Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
Jó lenne ha végre belenéznél az általad belinkelt MTA anyagba. Ahogy már irtam: az "ujonc" helyesen újonc. Két változat lehetséges: - kijavitod a neved - beismered, hogy érvek hiányában csak trollkodtál tegnap a helyesirással kapcsolatban A hozzászólásod többi része értelmezhetettlen zagyvaság. Vagy úgy kellene értelmeznem a beirásodat, hogy a helyesirás szabályai mindenkire érvényesek, csak rád nem? (Vagyis rád csak akkor, ha éppen nem ragacsoztad össze koszos kézzel a billentyűzetet?)
de kis paprikás hangulatod lett:))) helyesen van írva, ékezet nélkül, mi a baj mester? Nem vesszőhiba, meg nem kitántorgott ékezetnélküliség a gond, azzal nekem semmi bajom infos háttérrel, hanem a rövid helyett helytelenül hosszú magánhangzó -ezek szerint nem magyar billentyűn-, na ez már teljesítmény. Ascii kód is megy fejből, hogy direkt rosszul írj, jó irány ez a magyarázat? Csak összeakarod zavarni az ellenséget ugye?:))) az a gyanús, ami nem gyanús. Jó lenne, csak lusta vagyok újra kitakarítani a noti billt, szarakodik a shift mert ráborult egy ragacsos ital. Nagyon könnyű eset vagy:(
Nocsak! Már nem is olyan fontos a helyesirás? Nem tudjuk leirni a saját fórumozó nevünket helyesen, de azért megszóljuk a másikat, haegy vesszőt nem tesz ki? Mi lenne pld. ha a mondatot nagybetűvel kezdenéd? Ezen lehet persze átugorni, hiszen rengetegen nem tudják leirni a nevüket Afrikában, Ázsiában.....(de azok legalább nem irnak ide ebbe a fórumba.)
Hogy egy klasszikussal éljek: "Nem kell félni, nem fog fájni" Patai Mihály: http://novekedes.hu/patai-mihaly-ennel-jobb-allapotban-meg-soha-nem-volt-a-magyar-gazdasag/"A következő válságot akár visszaesés nélkül is megúszhatja Magyarország, mivel a legalább hét éves növekedési periódus mellett az ország három fontos mérlege is rendben van. Ilyen száz éve nem volt – hangsúlyozza Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke." Pedig ő nagyon nem jobboldali, hogy finoman fogalmazzak.
akkor mondok egy pontosabb hasonlatot: az alkoholista relatíve sokáig el tud működni úgy mintha normális életet élne persze ehhez egyre nagyobb mennyiségű pia kell de aztán végül gyünnek azok a fránya szövődmények és akkor véget ér a színjáték ... kb. ilyen "megoldást" találtak nekünk a mi derék bankáraink 2008 táján... ideig óráig ez talán életképes rendszernek tűnhet, de a vége kolosszális összeomlás lesz minél tovább tart ez a piacgyalázó kurzus annál nagyobb a lejtmenet és a káosz
10 éve tart az eredetileg "átmenetinek" szánt QE-ZIRP-NIRP korszak... attól tartok ez felettébb meggyőző bizonyíték arról, hogy ez a projekt totális kudarc... kb. olyan ez mint az alkoholizmus vagy a kábítószerfüggés: a delikvens csak akkor próbál megváltozni amikor már az életéről van szó...
egyébként tényleg minden jó, csak az is lehetne félkövér, hogy nem likvid szegmens. Ez vagy belefér valakinek, vagy nem. Ilyen a kiadás is, nem fekszik mindenkinek. Ami viszont biztos, hogy szépen elinflálják a pénzeket, valahova mozdulni kell.
Zsiday: "Ami jónak tűnik, az a magyar ingatlanpiac, de ott nem tudok befektetni, nem egy likvid tőkepiaci szegmens. A bérnövekedés úgy gondolom, fennmarad, a kamatok alacsonyan maradhatnak. A jegybank is ontani szeretné a hiteleket, nagy hitelkiáramlást szeretne, erről nemrég beszéltek. Így a magyar ingatlanpiacnak még nagyon jó lehet a következő 2-3 éve is.P.: Ha választásokat könnyű jó gazdasági helyzetben megnyerni, sikerülhet a következő magyar választásig fenntartani ezt a jó gazdasági helyzetet?Zs. V.: Az EU-s pénzek beáramlása és a lakossági fogyasztási boom a következő két évben még minden bizonnyal ki fog tartani. Utána pedig, ha nincs külső sokk, európai recesszió, akkor a kormányzat még elég sokáig képes stimulálni a gazdaságot. Fiskálisés jegybanki stimulussal szerintem a gazdaságot jó eséllyel 2022-ig is jó állapotban tarthatják." https://privatbankar.hu/reszveny/mibe-erdemes-fektetni-az-iden-interju-318058
Ellenkező esetben elinflálódik a pénzük ami rosszabb az államnak, mintha állampapírt vettek volna belőle, de még mindig jobb, mintha nincs infláció és otthon tartják az ágyneműtartóban a pénzüket az emberek. Az állam nyer a tervezett inflációval, nem véletlen, hogy szegények adójának nevezik és az se véletlen, hogy nálunk az egyik legmegengedőbb inflációs célban a jegybank.
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link