatemelést jelez a jegybank, valamint 2018-ban további három jöhet. Ez
megemelte a decemberi kamatemelés valószínűségét 51 százalékról 65
százalékra. Janet Yellen Fed elnök szerint a mérlegfőösszeg zsugorítása után
nem terveznek újabb aktív eszközöket használni, csupán a kamatokon keresztül
akarnak hatni a monetáris kondíciókra.
A dollár közel 1,2
százalékos erősödéssel reagált, az 1,2000 körüli
tartományból egészen az 1,1865-ös szintekig erősödött az euróval szemben. Itt
azonban elérkezett az emelkedő csatorna alsó száráig, illetve, további
erősödés esetén az 1,1810-nél lévő 50 napos mozgóátlag állhat a dollár
útjába.
A Dow Jones
illetve az S&P500 is történelmi magasságokba emelkedett a döntést
követően, bár eleinte kissé elbizonytalanodtak a
befektetők a Fed bejelentések hatására. Előbbi index 22 412 ponton, míg
az utóbbi 2508 ponton zárt 0,06 százalékos pluszban. A várható kamatemelés
jót tenne a pénzügyi intézmények nyereségességének, így azok pozitívan
fogadták a jegybankárok döntéseit, az azokat tömörítő XLF ETF 0,6 százalékkal
emelkedett és új lokális zárócsúcsot állított fel.
Nem voltak igazán
nagy mozgások az európai tőzsdéken a tegnapi kereskedés során,hiszen
a piac az esti Fed kamatemelésre várt, így a főbb részvényindexek mínusz 0,3
és plusz 0,1 százalék között zárták. A határidős részvényindexek alapján ma
pozitív tartományban kezdődhet a kereskedés.
BEINDULT AZ
EURÓPAI M&A PIAC
Érdeklődését
fejezte ki az UniCredit a német Commerzbankkal való összeolvadásra, tudta
meg a Reuters az ügyhöz közel álló forrásból. A közeledés még nagyon kezdeti
formában van, és a tranzakció megvalósulása is csak középtávon lenne
valószínű. Egyébként egyik fél sem kommentálta a híreket. A Commerzbank
árfolyama 2 százalékot erősödött tegnap, míg az UniCredit árfolyama
ugyanennyit csökkent.
Összeolvadhat a
Thyssenkrupp és a Tata Steel európai részlege, amellyel
a régió második legnagyobb acélgyártójává válnának, az ArcelorMittal után. A
tranzakcióval 4 ezer munkahely szűnhet meg, valamint a várható pozitív
szinergiahatás 600 millió euró is lehet. A Thyssenkrupp árfolyama 2,4
százalékos pluszban zárta a napot.
50 DOLLÁR FÖLÖTT
AZ OLAJ
4,6 millió
hordóval nőttek az Egyesül Államok olajtartalékai az EIA jelentése alapján,miközben
a várakozás 3,5 milliónál alakult. Ennek leginkább az lehetett az oka, hogy a
Harvey hurrikán után még mindig nem érték el a finomítók az azt megelőző
teljesítményt. Az olaj árfolyamát azonban felfelé hajthatja, hogy pénteken
találkoznak az OPEC vezetői több nem-OPEC országgal a kitermelés csökkentés
további lehetőségeit illetően.
BÍRÓSÁG
ELÉ VIHETI A MOL KURDISZTÁNI PARTNERÉT
Nemzetközi
választottbírósági eljárás indul a Mol és kurdisztáni partnerei, a
Dana Gas és a Crescent Petroleum között. A Mol szerint a
Dana Gas és a Crescent Petroleum Kurdisztáni Régió Kormányával a Pearl
Petroleum kapcsán aláírt augusztusi megállapodása kapcsán nem egyeztettek
megfelelő mdon a Pearlben kisebbségi jogokkal bíró Mollal. A megállapodást a
Mol jóváhagyása nélkül kötötté meg, ezzel megsértették a Mol szerződéses
jogait.
A többi európai
részvényindexhez hasonlóan a BUX sem teljesített túl jól 0,2 százalékos
gyengülésével. A magyar nagypapírok 0,1 és 0,3 százalék
közötti mínuszban zártak, azonban a Richter árfolyamát a napközbeni pluszokból
a keddi záró értékig húzták vissza. Az OTP árfolyamára negatív hatással lehet
az orosz bankpánik.
Ma közzéteszi az
MNB inflációs jelentését, azt követően pedig a
Nemzetgazdasági Minisztériumtól kapjuk meg az augusztusi részletes
államháztartási adatokat.
A dollár a
forinttal szemben is erősödni tudott, a 257-es
szintekről egészen a 260-as szintekig emelkedett. Az euróval szemben is
gyengült a forint, így már 309 forintot kell fizetnünk az európai devizáért.
Lassan de biztosan
emelkedik a Magyar Telekom árfolyama az osztalék májusi leesése óta,
így várakozásainknak megfelelően alakul nyitott ötletünk. Továbbra is hiszünk
a felértékelődésben, amit a szépen lassan közelgő következő osztalékfizetés,
és a nagyon alacsony kamatkörnyezet is támogat. Ezzel együtt további pluszt
biztosítunk be ötletünkön.
Eddig minden a terv szerint alakul a Telekomnál
Napi
hírek
Tegnap ért véget a Fed kétnapos
kamatmeghatározó ülése. A kamatszint nem változott, és
bejelentették, hogy októberben megkezdődik a jegybanki
mérleg leépítése, mely az előzetes terveknek megfelelően 10
milliárd dolláros keretösszegű csökkenttésel indul. A
jegybank nem módosított a GDP prognózisán, az idei évre
változatlanul 2,1%-os, majd jövőre 2%-os növekedést várnak
az Egyesült Államokban. A döntéshozók elsősorban a
visszafogott infláció miatt aggódnak, mely továbbra is a
2%-os célszint alatt mozog, ennek okait vizsgálja a Fed. A
közlemény szerint az elmúlt időszakban bekövetkezett
természeti katasztrófák középtávon nem befolyásoják a
növekedési kilátásokat. A határidős árazások alapján
jelentősen, 53%-ról 64%-ra emelkedett a decemberi
kamatemelés esélye, ennek megfelelően erősödött a dollár
árfolyama.
A japán jegybank (BoJ) is kamatdöntő ülést
tartott, ahol a várakozásoknak megfelelően nem változott a
kamatszint (-0,10%), és egyéb meglepetést sem okoztak a
döntéshozók. A jegybank folytatja a hozamgörbe-kontroll
programot, melynek segítségével a 10 éves állampapír-piaci
hozamokat 0% közelében tartják, a vásárlások üteme sem
változik. A japán gazdaság mérsékelt ütemben bővül, az
export kedvező tendenciát mutat, azonban az infláció
továbbra is alacsony, de középtávon elérhető lehet a 2%-os
célszint, és amíg tartósan nem sikerül elérni, a jegybanki
programok fennmaradnak. A jen árfolyama a tegnapi (Fed
döntést követő) gyengülés után már nem mozdult el érdemben
a ma hajnali kereskedésben.
Ma napközben Frankfurtra figyelünk, ahol az
EKB European Systemic Risk Boardjának éves ülésén
felszólalnak az EKB vezető tisztviselői. Ezen a napon
Frankfurt az EKB egy másik konferenciájának is helyet ad:
az inflációról vitatkoznak majd, ahol Vitor Constancio
beszél délután negyed kettőtől.
Mai
adatok, események
•
EU
- 10:00 EKB gazdasági előrejelzés
•
GB
- 10:30 Jelzáloghitel jóváhagyások száma. Előző: 41 600.
Várt: 41 700.
•
EU
- 11:30 EKB-tól Praet tart beszédet
•
EU
- 13:15 EKB-tól Constancio tart beszédet
•
US
- 14:30 Heti friss munkanélküli segélykérelmek száma.
Előző: 284 e fő. Várt: 300 e fő.
•
US
- 14:30 Tartósan munkanélküliek száma. Előző: 1,944 m fő.
Várt: 1,975 m fő.
•
US
- 14:30 Philly Fed feldolgozóipari index, szeptember.
Előző: 18,9. Várt: 17,2.
•
US
- 15:00 Lakásárindex változása (hó/hó), július. Előző:
+0,1%. Várt: +0,4%
•
EU
- 15:30 EKB-tól Draghi tart beszédet
•
EU
- 16:00 Fogyasztói bizalmi index (szeptember). Előző:
-1,5. Várt: -1,5.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link