Én úgy gondolom igen. Picit olvass utána, remek lehetőségeket látok benne és a szívem is ezt diktálja... Pár év múlva a csemetéimnek szeretném majd büszkén mutatni a hatalmas szél és vízerőműveket, hogy: -nézd csak lányom/fiam édesapád ezekben tulajdonos, így termeljük az energiát-. :)
Naperőműveket épít az Alteo Két projektcéget vett az Alteo, az ezeken keresztül megvalósuló beruházásokkal a vállalat portfóliójába naperőművek kerülnek.
Az Alteo 3-3 millió forintért megvásárolta a Monsolar és az IT-Solar kft.-t.
A céltársaságokat magánszemélyek alapították a monori, közel 4 MW összkapacitású naperőmű beruházás megvalósítása céljából. Ezt a beruházást az üzletrészek megvásárlását követően az Alteo fogja megvalósítani, ez lesz az Alteo első zöldmezős fotovoltaikus fejlesztése. A közel 4 MW összkapacitású naperőmű nyolc (céltársaságonként 4-4), egyenként 499 kW teljesítményű, szilícium kristályos napelem modul felhasználásával megépített egységből áll majd, és Monor külterületén épül.
A megvalósulást követően a naperőművek a megtermelt villamos energiát a KÁT rendszerben értékesítik 25 éven keresztül, a Magyar Energetikai és Közmű- szabályozási Hivatal engedélye alapján. A fejlesztés megvalósításával az Alteo megújuló erőművi portfóliójában az alternatív gázos egységek, valamint a víz- és szélerőművek mellett megjelenik a naperőművi energiatermelés is.
A mostani rallikat elnézve, nem tartom kizártnak, hogy a nyolcadolás után a 800-900-as árszinteket ostromoljuk. Emellett pozitívnak gondolom azt, hogy kisbefektetők is fel tudják fedezni a megújuló energiaforrások fejlődésének lehetőségét és könnyebben tudnak ebbe invesztálni majd később ebből profitálni. Véleményem szerint ez a cég érték és folyamatosan értéket teremt.
Sziasztok! Ki mit vár a nyolcadolás utáni árfolyammozgástól? A cégben történő változások, és az energiatermelés hatékonyságának növekedés miatt jelentős emelkedésre számítok.
Alteo Nyrt.
egész magas színvonalú, és meglehetősen informatív (Wallis jelenlét ellenére).
a menedzsment is jónak tűnik.
ez az év már komolyabb EBIDTA-t és eredményt sejtet.
A METÁR életbelépése mérföldkő lehet a cég életében.
ugyan még illikvid, de 3 befektető kapott kb. 160 ezer db-ot a Wallistól, lasssan kezdenek forgalmat és közkézt csinálni.
Ez persze kell is, hiszen tőkeemelést terveznek. (Magyarországon kívül szeretnének terjeszkedni, ami a jelenlegi helyzetben inkább pozitívum)
Tevékenységileg E-Starhoz hasonlítanak (másban nem), de alternatív energiák felé mennek, kevesebb önkori és lakossági, több ipari ügyféllel.
A kötvényekből befolyó pénzből jelentős Ebidtát tereme4lő cégeket vettek eddig.
A Wallis miatt nem valószínűsíthető az E-Starhoz hasonló végkimenet.
Kérdés, mennyire akarnak kisbefektetőket is beengedni.